bezár
 

zene

2008. 05. 29.
Ahol az istenek nem esnek a fejükre
Júniusban a teljes Ringet bemutatja a Művészetek Palotája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ahol az istenek nem esnek a fejükre Már kaphatók jegyek és bérletek a jövő évi Budapesti Wagner-napokra: június 11–14. és 18–21. között A Nibelung gyűrűjének négy operája, június 26-án és 28-án a felújított Parsifal csendül fel. Ugyancsak óriási várakozás előzi meg az idén júniusi Ring-bemutatót, amelyre a Művészetek Palotája megjelentette első önálló könyvét is. A rádióközvetítéseken keresztül már 8-10 millió hallgatóhoz juthat el a Wagner-élmény.

A Művészetek Palotája és a Magyar Rádió közösen létrehozott produkciója, a június 7–22. között megrendezésre kerülő Budapesti Wagner-napok középpontjában A Nibelung gyűrűjének négy egymást követő esti előadása áll. A rendkívüli érdeklődésre és a pillanatok alatt elfogyott jegyekre tekintettel már mától vásárolhatók jegyek és bérletek a Budapesti Wagner-napok 2009-es rendezvényeire. A 2008-as fesztiválhoz kapcsolódóan látott napvilágot a Müpa Élmény Sorozat első kiadványa, a Wagner-almanach is.

Az egyedülálló kezdeményezéssel kapcsolatos információkat Kiss Imre vezérigazgató (Művészetek Palotája), Fischer Ádám mb. karmester (MR Szimfonikusok), a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője és dirigense, Cseh Gabriella ügyvezető igazgató (Magyar Rádió), Csonka András vezérigazgató-helyettes (Művészetek Palotája), Hartmut Schörghofer rendező, Christian Martin Fuchs dramaturg és Zsoldos Dávid, a Wagner-almanach szerkesztője osztotta meg az újságírókkal szerdai sajtótájékoztatójukon.

Az évente mintegy 800 különböző műfajú produkciónak helyet adó Művészetek Palotája számára létének és eddigi működésének csúcspontját jelenti a teljes Ring bemutatása, ami azonban nem jöhetett volna létre a Magyar Rádióval való együttműködés nélkül – nyilatkozta Kiss Imre vezérigazgató.

Fischer Ádám művészeti vezető is karmesteri pályafutásának zenitjeként értékeli a Tetralógia négy egymás utáni estén megszólaló fejezeteit, amire – jóllehet Wagner eredetileg ebben a formában képzelte A Nibelung gyűrűjének színre vitelét –, a világ egyetlen Wagner-fesztiválja sem vállalkozik. A „vállalhatatlan vállalkozás” megvalósításához nyújtott partnerséget a Művészetek Palotája, személy szerint Kiss Imre. E lépés, azaz az itthon otthonra lelt világhírű fesztivál avatta végleg zenei nagyhatalommá Magyarországot.
Fischer Ádám karmester

Dr. Cseh Gabriella mintegy mesterkurzusként értékelte az MR Zenei Együttesek Wagner-darabokban való, Fischer Ádám által irányított közreműködését. Elmondta, hogy nemcsak az MR3 Bartók Rádió közvetíti élőben a négyrészes zenedrámát, de az európai közszolgálati rádiókkal kötött szerződés értelmében más országok rádióállomásai is. Az érdeklődés óriási, jelenlegi számítások szerint nyolc-tízmillió hallgatója lesz a négy estének.

Csonka András a Wagner-napok nemzetközi jellegét és a Művészetek Palotája tevékenységében elfoglalt kulcsfontosságú helyét hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet az előadásokkal egy időben látható gyermekrajz-kiállításra, valamint a Ring 1889-es és 1892-es budapesti bemutatójáról készülő kiállításra, amelyhez a korabeli fotókat, dokumentumokat, rajzokat a Magyar Állami Operaház archívuma biztosítja.

Tekintettel arra, hogy sokan nem kaptak már jegyet az idei Nibelung-előadásokra, már a mai naptól, 2008. május 28-tól válthatók jegyek és bérletek a 2009-es Wagner-fesztiválra, amikor kétszer is elhangzik A Nibelung gyűrűje (június 11–14., valamint 18–21. között). Felújítják a Művészetek Palotája első félig szcenírozott Wagner-operáját, a 2006-ban bemutatott Parsifalt (június 26-án és 28-án) is.
Jelenet a tavalyi bemutatóból

Hartmut Schörghofer és Christian Martin Fuchs meghatódottan nyilatkozott arról, hogy a Művészetek Palotája segítségével részük lehet e művek bemutatásának boldogságában. Úgy érzik, a komponista 19. századi partitúráját 21. század audiovizuális csúcstechnológiával olyan színházi élménnyé sikerül formálniuk, amely megfelel a német zeneköltő összművészetről, ezen belül az „ő” zenés színházáról alkotott elképzeléseinek.

Zsoldos Dávid szerkesztő a jelenlévők szíves figyelmébe ajánlotta a Művészetek Palotája első saját könyvét, a Müpa Élmény Sorozat első köteteként megjelent Wagner-almanachot, amelyben Fazekas Gergely, Fischer Ádám, Christian Martin Fuchs, Rákai Zsuzsanna és Rockenbauer Zoltán egy-egy tanulmánya segít majd megőrizni a négy est nyújtotta élményt mindazoknak, akik kézbe veszik a kiadványt.
A címszereplő

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés