bezár
 

film

2010. 12. 28.
A filmakadémia postázta a szavazólapokat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia postázta az Oscar-díjakról döntő szavazólapokat, ezzel hivatalosan is megkezdődött a versenyfutás a rangos díjakért.

prae.hu

Évente ugyan több száz film készítői pályáznak arra, hogy bejussanak a díjra jelöltek végső mezőnyébe, a legjobb film kategóriájában azonban ez csak tíz alkotásnak adatik meg.

A producerek és a forgalmazók már nyár végétől azon munkálkodnak, hogy minél jobb helyzetbe hozzák az általuk képviselt alkotást, a versenyfutás azonban akkor lendül be igazán, amikor az akadémia szétküldte a szavazólapokat.

A 2010-es év legjobbjainak járó szobrocskákat február 27-én adják át Los Angelesben, a jelöltek végső listáját január 25-én teszik közzé.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés