bezár
 

film

2011. 01. 10.
Bill Murraynél a Szellemirtók 3.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint húszévnyi szünet után kezdődhet a Szellemirtók új kalandja: Ivan Reitman, a kultfilm első két epizódjának rendezője és producere bejelentette, hogy a harmadik rész forgatókönyvét már eljuttatták Bill Murrayhez.

prae.hu

Reitman cáfolta mindazt, amit eddig az interneten a folytatásról olvasni lehetett, és leszögezte: Murray, a korábbi részek sztárja még nem olvasta a Szellemirtók 3. forgatókönyvét.

A filmes ugyanakkor hangsúlyozta: teljességgel meg van győződve arról, hogy a könyv elég jó ahhoz, hogy megcsinálja, és megéri a kockázatot belevágni az újabb folytatásba.

A Szellemirtók 1984-ben debütált a filmvásznon. A nagy sikerű akcióvígjáték második részét öt évvel később láthatta a közönség.

Reitman új filmjét, a Csak szexre kellesz című romantikus vígjátékot február 10-től nézhetik meg a magyar nézők Natalie Portmannel és Ashton Kutcherrel a főszerepben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába

Más művészeti ágakról

építészet

Gondolatok a Körszállóról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés