bezár
 

színház

2008. 06. 02.
Iglódi hosszabbít
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az oktatási és kulturális miniszter döntése alapján további egy évig, a 2008/2009-es évad végéig Iglódi István marad a Magyar Színház igazgatója - közölte a teátrum művészeti referense hétfőn az MTI-vel. Bartos Zsóka tájékoztatása szerint a döntést a szaktárca művészeti főosztályának vezetője jelentette be a társulat évadzáró ülésén.

A szombati társulati ülésen Nagyné Varga Melinda főosztályvezető Hiller István döntése mellett arról is tájékoztatta a társulatot, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium várhatóan ősszel ír ki pályázatot a színház vezetésére - tette hozzá Bartos Zsóka.

Mint mondta, az ígéretek szerint 2009 márciusától a régi és az új igazgató már együtt dolgozhat a színház következő szezonjának előkészítésén.

A  művészeti referens hangsúlyozta, hogy Iglódi István eredetileg ősszel lejáró vezetői mandátuma tudatában igyekezett úgy előkészíteni a 2008/2009-es évad műsortervét, hogy a teátrum "ne kerüljön időzavarba".

A nagyszínpadi bemutatóra készen áll Füst Milán Máli néni című vígjátéka és a Ferencváros Fesztivállal közös produkcióban készülő, Mi jöhet még? című Cole Porter-musical. A tervek szerint a következő évadban a teátrum Victor Hugo A királykisasszony lovagja című romantikus játékát is bemutatja.

A Magyar Színház közönsége a Sinkovits Imre Színpadon láthatja majd Vörösmarty Mihály Árpád ébredése, valamint Fráter Zoltán Édes Rózám című, Déryné Széppataki Róza életéről szóló darabját.

A teátrum egy új művet is műsorra tűz: Háy János Házasságon innen és túl című elbeszélés-kötete alapján írt hasonló című kamaradarabját szintén a Sinkovits Imre Színpadon mutatják majd be - közölte Bartos Zsóka.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Molière A mizantróp című darabja az RS9 Színházban
Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
színház

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában
A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Steven Soderbergh: Fekete táska
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés