bezár
 

építészet

2011. 02. 07.
Rossz állapotban Pécs török emlékei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két kivételtől eltekintve meglehetősen rossz állapotban vannak Pécs török kori emlékei - adta hírül az Új Dunántúl Napló hétfőn.

prae.hu

A kivétel a katolikus templomként működő Széchenyi téri Gázi Kászim-dzsámi és Kórház téri Jakováli Hasszán-dzsámi. Utóbbit a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága újíttatta fel tavaly, de pályázati és saját forrásaik nem voltak elegendőek a minaret rekonstrukciójához.

A Ferencesek utcájának végén álló török fürdő burkolókövei meglazultak, Ferhád pasa Kazinczy utcai dzsámijának romjai is évek óta "érintetlenek". A volt gyermekkórház udvarán álló türbe jó állapotú, "környezete azonban többet érdemelne".

A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága tervezi a felújításokat, pénzügyi támogatások nélkül azonban tehetetlen. Bardi Terézia igazgatóhelyettes azt mondta: folyamatosan pályáznak és beruházási keretükből költenek a pécsi műemlékekre.

Idén nem látványos, de fontos munkákat terveznek, köztük a Jakováli Hasszán-dzsámi minaretje villámvédelmi rendszerének kiépítését, az elektromos kapcsolók cseréjét, a belső falak tisztítását, konzerválását. Emellett szeretnének kertet építeni Idrisz baba sírhelye körül.

Korábban szóba került, hogy 2010-ben, Pécs Európa Kulturális Fővárosa programja évében teljesen megújul több török kori emlék, de ez nem valósult meg - olvasható a baranyai napilapban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
építészet

Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról
építészet

Interjú Schmied Andival
építészet

Interjú a Törődés Munkabizottság képviselőivel

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés