bezár
 

film

2011. 03. 01.
A Trafalgar téren ünneplik az utolsó Harry Potter-film világpremierjét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A londoni Trafalgar téren rendezik meg a legutolsó Harry Potter-film július 7-i világpremierjének vörös szőnyeges sztárparádéját - jelentette be a brit főváros polgármestere.

prae.hu

A történelmi Trafalgar tér jóval nagyobb és alkalmasabb erre a célra, mint a londoni mozipremierek megszokott színtere, a Leicester tér, ahova a sztárok a seregszemle után vonulnak majd át a díszbemutatóra.

"Mindannyiunkat magával ragadta az utóbbi évtizedben Harry Potter és ősellensége, Lord Voldemort filmvásznon zajló csatája" - fogalmazott Boris Johnson polgármester közleményében, amelyben "a történelem egyik legnagyobb érdeklődéssel várt alkotásának" nevezte a filmfolyamot lezáró Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. című produkciót.

A J. K. Rowling hétkötetes varázslósagájából készült filmsorozat eddig bemutatott hét epizódja összesen 6,4 milliárd dolláros jegybevételt hozott a világon. A regény utolsó kötetét azonban David Yates filmrendező két részben forgatta le, az első részt tavaly novemberben mutatták be Londonban.

Rowling regénysorozata több mint 400 millió példányban kelt el világszerte. A könyvekből és a filmekből származó bevételek a Forbes megállapítása szerint az "első milliárdos szerzővé" tették az írónőt.

A Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. világszerte július közepén kerül a mozikba.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
Mary Bronstein: Ha tudnék, beléd rúgnék
Rose of Nevada a Brit Filmnapok megnyitóján

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés