bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Mészáros Csaba --

felhasználói adatlapja

Mészáros Csaba által feltöltött cikkek:

A szabadság mágiája
A szabadság mágiája
Dragomán György: Máglya, Magvető, 2014.
Dragomán Györgyöt évek óta a személyes emberi sors és a történelmi folyamatok között feszülő ellentétek és összefüggések foglalkoztatják. A nagy sikert megélt A fehér király után kilenc évvel megjelent új könyve, a Máglya már nem a diktatórikus rendszer embereket megalázó és személyes sorsokat eltörlő mechanizmusát, hanem az átmenetet ábrázolja. Azt a mágikus pillanatot ragadja meg, amikor egy történelmi változásból még bármi lehet, amikor a szabadság mámorából az emberek még bárhol felébredhetnek, és bárhova juthatnak, vagyis, amikor még minden lehetséges.
A délibábok hőse
A délibábok hőse
Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Grecsó Krisztián 2011-ben Aegon-díjat kapott Mellettem elférsz című regénye a családi sorsok átöröklődésével vetett számot, míg az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent Megyek utánad című könyv az elvetélt és vakvágányra futott szerelmekkel. Mondhatni, a két regény laza kapcsolatot alkot egymással, hiszen mindkettő az individuumon nyomot hagyó, az individuumot felépítő múlt után nyomoz, és megkísérli megtalálni azokat a múltbeli arkhimédészi pontokat, hibákat, összetört sorsokat, kifordult életeket, embereket, amelyek állítása szerint az egyén személyiségét és lényegét alkotják.
Elveszett álmok
Elveszett álmok
Az Illatok és Hangok Őrzője, Maros Krisztina új mesekönyve olyan, mint egy reggel. Mint a hétköznapok. És mint a boldog pillanatok. Egyszerű, ugyanakkor mégsem kevés. Valahol pont ott helyezkedik el, ahol az igényes mesekönyv kezdődik, amely képes tapasztalatot átadni a világról. Pontosabban fogalmazva, amely képes egy olyan szemléletet az olvasója elé tárni, mely egyszerre nyitja fel a szemeket és ad megoldást egy konfliktusra.
Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei
Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei
Interjú Szilasi Lászlóval
Szilasi Lászlónak nemrégiben jelent meg második regénye, A harmadik híd, amely egy hajléktalan csoport egy napját követi nyomon. A regény kerettörténetét egy harminc éves osztálytalálkozó adja, ahol újra találkozik két régi barát, Nosztávszky Feri, Noszta, és Sugár Dénes, Deni. Noszta kezdi el mesélni az élete és a közel egyéves hajléktalanságának a történetét, amelyből szép lassan fény derül volt osztálytársuk, Foghorn Péter, Robot halálának körülményeire is. 
Mese az élet?!
Darvasi László: A 3 emeletes mesekönyv
Ha A 3 emeletes mesekönyvet egyetlen szóval kellene jellemezni, akkor az a huncutság lenne. Többféleképpen is huncut ez a mesekönyv: először is lerombol egy falat a gyermekeknek és a felnőtteknek szóló irodalom között, s mindezt nem infantilis módon teszi, hanem végig autentikusan, már-már felnőttesen. Másodszor: folyamatosan játékba hozza a referencialitást és a fikciót, megteremtve egy izgalmas és nagyon finom szerkezeti textúrát. Harmadszor: könnyűszerrel játszadozik a mesehagyománnyal, nem félve azt modern köntösbe bújtatni.
A romantikus új regény
Gerőcs Péter: A betegség háza, Kalligram, 2013.
Gerőcs Péter már első két novelláskötetével, a mészölyi prózából kinőtt elbeszélésmódjával felkeltette az irodalmi élet figyelmét. Mondhatni: mondatait a nagy súlyok ellenére is képesnek látszott lebegtetni. A beteljesülést azonban valószínűleg nem A betegség háza című első regény jelenti számára.
A hősök néha szemüvegesek
Szegedi Katalin: Palkó
Szegedi Katalin mesekönyvének nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Nem akar nagy erkölcsi tanulságokat átadni, hanem úgy működik, ahogyan maga a főhős. Nem vár semmit, nem akar semmi nagyot mondani, egyszerűen csak jó.
Mindenre van magyarázat
Máté Angi: Az emlékfoltozók
Amikor Az emlékfoltozók című mesekönyv a kezembe került, Rofusz Kinga sajátos szürkés-barnás színvilágú, melankólikus hangulatú, mégis meghittséget sugárzó képei láttán elöntött a gyermeki rácsodálkozás, s ez a varázslat Máté Angi történeteinek elolvasásával csak fokozódott.
Csak Élet, és nem Irodalom!
Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke: Magyar mesék, Magvető, 2012.
Egyszer volt, hol nem volt, az volt, hogy a kis országunkban lett egy kis énekesmadár, aki egy szép napon úgy döntött, mindent elmesél, ami a szívét nyomja. Parti Nagy Lajos volt ez a kis madár, ki a népmesék nyelvén megszólaltatta az ország legendáját, vagyis az Orbán-kormány sikerszériáját danóta meg, ha szabad ezt így mondanom, vagyis az új alkotmány bevezetését és diadalmenetét.
Őrült utazás Budapesten
Térey János: Termann hagyatéka, Libri Kiadó, Budapest, 2012.
Termann hagyatéka első látásra novelláskötetnek tűnik, mégsem az. Az egész kötet töredékes felvillanások és őrült flashek sorozatából áll. Több szálon kapcsolódnak egymáshoz a történetetek, és végső soron mindegyik elbeszélés a hagyomány át- és megélésére irányul.
Csak infantilis rajzok jönnek ki belőlem
Interjú Anna Laura Cantone illusztrátorral
Anna Laura Cantone az egyik legismertebb és legnépszerűbb olasz gyerekkönyv-illusztrátor. Itthon – a Pozsonyi Pagonynak köszönhetően – két mesekönyvben találkozhatunk a munkáival. Rajzait a humor, a játékosság határozza meg, figurái megnevettetik nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is. Az Andersen- és Bologna Ragazzi-díjas illusztrátor tagja volt az idei Aranyvackor-pályázatokat elbíráló zsűrinek. A díjátadó után készült interjúból kiderül, hogy Anna Laura szeret elhasznált felületekre rajzolni, kedvenc meséje a Piroska, és legutóbbi munkája során Neptunuszt hallevesben ábrázolta.
Halálcsillag, Köztársaság, Baricz Gergő
Cserna Szabó András-est a Mikában, 2013. 03. 04.
Amikor a jelen sorok írója háromnegyed hét körül a sötét Kazinczy utcáról betámolygott a Mikába, azzal az elszánt tudattal, hogy egy szokásos, mindenre nyitott értelmiségnek rendezett irodalmi esten fog részt venni, ahol újra és újra felmerülnek a fárasztóan hosszúra sikeredett kérdések, hogy valamit megtudjunk az íróról is, és nem csak a műről, kétszeresen is csalódnia kellett.
Amíg élek, úton leszek…
Kemény István: A királynál - felolvasóest
Azt hiszem nem is lehetett volna jobb befejezése ennek a rendezvénynek, amely fiatalos, lendületes és közeli volt, s amelynek köszönhetően többet megtudtam Kemény Istvánról, mintha egész este kérdezgették volna. Mert ha az embert a tettei, akkor a költőt a versei beszélik el a legjobban, s nem is kell ennél több.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés