bezár
 

irodalom

2015. 02. 02.
A szabadság mágiája
Dragomán György: Máglya, Magvető, 2014.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dragomán Györgyöt évek óta a személyes emberi sors és a történelmi folyamatok között feszülő ellentétek és összefüggések foglalkoztatják. A nagy sikert megélt A fehér király után kilenc évvel megjelent új könyve, a Máglya már nem a diktatórikus rendszer embereket megalázó és személyes sorsokat eltörlő mechanizmusát, hanem az átmenetet ábrázolja. Azt a mágikus pillanatot ragadja meg, amikor egy történelmi változásból még bármi lehet, amikor a szabadság mámorából az emberek még bárhol felébredhetnek, és bárhova juthatnak, vagyis, amikor még minden lehetséges.

A történet egyszerű, kristálytiszta, és parabolisztikus jelleggel is rendelkezik. A regény elbeszélője a tizennégy éves Emma, akinek a szemén keresztül látjuk az őt meghatározó és körülötte zajló eseményeket. Élete olyan átmeneti állapotba kerül, mint maga a rendszer, vagyis mind a ketten elvesztik a szüleiket, és a traumából próbálják önmagukat felépíteni. A Máglya azért kap parabolisztikus színezetet, mert az egyéni sík, Emma szüleinek a halála, illetve a múlt keresése, kiszélesedik a társadalmi horizontra. Bár valóban mindent Emma szemén keresztül látunk, a regény nem marad végig egyszólamú. Emma elbeszélésébe beékelődik a nagymama szólama, aki az unokájának meséli el a saját történetét, a zsidóüldözéstől kezdődően, Auschwitz-on át, egészen a lányával való összeveszésig. A Nagymama mindent megpróbál átadni az unokájának, hogy a múlt ismerete révén megkönnyítse a traumafeldolgozást és segítsen neki összerakni a saját szubjektumát. Miközben a rendszerváltó események zajlanak, mindenkinek a saját lelkiismeretével kellene küzdenie, és felvállalnia a saját felelősségét, viszont a szereplők mindent elhallgatnak, az előző rendszerről, a rendszerváltó szabadságharcról, a főtéri lövöldözésekről, és a besúgók listájának a hollétéről. Senki sem próbálja megérteni a cselekedetét és a múltjában bekövetkezett tragédiák és szörnyűségek okait, hanem kényszeres cselekvésekbe, hazugságokba és önbecsapások sorozatába menekülnek. Ezért hiányoznak a regényből a konkrétumok, mindenről csak szilánkokat és részleteket tudunk meg, a negyvenkettő, sokszor életképszerű fejezetből.

A szilánkosság a regény motívumkészletének egyik fontos eleme. A Nagymama a Nagypapával együtt rakta össze az eltört kancsót, és Emma is összerakja a nagypapa eltépett üzenetét. A darabok összerakással mindig kiderül az igazság és meggyógyulnak a múlttól vérző sebek. Dragomán Györgyre nagyon is jellemző, mágikus-realisztikus motívumokkal telített a regény: a vér, a róka, a homok, a liszt és a hangyák, egytől egyig a regény struktúráját képezik, s kötődnek a szorongás, elfojtás, félelem, harag fogalmaihoz is.

A tizennégy éves Emma a felnőtt- és a gyermekkor között helyezkedik el, így nemcsak a szülei elvesztése okán kerül egzisztenciális határhelyzetbe, hanem az életkora miatt is. Kezdetben a nézőpontja naiv és szemlélődő jellegű, mondhatni érzéki, a történet végére azonban önmaga tudatára ébred. A katartikus befejezésében Emma eggyé válik az áldozatokkal, a nagymamájával és a halott anyjával, és feloldja magában a megrázkódtatásait. A gyász és a fájdalom a szabadság mámorába szublimálódik, egy olyan állapotba, ahol már nem létezik a félelem és a gyermeki szorongás, csak a nagyon is tudatos, precíz és minden tehertől, de legfőképp gyűlölettől mentes cselekedet. A hagyományunk – bármenyire is legyen negatív, szégyen, szörnyűséges vagy persze pozitív, szép – beépítése, egyben mindig a bűntudat feloldása. A hagyomány ugyanakkor útkeresés is, amelynek nagyon szép szimbóluma, Emma tájfutó edzése, ahol saját belső érzékére hallgatva mindig tudja, hogy merre kell mennie, hogy megtalálja az elérni kívánt célpontokat.

A regényben mindenki próbálja valamilyen módon elszámolni a saját múltbéli tettével és a lelkiismeretével. A Nagymama a Nagypapa elvesztését, a saját ügynök múltját, Krisztina pedig a testvére elvesztését és a nővéri pozíció ellopása miatt érzett bűntudatát oldja fel. A szereplők ugyanakkor a gyász liminális állapotába záródottan léteznek, hiányzik belőlük az öntudat és az önrendelkezés képessége.

A Máglya másik nagy kérdése az, hogy mit jelent szabadnak lenni: akkor létezik igazi szabadság, ha képesek vagyunk önmagunkra reflektálni. S ez a pont valamelyest összefügg a hagyomány kérdésével is, mert a szabadság csakis abban az esetben élhető meg, ha a minket körülvevő és a bennünk lévő gyűlölet és gyűlölködés megszűnik. Emmának azért sikerül megmentenie a nagymamáját, mert már nem gyűlöletből cselekszik, nem az igazságot és a hibásokat keresi, hanem megérti, hogy a bűnös lényegében a harag és az másokat ócsárolni mindig kész rosszindulat. A szabadságnak pedig éppen azért van akkora jelentősége, mert csakis általa élhető meg a személyes sors. Emma traumája generációs kérdéssé válik, mégis a regény végére csak neki sikerül túllépnie a gyászán és kellőképpen feldolgozni a múltját.

A Máglya okos könyv. Ha nemcsak a sorok között olvasunk, és észrevesszük a felületet is, akkor kitűnik, hogy a Máglya éppen a mágiára tanít meg minket, és megmutatja, hogy hogyan lehetséges szabaddá válni. Vagyis arra, hogy hogyan nőhetünk fel a demokráciához.

nyomtat

Szerzők

-- Mészáros Csaba --


További írások a rovatból

irodalom

A Margó Fesztiválon mutatták be Terézia Mora Darius Kopp-trilógiájának harmadik részét (Kötélen, Jelenkor Kiadó, 2022)
irodalom

A Margó Fesztiválon mutatták be Moskát Anita A hazugság tézisei című novelláskötetét (GABO Kiadó, 2022)
Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Első alkalommal adták át a Jerger Krisztina-díjat
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kondor Ádám válaszol
Szex.Újra.El. az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés