bezár
 

irodalom

2017. 10. 19.
Siker, pénz, határidő
Móricz-gála a Várkert Bazárban, 2017. október 13.
A Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. és a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ közösen szervezett gálaestet a Várkert Bazárba a Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült egykori és mai pályakezdő költők, írók, irodalomtörténészek számára, hagyományteremtő céllal, hogy a díjátadók mellett más alkalmuk is legyen a találkozásra.

Bár a közösségépítéshez a vágyott közösség több tagjára lett volna szükség – ilyenkor kell azt az újságírói közhelyet használni, hogy az esemény családias hangulatúra sikerül –, Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója hangsúlyozza megnyitóbeszédében, hogy bőven el vagyunk látva kulturális eseményekkel, a Várkert Bazárból is PIM-be siet, hogy odaérjen a Kassák-kiállítás megnyitójára.

A közösség persze magától is épül, ezt érintettként én is tanúsíthatom. Zsille Gábor, a gálaest egyik fellépője is azzal indítja a beszélgetést, hogy napi kapcsolatban van azokkal, akikkel most egy színpadon ül. Az est háziasszonya, Mirtse Zsuzsa azt tudakolja a vendégektől, hogyan emlékeznek vissza arra az időre, amikor a Móricz-ösztöndíjasok lettek, és hogy mennyire segített pályájuk indulásában (vagy folytatásában) a szakmai elismerés és az anyagi támogatás.

Zsillét éppen a korhatár betöltése előtt díjazták, és Szentmártoni Jánost évekig elkerülték a díjak, mire a Móricz-ösztöndíj mellett NKA-támogatást is kapott. Többen, így Bíró Gergely és Csender Levente is munkanélküliek voltak, amikor a kuratórium pozitív döntéséről értesültek, Király Farkas pedig éppen emigrálni akart, sőt irodalmi pályafutása befejezését is fontolgatta, amikor meggyőzték, hogy érdemes folytatni.

Oravecz Péter életének egyik mélypontjáról számol be: állatkerti gondozóként dolgozott, amikor elgondolkodott arról, mit és miért érdemes csinálni, az ösztöndíj elnyerésével viszont sok minden letisztult benne. Mivel nemcsak költő, hanem zenész is, és a többiekkel ellentétben – akik zömmel szerkesztőként vagy irodalomszervezőként dolgoznak – nem az írásból él, így megtarthatta úri passziónak.

Novák Zsüliet számára is éppen az irodalmi életből való kivonulást tette lehetővé a díj elnyerése. A nehéz anyagi körülmények között tengődő, újságíróként vagy kritikusként dolgozó pályakezdő magyar írónak ugyanis gyakran mindent el kell vállalnia, olyat is, amihez nem ért, amihez nincs kedve vagy ideje, ami szétaprózza az energiáit, és ami eltereli a figyelmét magától az alkotástól.

Rózsássy Barbara helyzete annyiban volt más, hogy éppen Olaszországban tanult és dolgozott Erasmus-ösztöndíjasként, amikor Móricz-ösztöndíja is kapott, így meghosszabbíthatta a külföldön töltött hónapokat, nyaralhatott és írhatott egyszerre. Akik viszont kevésbé szerencsések, azoknak is muszáj tartaniuk a határidőt és teljesíteniük a munkatervben tett ígéreteiket, ez a fajta kényszer pedig segítség is, mert az alkotók hajlamosak a halogatásra és a magában való kételkedésre.

Ughy Szabina egy javaslattal is előáll az ösztöndíjjal kapcsolatban: bár neki is jól jött a siker, a pénz és a határidő, még jobban ösztönözte volna egy mentor, akivel havi szinten konzultálhatott volna a készülő regényéről. Zsille egykori díjazottként, illetve az ösztöndíj kuratóriumának tagjaként is megfontolandónak tartja az ötletet, hozzátéve, hogy nem feltétlenül igényli mindenki a mentorálást.

A beszélgetés után a résztvevők új verseiket és regényrészleteiket olvassák fel, majd a MANK főigazgatója, Hóvári János szól néhány szót az irodalmi és az egyéb művészeti ösztöndíjak jelenéről és jövőjéről, megemlítve a szervezethez tartozó alkotóházakat, a kulturális életben zajló generációváltást és a díjazottak körének bővülését, ami már csak azért is pozitív folyamat, mert minőségi alkotások csak úgy születhetnek, ha megfelelő mennyiségű fiatalnak lesz lehetősége alkotni.

Fotó: Bach Máté

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés