bezár
 

építészet

2012. 06. 07.
Térilluzionista – Interjú Mátrai Erikkel
Térilluzionista – Interjú Mátrai Erikkel Mátrai Erikkel az acb Galériában bemutatott Porticus című kiállítása kapcsán beszélgettünk. Az interjúban a kiállításról, térérzetről, szakrális térről és arról beszél, hogyan tud fényből templomot építeni.
PRAE.HU: Mesélnél a kiállításról, a megvalósított térről, a koncepcióról? Mennyire személyes ez a tér?

Azt hiszem, hogy a megszületése a korábbi munkáimból, a korábbi kísérleteimből fakad. Mindig sokat foglalkoztam térrel, sokat foglalkoztam helyspecifikus művekkel, de nem annyira a tér átalakításával, hanem az adott térhez való viszonyulással. Itt mondjuk az ellenkezője valósult meg: a megszokott tér szinte teljesen eltűnik és megjelenik egy oszlopcsarnok, ami igazából csak látvány, csak illúzió, hiszen nem anyagból van. A másik része az, hogy nagyon régen foglalkozom szakrális térrel, illetve szakrális művészettel, ami mind a szimbólumok, mind az ábrázolásmódok, mind pedig az építészeti viszonyokban is meg szokott jelenni.

Hogy honnan jött ez az oszlopcsarnok, igazából nem tudom. Egyszerűen a fénnyel és a füsttel való kísérletezéseim eljutottak erre a pontra, ahol bekattant, hogy milyen lenne egy ilyen tér. Egyszerűen szerettem volna látni.

PRAE.HU: Meséltél egy Facebookos kommentről, amiben Albert Speer egyik munkájához hasonlították a munkád. Ezzel kapcsolatban is kérdezem, hogy az itt megjelent elemeknek a térszervezésen kívül van egyéb tartalmuk, bele lehet látni dolgokat? – lehet, hogy ez spekulatív. Mégis azt mondod, hogy sem belőled, sem a mára vonatkozólag nem hordoznak üzeneteket ezek a szimbólumok.



Dehogynem. Ezek az elemek, egy ilyen oszlopcsarnok, ami stabilan alátámasztja az épületet, mindig egy örökkévalóságot, egy időtlen, egy hosszantartó stabilitást tükröznek vagy erről akarnak beszélni. Ezt a fajta jelképrendszert vagy ideológiát ugyanúgy felhasználja a szakrális művészet vagy építészet, mint a birodalmi építészet. Ez az én aspektusomból nézve a szakrális vonalat képviseli. De hát természetesen, aki a birodalmi építészetből indul ki, ugyanúgy beleláthatja azt az ideológiát.

PRAE.HU: Visszatérve a helyspecifikussághoz, mit jelent ez a fogalom a te olvasatodban?

Amikor egy adott tér adja meg egy mű hangját, az egész szerkezetét. Amikor a mű alárendeli magát a térnek ahol szerepel és ahhoz képest működik együtt a térrel.

PRAE.HU: Szempont volt, hogy az itt talált teret eltüntesd?

Mindenképpen szerettem volna, az egy fontos szempont volt - mielőtt még tudtam volna, hogy itt mit fogok csinálni. Egy dolgot tudtam, hogy szeretném teljsen átszellemíteni ezt a teret. Tűnjenek el ezek a szobák, amik itt ebben a lakás-galériában a kiállítások helyeit adják. Semmiképpen se domináljon, sőt, tűnjön el, amennyire csak lehet. Viszont az tetszett, hogy van egy három osztásos szerkezete az egésznek (három egymásból nyíló helyiség, szoba – szerk.) amikor megvolt az oszlopok terve, akkor eszembe jutottak az egyiptomi templomok, ahol több lépcsőn, termen keresztül jutunk el a szentélyig. A keresztény építészetben is sokszor jelenik meg, hogy több szinten keresztül megy végig egy ilyen oszlopsor.

Sokat játszottam az alaprajzzal, hogy hogyan lehetne ezeket elhelyezni, de végül maradtam az eredeti, a legelső verziónál, ahol egyszerűen követem az ajtók által meghatározott utat és egy három hajós szerkezetet hozok létre.

PRAE.HU: Mi fordult meg még a fejedben?

Rómában láttam ókeresztény templomokat, ahol oszloppárok körben futnak – ezt itt csak egy térben, szobában tudtam volna megcsinálni a háromból és bármelyik kicsi lett volna és szülinapi torta lett volna belőle. Próbáltam rácsszerűen elhelyezni az oszlopokat – ez szintén egy teres lett volna. Próbáltam a bejárattól egy görbén átvezetni a nézőket egy másik térbe egy oszlopsorral, ami tulajdonképpen két hullámvonalat jelentett volna. Próbáltam apszisformában elhelyezni az oszlopokat. Sok alaprajzot lerajzoltam, de végül ennél maradtam, mert ezt éreztem a legstabilabbnak, a legadekvátabbnak erre a helyszínre. Aztán lehet, hogy ha később lesz lehetőségem mondjuk ezt egy nagyobb csarnokban kiállítani, akkor egészen másfajta alaprajzra állítom fel ezeket az oszlopokat.

PRAE.HU: Hogyan működik az installáció? Mik a tapasztalataid, hogyan lakják be ezt az általad megvalósított teret, vagyis illúziót?

Általában mindenki megmarad a fő csapásvonalon és nem is mennek ki a két szélső hajóra. Meglepő, hogy ezek az oszlopok, amik így kijelölnek egy ilyen irányt és ugyan jelenségként ottvannak ebben a térben, hogy mennyire gátat szabnak az embereknek, ezen nem mennek keresztül, nem is nagyon nyúlnak bele, mintha ott tényleg lenne valami. De ez korábbi fényes, füstös kiállításomon jobban volt érzékelhető, ahol nem oszlopokat, hanem falakat csináltam fényből. Ott is nagyon ritkán mentek át ezeken a falakon, inkább megmaradtak a falakon belül és a kijelölt ösvényeken jártak.

Attól is függ, hogy mennyire befogadók az emberek. Bemegy valaki, kell egy perc, félperc, amíg az ember szeme alkalmazkodik a térhez. Ha az ember türelmetlen, akkor lehet, hogy úgy megy el, hogy nem látott semmit. Mindenképpen kell, hogy megadják az időt, hogy ezt befogadhassák, hogy eljusson odáig, vagy amikor már látják, érzik ezt a teret, akkor elkezdenek sétálgatni, elkezdenek játszani a fénnyel, benyúlnak az oszlopokhoz. Szándékosan emberi méreteket használtam, hogy át lehessen ölelni egy oszlopot.



PRAE:HU: Mitől szakrális ez a tér?

Egyszerűen hozza ezt a templomszerkezetet. Mindig nagy szerepe van a szakrális építészetben, illetve az építészetben a fénynek. Ha azt veszem, hogy a gótikától különös szerepet kap a fény, amikor a vastag falak helyett hatalmas üvegablakok kerülnek a falak helyére és megjelenik a templomokban nagy mennyiségben a fény, a fényjátékok és a fény szimbolikus szerepe a térben. Nagy Tamás építész mondta, aki megnyitotta a kiállítást, hogy az igazán jó templomok fényből épülnek. A megnyitó szövegében említette egy régi élményét, amikor a reimsi katedrálisba nyitáskor érkezett meg és egyedül léphetett be a térbe és pont akkor azokat a fényviszonyokat láthatta, amire – ezt így megkockáztatta a beszédében – épült az egész templom. Erre a keleti tájolásra, ami által reggel a szentély tulajdonképpen szemből kapja a fényt és így a fény által megszentelt térbe léphet be az ember. És ez nekem is fontos volt, hogy igen, fényből építsek templomot.

PRAE.HU: Mégis megfordítottad a fények útját, ami a katedrálisban a körbevevő szerkezet - ami anyagból van - határozza meg a fény útját, nálad az a szerkezet eltűnik és a fény lép az anyag helyébe és határozza meg a teret. Ez valahol anti építészet, anti tér.

Arra nem gondoltam, hogy ez anti építészet. Igen, ilyen szempontból, hogy kifordult az egész, tényleg. A kiállítótér falai szinte eltűnnek, egyáltalán nincs rajtuk hangsúly és a levegő, a fény, a füst által felfogott fénypászmák alkotják vgülis ezeket az építészeti elemeket.

PRAE.HU: Ugyanakkor a használatban megképződik maga a tér és úgy használják a teret, mintha az valóságos tér lenne. Kérdés, hogy ez a tapasztalás, ami belülről jön, erősebb-e egy téri helyzetben, mint a taktiklis tapasztalás, amiatt van-e nagyobb hatással az emberre?

Mivel nagyon sok asszociációra ad lehetőséget: valaki azt mondta menj el Egyiptomba, valaki azt, hogy köszi szépen, elvittél az Akropoliszra, valaki azt mondta, hogy Róma. Kinek mit jelent ez a tér, mert ez a fajta alaprajz, ez a fajta szerkezet eléggé beégett az emberek agyába és akármiből is vannak ezek az oszlopok vagy akármiből is van az a tér, azonnal elindulnak ezek az asszociációk és azonnal otthonosan érzik magukat.

PRAE.HU: Rád milyen hatással volt, azt kaptad vissza, amit vártál?

Mivel elég sok tapasztalatom van az ilyen fényes, füstös üggyel, számítottam rá, hogy fog kinézni, mégis nagyon kíváncsi voltam rá. Az egyik fő oka, hogy megcsináltam, az a kíváncsiság, hogy látni akartam ezt a teret. De hogy milyen hatással volt rám? Ez egyszerűen a további munkáimban fog továbblépni, de hogy merre…nem új ötlet volt, hogy csináljak fényből templomot, korábban is gondolkoztam rajta, amikor még az oszlopok ötlet szinten sem voltak meg.

PRAE:HU: A képzőn végeztél és érdeklődsz építészet iránt.

Nagyon szerettem az építészet órákat és nagyon sokat foglalkoztam vele. Egy időben tervem is volt, hogy a MOME-ra jelentkezem az építész szakra, hogy többet tudjak erről a dologról. Másrészt – kár lenne titkolnom – van egy giga-mániám, nagyban gondolkodni, és az építészet ilyen dolog, ott van lehetőség nagy dolgokat megvalósítani. Egyelőre ilyen módon tudok nagy dolgokat csinálni.

Tök könnyű az üres térben fénypászmákkal messze világítani, vagy egy teret megtölteni. Egyelőre az építészet ebben jelentkezik a műveimben.

PRAE:HU: Ezek szerint van benned vágy, hogy egy házat is csinálj?

Igen. Most már valószínűleg nem fogok soha építészeti tanulmányokat végezni – bár sose lehet tudni –, de azt gondolom, hogy egy teamnek egyszer része lehetek, azt nagyon élvezném. Nagyon szeretnék egy ilyen munkába belefolyni. Ez lehet akár templom, lakóház, műterem, akár múzeum.

PRAE:HU: Ha kapnál egy megbízást, teszem azt egy templomra, nem ölné-e meg ezt a fajta szabadságot, ha téglából és betonból kell megvalósítanod az elképzeléseidet?

Az építészetnél a funkció sokszor alárendeli a technikát vagy a kivitelezés módját, de rengeteg jó példa van, hogy ezt megoldják. Bennem abszolút megvan a kompromisszumkészség.

Hát igen, képzőművészként azt csinálok, amit akarok. Mivel nekem nem kell templomot építenem, nem kell azon gondolkoznom, hogy el lehessen az oltárt helyezni, legyen helye a padoknak és nem kell olyan folyosót terveznem, ahol két méterenként kell lenni egy ajtónak, nem kell foglalkoznom semmiféle technikai paraméterekkel, hogy hol mennek csövek – ez mindenképpen nagy szabadság, bármit csinálhatok egy kiállítótérben.

Ha templomot kéne építenem, ugyanúgy fontos lenne, hogy az a templom fényből épüljön. Nyilván nem fényből csinálnám az oszlopokat, de az nagyon fontos lenne, hogy ez a dolog átjöjjön valahogy. Sok játékkal, kísérletezésel, gondolkodással össze lehet állítani olyan épületeket, amik megőrzik a funkciót és az ideát és mindent, ami kell ahhoz, hogy épületként is működjön és egy szellemi térként is működjön.

Festőként végeztem a Képzőművészeti Egyetemen, de a diplomamunkám sem egy festmény volt, hanem egy videóval diplomáztam. Azóta is a médiumok széles skáláját használom, szeretem ezt a szabadságot a médiumok és a technikák tekintetében. Sosem az volt a fontos, hogy én festő vagyok, hanem az üzenet és ehhez megkeresni a megfelelő médiumot. Ez pont megfordulna, ha épületben gondolkodnék, mert ott leszűkülnek a lehetőségek és betonban és üvegben és téglában kellene gondolkodnom. De hát ki tudja…

PRAE.HU: Mondjuk itt van a kiállítás, ahol egy térről van szó, amiben megvan a dinamizmus, ugyanakkor az az elképzelt állandóság, amit az oszlopok fejeznek ki és van benne történet is. Igazából megvalósítottad, csak nem egy köztéren áll. Működik a dolog.

Szeretem ebben a kiállításban, hogy rengeteg féle arca van. Amikor még nincs füst a térben és elkezd lassan beszállni, kirajzolódnak a kannelúrák és az oszlopfő felé elindul. Lassan gomolyog a füst a térben és egyre több oszlop jelenik meg, egyre inkább kiteljesednek. Egy idő után ebből a füstgomolygásból egy köd-szerű dolog áll össze, egy homogén köddé alakul és akkor egészen stabilakká válnak, akkor már nem mozog a térben a füst, akkor örökkévalónak tűnik a dolog, látomás-szerűvé, misztikussá. Aztán méginkább elveszti a térérzetét a látogató, amikor már sok füst van a térben, nem lát messzire, a falakat egyáltalán nem látni, csak egy-két oszlopig lát el az ember és ahogy halad előre, mindig újabb és újabbak tűnnek elő. Szóval sok féle arca van a kiállításnak, ennek a térnek. És az is nagyon izgalmas számomra, hogy mindig változik.

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés