A Z világháború egy azonos című bestselleren alapul (itthon World War Z – Zombiháború címen került forgalomba), melynek riporter főhőse egy elképzelt globális katasztrófáról és utóhatásáról tudósít. Max Brooks műve tulajdonképpen egy áldokumentum-regény, s egy sablonos történetet (zombitámadás az emebriség ellen) kitalált interjúkon keresztül elmesélve tesz izgalmassá. Civilek, politikusok, tudósok, egyéb fontos és kevésbé fontos figurák szólalnak meg az élőholtak inváziójával kapcsolatban. A World War Z-ben nem a kalandos akcióké a főszerep, hanem a háttérben meghúzódó emberi ténykedések kerülnek előtérbe. A zombik csak tünetek a társadalom testén. Brooksot nem az élőhalottak érdeklik, őket akár egy másik globális vírus (spanyolnátha vagy madárinfluenza) is helyettesíthetné. Itt az élők reakciója a központi téma: hogyan élnek túl, milyen árat fizetnek ezért, mit hajlandók feláldozni a megmenekülés érdekében, s egyáltalán, érdekli-e az egyént a tömegek sorsa? Az interjúk révén árnyalt képet kap a befogadó a háború résztvevőiről: az olvasó szembesül a vezetők ballépéseivel, az emberek önzőségével és kicsinyességével. A World War Z tehát nemcsak egy egyszerű ponyvaregény, hanem egy formailag is invenciózus, társadalomkritikus lektűr. Ám az Álomgyár szokás szerint feláldozta az alapanyag összetettségét a látványos felszínért.

Nehéz, szinte lehetetlen feladat egy interjúalapú, szerteágazó, országokon átívelő áldokumentumot két órás látványfilmbe sűríteni. A Z világháború készítői nem is ezt szerették volna, érezhetően inkább a márkanév miatt választották művüknek ezt a címet. Kapcsolódási pontok persze vannak a regény és a film között, de e két alkotás már műnemében is eltér. Hollywood klasszikus, sztenderdizált fikciós formába önti a World War Z dokumentarista alapkoncepcióját. Adott egy mindenes főhős, az ENSZ-alkalmazott Gerry Lane, aki családjával menekül az élőholtak elől. Eleinte azt hisszük, csak egy egyszerű túlélő, de mint kiderül, tényleg mindenhez ért: katona, felcser, valamilyen szinten még tudós is. Tulajdonképpen Superman megfelelője ő, aki a globális pánikban hátára veszi a világ összes baját, és az egész Földtekét bejárja, hogy valamilyen ellenszert találjon az élőhalott-járványra. Amerikából indul, eljut Dél-Koreába, a falakkal körülvett Izraelbe, majd egy eldugott wales-i kutatóbázisra. Közben pedig szolidan be-beköszönnek a zombik.

A könyv koncepciója tehát ennyiben érvényesül, minthogy Gerry annak képzelt riporteréhez hasonlóan túlélők után kutatva járja be a világot. Ám a globális narratíván kívül sajnos a Z világháború nem sokat vett át Brooks regényéből. Néha próbálkozik ugyan, az akciók közti jelenetekben a főhős kérdezősködése némileg felidézi a World War Z stílusát. De a főszerep itt a vizuális orgiáé, nem a dialógusoké. Marc Forster műve alapvetően egy napjaink trendjéhez igazodó akciófilm. Pedig adta volna magát, hogy például a szintén elcsépelt, de ebben az esetben az alapanyag miatt kifejezetten kívánatos híradós, "imbolygó" kézikamerás stílust alkalmazzák. Ezer és egy zombifilm/katasztrófafilm elsütötte már, a Blair Witch Projecttől kezdve a Cloverfielden és a [Rec]-eken át a műfaj mestere, George A. Romero Holtak naplója című mozijáig, ám ha ezeknél azt mondhatjuk, felesleges hatásvadászat volt, a Z világháborúhoz pont passzolt volna. Kár a kihagyott ziccerért, főleg, hogy 3D-ben ez a forma lélegzetelállító lehetne, hiszen riportszerű, testközeli nézőpontból szemlélve az élethalálharcot zsigeri élményben részesedne a zombikra éhes befogadó.

Persze Marc Forster műve attól még lehetne letaglózó film, hogy sem stílusban, sem történetvezetésben nem ragaszkodik túlzottan az irodalmi alaphoz. Azonban a Z világháború sajnos nem akar vagy tud több lenni egy látványos hollywoodi iparosmunkánál. Sőt, tömegjelenetek ide, háromdé oda, még vizuálisan sem tud igazán nagyot robbanni, minthogy érdekes módon az alkotók spóroltak a néző arcába rohanó zombik háromdimenziós sokkeffektusával. Pár momentumtól eltekintve nem tudták kihasználni a foszladozó élőholtak és a térhatású technika együttes jelenlétét. Néha kötelezően a frászt hozza a nézőre pár ocsmányság, de bizonyára a korhatár-besorolás miatt is csínján kellett bánniuk a műfajra jellemző erőszakkal és véres jelenetekkel. Így, ha összemérjük a 28 nappal későbbel vagy a spanyol [Rec]-kel, a műfaji elvárásokat csak részben teljesíti. A rendhagyó finálét leszámítva a Z világháború bátortalan, nincsenek kiemelkedő jelenetei, a húsevők jelenléte ellenére nem elég húsbavágó az élmény.
 

Ugyanezt mondhatjuk el a külcsín mögött rejlő belbecsről is. Mikor a látványba nem adnak bele apait-anyait, még az átlag popcornfogyasztó is felfigyel a korábbi filmélményeiből ismerős sémákra. "Láttuk már"-érzése lesz a befogadónak a Z világháborút nézve. Semmit nem tesz hozzá a zombi- vagy katasztrófafilmek sablonjaihoz, sőt, inkább ezekből is elvesz. Kicsorbul a könyv és a zsáner klasszikusainak (Élőholtak éjszakája) társadalomkritikus éle, az alkotók meglehetősen leegyszerűsített világképpel dolgoznak. Míg például a Holtak hajnalában (1978) vagy a Holtak napjában (1985) elmosódik a határvonal az emberek és a zombik között, megkérdőjeleződik az "élők" morális felsőbbrendűsége, addig a Z világháború a "jó hősök" "gonosz halottak" elleni kínkeserves küzdelméről szól. Igaz, Izrael elszigetelődik, nem segít, de a film nem elemzi ennek erkölcsi dilemmáit, egyszerűen csak felmenti az országot azzal, hogy "minél több menekültet fogad be, annál kevesebb zombival kell harcolni".

De a hős, Gerry sem kerül igazi lelki megmérettetés elé. A zombifilmekben bevett és jól működő klisé, hogy a központi karakter valamelyik közeli hozzátartozója veszélybe kerül, megfertőződik, átváltozik, és a főszereplőnek meg kell hoznia a fájdalmas döntést. Itt maximum csak Gerry élete forog kockán, ám ő szinte a szó szoros értelmében sebezhetetlen, egy repülőkatasztrófa sem kottyan meg neki. Az élőholtak ellen ilyen keménykötésű fickó kell, viszont a történet így súlytalanná válik, nincs más, személyesebb tétje az emberiség megmentésén kívül. Szerencsésebb lett volna az elcsépelt zombifilmes sablont alkalmazni, hogy a befogadó arcán ne csak szarkasztikus vigyor jelenjen meg, mikor Gerry a nyolcvanas évek marcona akcióhőseihez hasonlóan a legirreálisabb módokon menekül meg ("Tudom, hogy visszajövök" – mondja egyik jelenetben a macsók határozottságával). A Z világháborúból a vívódó, sebezhető hősök, többdimenziós karakterek hiányában elpárolog a dráma, utána csak egy vágtató megafilm marad.

Aki tehát World War Z-adaptációt vár, csalódni fog. Marc Forster műve egy tisztességesen összerakott, látványos csomagolású és eladható márkanévvel bíró, egyszer használatos termék, semmi több. Csak nagy vonalakban követi az alapvetően megfilmesíthetetlen áldokumentum-regényt, amúgy vérbeli hollywoodi fikció. Így óhatatlanul is az utóbbi évek bőséges zombifilmes termésével versenyzik, melyekhez mérve szintúgy közepes teljesítményt nyújt: horrornak és akciónak kevés, drámát pedig csak nyomokban tartalmaz, s a 3D-s technológiát sem tudja kellőképp kihasználni. Nincsenek igazán érdekes figurái, emlékezetes jelenetei. Jobb, illetve jó film lehetett volna, ha hűbb marad a regényhez. Egy-két látványosabb személyes történetet kellett volna kiragadnia a World War Z-ből, s realistább hangvételben bemutatni, ahogy egy-egy kulcsfigurája megéli a zombiinváziót és annak utóhatását. Így azonban a Z világháború csak gyenge-közepes alkotás. Ha a film egy járvány lenne, a tudósoknak könnyű dolga volna: kiismerhető, csak neve kelt nagy felhajtást, ám gyorsan elpusztítható, pár hónap múlva már talán emlékezni sem fognak rá az emberek.