Húsz évvel ezelőtt, nem messze tőlünk, a szomszédos délszláv államokban a daytoni békeszerződés zárta le a balkáni háború egyik legvéresebb szakaszát, a bosnyák-szerb konfliktust. A kommunista Jugoszlávia felbomlása után az államszövetséget alkotó tagok függetlenedni akartak, és nemzetiségi alapon kívánták meghúzni határvonalaikat. 1992-ben kiáltották ki a független Bosznia-Hercegovinát, mellyel szemben nemsokára létrejött a bosnyák, muszlim és horvát többségű államot el nem ismerő Szerb Köztársaság. Így a kölcsönös területi követelések és el nem ismerések következében véres polgárháború tört ki a térségben, mely Európában a második világháború óta nem tapasztalt népirtást, etnikai tisztogatást vonzott magával. Slobodan Milošević és Radovan Karadžić vezetésével legalább 90000 bosnyák férfit és fiatalkorú fiút irtottak ki, és a háború összesen 270000-nél több áldozatot követelt. A fegyverszünet és a békeszerződés csak a nemzetközi szervezetek (ENSZ, majd a NATO) fegyveres beavatkozása után kerültek kilátásba, de az 1995-ös daytoni békét követően is még tele volt az ország aknákkal, rommá lőtt házakkal, hajléktalanul maradt családokkal, menekültekkel, és persze árván maradt gyerekekkel, akik általában az ilyen borzasztó konfliktusok legfőbb áldozatai.

A háborúról általában az embernek a borzalmak és a felesleges vérontás jut eszébe, ami mondhatni természetes, de olykor jó látni olyan filmalkotásokat is, melyek más perspektívából közelítik meg a fegyveres harcokat, és a humor segítségével teszik feldolgozhatóbbá a tragédiákat szenvedő emberek vagy patetikus hősi szólamok kliséi helyett. Chaplin Diktátorától vagy A tizedes meg a többiektől a Szigorúan ellenőrzött vonatokon, a Kelly hősein és a M*A*S*H-en át a Becstelen Brigantykig vagy a nemrég bemutatott, A keresés című filmig számtalan ilyen alkotás született, melyek úgy voltak képesek az értelmetlen vérontást és gyilkolást feldolgozni, hogy közben a néző nevetni is tudott. A tizedesék, Kelly és csapata vagy a brigantyk is csak humorral és iróniával voltak képesek túlélni a háborút.

Az eleddig helyi problémákkal foglalkozó társadalmi drámákat (Utcalányok, Napfényes hétfők, Barrio – külvárosi utcák) készítő spanyol rendező, Fernando León de Aranoa Egy tökéletes nap című filmjének kicsit őrült hősei is csak cinikus lazasággal tudnak az Aid Across Borders nevű segélyszervezet tagjaiként a háború utáni Balkánon dolgozni. Munkájuk, ahogy a színészek játéka és de Aranoa rendezése is szimpatikus, annak ellenére, hogy azért néhol rendkívül sztereotip és kommersz hollywoodi filmekre jellemzően sematikus az Egy tökéletes nap.

A forgatókönyv és az alapszituáció mindenesetre zseniálisan egyszerű és frappáns. Az említett AAB segélyszervezet tagjaként Mambrú (Benicio Del Toro) egy bosnyák kisfalu vízellátását próbálja helyre hozni azzal, hogy a kútba szorult hullát megkísérli eltávolítani. Igen ám, de a vontató kötél elszakad, és a tetem visszaesik. Nincs mit tenni: a szervezet többi tagja, az őrült B (Tim Robbins), a frissen érkezett, naiv idealista francia Sophie (Mélanie Thierry), a tapasztalt femme fatale, Katya (Olga Kurylenko) és a szerény tolmács, Damir (Fedjan Stukan) segítségével találni kell egy új kötelet. Útjuk során azonban számos akadályba botlanak, és találkoznak egy csavargó kisfiúval, Nikolával (Eldar Residovic) is, aki pedig nemcsak labdáját, de családját is elvesztette.

Az Egy tökéletes nap főhőseinek kutatása nem epikus, fordulatos történet, de rendkívül szórakoztató remek humora miatt. Fernando León de Aranoa valószínűleg láthatott pár hatvanas évekbeli cseh és kortárs skandináv szatírát, mert filmjében hasonlóan mértékletes, de ütős gegek vannak, mint az említett régiók alkotásaiban. Aranoa nem próbál meg mesterségesen komikus karaktereket létrehozni, nem akar mindenkit irreálisan bolondossá tenni, mint a fősodorbeli dögunalmas vígjátékoktól megszokhattuk. Még a Tim Robbins által játszott B a legkirívóbb, de ebben a közegben ő is teljesen természetes és hihető figura, minthogy tapasztalt, öreg róka látszatát kelti, aki amolyan Forrest Gumpos lazasággal viszonyul mindenhez, nem fogja fel már a halál és az élet súlyát.

Ebből az attitűdjéből pedig Fernando León de Aranoa remek helyzetkomikumokat teremt úgy, hogy nem kell megerőszakolnia a cselekményt. Például mikor B megérkezik Sophie-val a cselekmény elején, rögtön egy tehén kerül útjukba. Tudni kell, hogy Bosznia-Hercegovinában a polgárháború alatt rengeteg olyan rajtaütést alkalmaztak, melyek során döglött tehenek testébe rejtettek el aknákat. Így ezeket a tetemeket kikerülni is életveszélyes volt. B szerint el lehet manőverezni mellettük, melyre van egy séma, hogy melyik oldalról kell megközelíteni a kocsival a tehenet. Igen ám, csak éppen a rajzon nincs megadva a menetirány. Ezért hosszú tanakodás után, mire Sophie már teljesen berezelt, az eszelős B hátra tolat, feltekeri a rockzenét, és padlógázzal áthajt a tetemen.

Tehát az Egy tökéletes napot az ilyen, szatírákra jellemző, legnagyobb természetességgel előadott fekete humor uralja. B-n kívül pedig egyik karakter sem különösebben bolondos, így nem is annyira jellemükből, mint az ehhez hasonló groteszk helyzetekből fakadnak a poénok. Melyek szerencsére nem veszítenek erejükből az utolsó képkockáig sem.

Habár a humor egyáltalán nem erőltetett, hanem nagyon is gördülékenyen dől a karakterekből a jól megírt jelenetekben, viszont az Egy tökéletes nap epizodikus, és nem feltétlenül a szó pozitív értelmében. Mint írtam, nagyon egyenes vonalú, rendkívül egyszerű történetről van szó – éppen ezért a film bizonyos pontjain néha úgy érezhetjük, Fernando León de Aranoa az adott jelenetet csak töltelékként rakta be filmjébe. Például a második „tehenes” poén már nem üt annyira, mert időhúzásnak hat, és valójában ebben a hosszabb jelenetben nem lendül előre a karakterek kapcsolata.

S ami a legnagyobb probléma de Aranoa művével, hogy bár remek a humora és jók a karakterei, de nincsenek benne igazán emlékezetes momentumok. Mármint, persze, a helyzetkomikumok felettébb szórakoztatók, de azon kívül, hogy a háború végének húsz éves évfordulójára készült az Egy tökéletes nap, és megemlékezik az értelmetlen vérontás áldozatairól, nincs funkciója a balkáni, háború utáni közegnek. Témája miatt pedig nyilván megérdemelték azt a tapsvihart, amit tavaly Cannes-ban kaptak filmjükért az alkotók és a színészek, de pár kissé hatásvadász klisén kívül (árva gyerek, halott szülők, szétbombázott családi ház, bürokratikus, a hősök nemes küldetését gátló felsőbb hatalom stb.) Fernando León de Aranoa műve nem képes semmit hozzátenni a háborús drámák vagy szatírák jól bejáratott tematikáihoz, vagy valami egyedit mondani a délszláv konfliktusról és túlélőiről.

Már csak éppen azért sem, mert az Egy tökéletes nap sztereotip. Igen, kiválók a színészek. Benicio Del Toro ismét nagyot alakít, de a legjobb Tim Robbins a bogaras és nihilista B szerepében, akinek őrült flegmasága számtalan helyzetkomikum alapját adja. Ám a gond az, hogy mindkét színész által megjelenített karakter, illetve a két nő, a gyönyörű Olga Kurylenko által alakított Katya és a Mélanie Thierry által megformált Sophie is kísértetiesen emlékeztetnek a klasszikus hollywoodi filmek jól bejáratott figuráira. Avagy, az Egy tökéletes nap biztosan nem menne át a Bechdel-teszten, mivel B és Mambrú már-már arcpirító módon hímsoviniszta poénokat sütnek el Katya és Sophie kárára – akiknek annyira nincs is túl sok egyéniségük, háttérbe szorulnak a fiúkkal szemben.

Amin persze könnyen túlléphetünk, de nemcsak a feminista érzületűeknek tűnhet fel, hogy mennyire nyugati, fehér férfi központú Fernando León de Aranoa szatírája. Ugyanis bár de Aranoa próbálta úgy összerakni a csapatot, hogy az politikailag korrekt legyen (azaz van itt a fehér nyugati férfiakon kívül bosnyák, francia és orosz nő, illetve egy kisgyerek is), ám ezúttal ez nem elég. Hiszen, ha Mambrú és B a főhősök, akik uralják a cselekményt, és irányítják a dialógusokat, akkor teljesen mindegy, hogy egy bosnyák férfi, kisfiú vagy két nő a mellékkarakterek, óhatatlanul háttérbe szorulnak ezek a „korrekten összeválogatott” csapattagok. Ami hiba egy olyan filmben, mely a délszláv háború utáni restaurációs időkben játszódik. Ezért is válik csupán dísszé, háttérré, és nem komoly, a humoros cselekménybe szervesülő tematikai elemmé a bosznia-hercegovinai vérontás és rombolás.

Félreértés azért ne essék: Fernando León de Aranoa filmje egyáltalán nem rossz. Sőt nagyon szórakoztató háborús szatíra, jókat lehet rajta nevetni. Még akkor is képes kicsikarni belőlünk némi hahotát, ha amúgy nem vagyunk vevők a vígjátéki műfajokra. Ráadásul a „kabaréműsorért” olyan nagyágyúk felelősek, mint Benicio Del Toro és Tim Robbins. Azonban ezeket leszámítva az Egy tökéletes nap semmi többet nem tud nyújtani. Megemlékezik a borzalmas balkáni eseményekről, ám de Aranoa nem győz meg minket arról, hogy műve nem játszódhatna Spanyolország egy lepukkant kisfalujában, vagy akár az amerikai vidéken, békeidőben. Így csak akkor váltsunk jegyet Fernando León de Aranoa szatírájára, ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy több, mint másfél órán át nézünk egy roppantul szórakoztató humoros epizódláncolatot.

Egy tökéletes nap (A Perfect Day)

Színes, magyarul beszélő, spanyol filmdráma, 106 perc, 2015

Rendező: Fernando León de Aranoa

Forgatókönyvíró: Fernando León de Aranoa

Operatőr: Alex Catalán

Vágó: Nacho Ruíz Capillas

Szereplők: B (Tim Robbins), Mambrú (Benicio Del Toro), Katya (Olga Kurylenko), Sophie (Mélanie Thierry), Damir (Fedjan Stukan), Nikola (Eldar Residovic)

Bemutató: 2016. január 28.

Forgalmazó: Mozinet

Korhatár: 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!