A háborús témájú filmek általában vagy a front hősies, máskor kevésbé hősies akcióit ábrázolják, vagy épp ellenkezőleg, a hátországba visszatérő veterán visszailleszkedési problémáit ábrázolják (Életünk legszebb évei, Taxisofőr, Hazatérés, Született július negyedikén). De kevés alkotás szól a vérontások és hadműveletek során kegyetlenkedő katonák felelősségre vonásáról. Brian De Palma A háború áldozatai című filmje például ilyen mű, melyben a vietnami háború alatt erőszakoskodó baka és zöldfülű, szemtanú társa csapnak össze harcmezőn és a hadbíróságon. Tobias Lindholm (Emberrablás), Thomas Vinterberg forgatókönyvíró társának filmje, Dánia Oscar-nevezettje, az Egy háború is egy ilyen történetet mesél el.

Claus és társai Afganisztánban teljesítenek szolgálatot, távol családjuktól, gyerekeiktől, szeretteiktől. A csapat tagjai közül sokan vágynak már haza, egyikőjük sírva ecseteli, hogy húga hazavárja, és attól fél, soha nem láthatja viszont őt. Claus nem mutatja jelét honvágyának, de gyakran beszélget telefonon feleségével, kisfiaival, akik szintén aggódva várják a családfőt. Pedig pengeélen a csapat élete, hiszen a tálibok mindenütt ott lehetnek, a kegyetlen, fundamentalista terrorszervezet nőket és gyerekeket sem átall akár öngyilkos merénylőként is bevetni az idegen betolakodók ellen. Így Afganisztán legalább olyan paranoid hely, mint Vietnam dzsungelei voltak hajdan az amerikai katonák számára. Ezért potenciálisan minden helyi lakos terroristának számít, nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a nyugati katonák és az afgán civilek érintkezésére.

Egy nap a csapat koncentrált támadás alá kerül, és a káoszban Claus egyik embere súlyos sebet kap, evakuálni kell a környéket, gyors döntéseket kell hoznia a parancsnoknak. Ő ezt meg is teszi, és sikeresen kimenekíti katonáit a harci zónából. Csak éppen, mint utólag kiderül, egy olyan házat is lebombáztak parancsára, a menekülés közben, melyben egy tizenegy fős család élt. Így Claust leszerelik, és a katonai törvényszék eljárást indít ellene. A férfi súlyos lelki válságba kerül az ártatlan civilek halála miatt, hiszen a halott kisfiúk és kislányok akár saját gyermekei is lehettek volna. Felesége, Maria azonban arról győzködi, hogy tartson ki vallomása mellett, ne jusson börtönbe, mert családjának nagyobb szüksége van rá, mint lelkiismeretességére. Avagy a tárgyalás tétje nemcsak Claus bűnössége vagy ártatlansága, hanem egy másik, nyugati család is veszélybe kerül a procedúra során.

Az Egy háború viszonylag lassan indul be, mert sokat elidőz a háborús hangulat felvezetésén. Így azért meg kell hagyni, kicsit aránytalan a cselekmény, hiszen ez a sztori drámai potenciálját tekintve Claus bűn és bűnhődés-története lenne. Ennek ellenére persze nagyon erős a háború szekvenciája is, melyben Tobias Lindholm dokumentarista stílusban, emberi perspektívából, szemmagassági kameraszögekből mutatja be a katonák mindennapjait és az összecsapásokat. Az említett rajtaütéses és evakuálós jelenet például bivalyerősre sikeredett, a lehatárolt nézőpontból mutatott, illetve a mára elcsépelt, de itt azért nagyon jól működő „híradós stílusban" előadott lövöldözősek is. A csaták káoszát még mindig ebből a perspektívából lehet a legérzékletesebben ábrázolni.

Ugyanakkor pedig az Egy háború első fele jól működik háborúellenes tüntetésként is. Tobias Lindholm műve mintegy jól ellenpontozza Clint Eastwood egy évvel ezelőtt bemutatott Amerikai mesterlövész című filmjét, mely ugyanúgy az afganisztáni inváziót dolgozza fel és a 9/11 utáni világot ábrázolja, csak éppen az amerikaiak szemszögéből. Mindkét alkotás egy katonai alakulat háborús mindennapjait követi végig, és a főszereplő parancsnok (ott Chris Kyle, itt Claus) családjának hátországbeli életét állítja párhuzamba a családfő frontvonalon véghez vitt tetteivel. Ám a Clint Eastwood által háborúellenes filmnek kikiáltott Amerikai mesterlövész valójában a szokásos kolonialista mentalitást tükrözi, azaz az amerikai hódítót dicséri, és nem teszi problémássá, hogy az amerikai család nyugalmának és békéjének alapja a közel-keleti családok szenvedése. Ezért Eastwood műve esztétikailag megbukik, az alkotói szándékkal ellentétes üzenet rajzolódik ki a történet végére.

Az Egy háborúban viszont Tobias Lindholm éppen azért állítja párhuzamba a család és Claus mindennapjait, hogy érzékeljük a kontrasztot. Lindholm láthatóvá teszi, hogy a nyugati katonák lenézik és alsóbbrendűnek tekintik a közel-keletieket. Melynek persze az is az oka, hogy itt akár még kisgyerekekre is bombát szerelhetnek a fanatikus tálibok, így senkiben sem lehet megbízni. De mikor például egyik jelenetben mesterlövészpuskával agyonlőnek egy motoros futárt, rasszista-kolonialista poénokkal illetik a vonagló szerencsétlent, aki akár terrorista, akár civil, mindenképp inkább szánalmas áldozatként, semmint ellenségként tűnik fel. S ez már előrevetíti a történet fő konfliktusát is.

Tobias Lindholm művének legerősebb háborúellenes momentuma így ennek a fő konfliktusnak alapjául szolgáló tragédia. Hatalmas feszültség pattan ki a filmből, mikor megtudjuk, hogy a csata káoszában Claus olyan parancsot adott ki, mely gyerekek és nők értelmetlen halálát okozta. Akik csak annyiban különböznek a parancsnok vagy a többi katona családjától, hogy a front kellős közepén éltek. Amúgy ugyanúgy előttük állt volna az élet, joguk lett volna iskolába járni, felnőni, célokat, karriert építeni, családot alapítani stb. Ám a háború, illetve a gyors katonai döntés elvette tőlük mindezt.

S az Egy háborúban a katonák korábbi kolonialista és xenofób poénkodása mintegy ok-okozati viszonyba kerül ezzel a szörnyűséggel. Avagy nemcsak esetlegesnek tűnik a végzetes légicsapás-kérelem, hanem mintegy a fölé-alárendelt viszonyból, a nyugati és a közel-keleti civilizációk egyenlőtlen kapcsolatából fakad. Hiszen felmerül a kérdés a későbbi tárgyalótermi részekben is, hogy vajon valóban felelősségteljes döntést hozott-e Claus, biztos volt-e benne, hogy azonosította az ellenséget a káoszban? S ügyvédje ukáza szerint neki kételkedése ellenére, szemrebbenés nélkül azt kellett állítania, hogy igen. Ebben az állításban viszont benne van az a probléma, ami a motoros likvidálásánál, a rasszista poénoknál is: hogy a dán különítmény tagjai alapvetően lenézik a potenciálisan terroristának tartott arab embereket. Claus így 100%-ban igazat mond, mikor azt állítja, biztos volt benne, hogy ellenség van a házban: ellenség, mert ezen a területen él, mert abban a társadalomban, országban, kultúrában létezik, melyet a nyugati politikusok retorikájukban ellenségesnek tituláltak.

Tobias Lindholm történetében pedig e tárgyalási jelenetekben történik egy nemcsak műfaji jellegű váltás. Vagyis azon túl, hogy izgalmas tárgyalótermi drámává alakul az Egy háború, a háborúellenes és antikolonialista sztori egyetemes dimenziót kap. Morális kérdések merülnek fel a tárgyalás során, melyekre még akkor is nehéz válaszolni, ha amúgy a háborúellenes olvasatban nyilvánvaló: ha Claus nem is egyértelműen, de az őt kitermelő politikai rendszer bűnös. Minthogy a tét az, hogy Claus családja apa nélkül marad-e, ha a férfi gerinces emberként vállalja tetteinek következményeit, a négyéves börtönbüntetést. Nagyon nehéz eldönteni, melyik álláspontnak adjunk igazat, hiszen a vád és a védelem állításai egyaránt helytállók. Még akkor is, ha a vádat képviselő ügyésznőt sikerült kellőképp antipatikusan ábrázolni, jóllehet, szerencsére a realizmus keretein belül. Mert egyfelől felháborító, hogy ez az absztrakt jogi fogalmakkal vagdalózó nő semmit sem tud a háborúról, mégis tönkretenne egy családot. Másfelől viszont továbbra is adott a kérdés: elnézhető-e egy arab család halála? Értékesebb-e egy nyugati a közel-keleti famíliánál? Legfeljebb a zárt gondolkodású progresszív-republikánus politikai retorikában, mely végső soron az Amerikai mesterlövész gerincét is alkotja.

Az Egy háború erős film, természetes színészi alakításokkal, elgondolkodtató történettel, jól bejáratott, de ehhez a sztorihoz illő dokumentarista formai megoldásokkal. Csupán apróságok róhatók fel neki, mint például annak elhallgatása, hogy saját gyermekeinek mit mond Claus a háborúról, a megölt családról. Tobias Lindholm elvágja azt a jelenetet, melyben ezek a kérdések szóba kerülnek, pedig érdekes lett volna ez a konfrontáció is. Sőt fontos lett volna látni a gyermek apja tettére, a gyerekgyilkosságra adott reakcióját. Igaz, azt már azért láttuk, hogy Claus minek tartja magát, de vajon képes lett volna ezt a bűnét kisfia, kislánya előtt is vállalni? Azok előtt, akik rajonganak érte, akik idealizálják őt.

Mindenesetre érdemes megnézni az Egy háborút, mert bár háborús filmként annyira nem tesz eredeti állításokat a háborúról, de a csataszituációkban elkövetett bűnök és az értük vállalt felelősség témáját érzékletesen bemutatja, részletesen körbejárja, és nem mellesleg ezerszer őszintébb és igazabb alkotás, mint Clint Eastwood kvázi propagandafilmje, az Amerikai mesterlövész.

Egy háború (Krigen)

Színes, feliratos, dán háborús film, dráma, 2015, 115 perc.

Írta és rendezte: Tobias Lindholm

Producer: Rene Ezra, Tomas Radoor

Fényképezte: Magnus Nordenhof Jønck

Vágó: Adam Nielsen

Szereplők: Claus (Pilou Asbæk), Maria (Tuva Novotny), Najib Bisma (Dar Salim), Martin (Søren Malling), Lisbeth (Charlotte Munck)

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Bemutató dátuma: 2016. március 3.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!