bezár
 

gyerek

2014. 07. 13.
Történet a másik nézőpontból
Bernard Chambaz: Nem én vagyok Bin Laden!
Történet a másik nézőpontból Szeptember 11. tragédiájával kapcsolatban már eddig is számos könyv és film látott napvilágot, többnyire a felnőtt közönséget célozva meg. De milyen tanulsággal szolgál az eset a következő generáció számára és hogyan lehet mindazt átadni az ő nyelvükön? Egyáltalán, mennyiben érint egy európai kisiskolást egy Amerikában történt esemény? Bernard Chambaz Nem én vagyok bin Laden! című mesekönyvével kísérletet tesz ezen tanulságok levonására egy, az általánostól eltérő nézőpontból közelítve meg a történteket, ám a megválaszolatlanul maradt kérdésekkel a szülőknek is hagy bőven házi feladatot.

"A könyv toleranciára, békés együttélésre, egymás kultúrájának megismerésére tanít, és szót emel a szélsőséges nézetek ellen." A borító szövege alapján amolyan hiánypótló mesekönyvnek ígérkezik a francia író-történész vékony kis története, hiszen még a könyvesboltok felnőtt részlegén sem igen találkozunk egymás megismerésére és elfogadására ösztönző, vagy akár az iszlámot és követőit sztereotípiáktól mentesen bemutató könyvekkel, hát még az általános iskolásoknak szánt kötetek között. ( Bár az egymás megismerésével és elfogadásával kapcsolatban rögtön eszembe jutott Mira Lobe: A kicsi én én vagyok című, óvodásoknak szánt könyve, ami valamilyen szinten érinti a témát. )

Bernard ChambazA történet John, egy amerikai baptista fiú és Nasszír, egy egyiptomi muszlim fiú barátságáról szól, amely szeptember 11. után hirtelen megszakad. A fiúk éppen osztálykiránduláson vannak az állatkertben, mikor becsapódik a két repülőgép a World Trade Center ikertornyaiba. Látják a gomolygó füstöt, hallják a pokoli zajt, az utcákon eluralkodó káosz részeseivé válnak. A mesét a kis Nasszír narrációjában követjük végig, betekintést nyerve ezzel a terrortámadás utáni iszlámellenes amerikai közhangulatba, illetve hogy hogyan élte meg azt egy muszlim kisfiú és családja. Megtudjuk, hogy legjobb barátja a szülei utasítására már többé nem beszél vele, hogy édesapja nem mer lemenni a maratonra szurkolni a résztvevőknek, nehogy arab származása miatt terroristának nézzék. Nasszír elmeséli, hogy már nem veheti fel kedvenc zöld pólóját, mert az valamilyen szinten vallásához, az iszlámhoz kötődik és hogy nem tud szabadulni a tv-ben látott horrorisztikus jelenettől, ahogy emberi testek zuhannak ki a torony ablakaiból. Részesei leszünk egy átlagos, ám iszlám vallású amerikai család félelemmel teli napjainak, akiket éppúgy lesújtottak a történtek, akik ugyanúgy családtagjaikat, barátaikat vagy ismerőseiket veszíthették el a tragédiában, akik elítélik az erőszakot és a terrorizmust - éppúgy, mint más amerikaiak. "De nem én vagyok bin Laden! Én Nasszír vagyok!" Az amerikai muszlimok a történtekkel utcai verbális inzultusok áldozatává válnak, "Neked semmi keresnivalód itt! Te arab vagy!", és a paranoia eluralkodik az embereken, "Egy héttel később az 587-es járat leszállás közben a Queens negyed fölött lezuhan. (...) Még a tévé is megerősíti, hogy baleset történt, és nem a muzulmánok tehetnek róla."

Bernard ChambazDe hogyan jönnek a történethez a haloweeni mérgezett cukorkák? Ki is pontosan a mindenki által emlegetett láthatatlan ellenség, aki körülöttünk ólálkodik és amiért hazafinak kell lenni? Egyáltalán hogyan kell hazafinak lenni? És hogy van az, hogy egy muszlim család a Hálaadást ünnepli, de a Ramadánt nem? Számtalan kérdés merül fel, amit talán csak "körítésnek" szánt az író, de azzal, hogy nem ad egyértelmű választ, elég kellemetlen helyzetbe hozhatja a kedves szülőt. Arról nem is beszélve, hogy ha a kielégítő válasz elmarad, a gyerek szemében a mese máris csak fele olyan érdekes.

Nasszír történetének ötletes, egész oldalas montázs jellegű rajzai mellett a szülők folyamatos, néhány soros útmutatót kapnak sajtóból vett illusztráció kíséretében a szeptember 11-ét kiváltó okokról, és az azt követő fejleményekről, amivel a könyv a felnőttek számára is érdekes olvasmánnyá válhat. (Sőt, sokszor az az érzésem támadt, hogy inkább felnőtteknek, mint gyerekeknek szól a mesekönyv.) Annál is inkább, mivel Chambaz olyan részleteket említ a történtekkel kapcsolatban, amelyek nem feltétlen jutnak az eszünkbe, ha szeptember 11-re gondolunk, és amik egyben afféle kritikaként is értelmezhetőek arról, hogy mit gondol Európa – vagy legalábbis a francia író – a történtekről, illetve az Egyesült Államokról, mint szuperhatalomról. Chambaz a terrortámadást afféle drasztikus válasznak tekinti az elrendezetlenül maradt Palesztin helyzet és Bush Öböl-háborúja miatt, amelyben "a súlyos anyagi és emberi veszteségek azonban nagyon megviselték az iraki népet." Említi az amerikai célpontokat ért szélsőséges muszlim szervezetek merényleteit, magát szeptember 11-ét és annak következményeit: a terrorizmusellenes törvény elfogadását és az FBI megfigyeltetéseit, az afganisztáni megtorlást, az iraki háborút, amivel "Bush valójában főleg az olajcégeknek és a háborúban érdekelt nagyvállalatoknak akart kedvezni", és a számos országban zajló háború ellenes tüntetéseket "az iszlám nem ellenség, a háború nem válasz" feliratú transzparensek illusztrációjával.

Bernard ChambazBár a történet happy enddel zárul, hiszen 2011-ben megölik bin Ladent, amivel a már húszéves Nasszír visszanyeri reményét, hogy gyerekkori barátja végre újból szóba áll majd vele, Chambaz nyitva hagyja az ajtót: vajon bin Laden halálával valóban lekerült az a bizonyos bélyeg az iszlám vallású emberekről? Valóban ő lenne a terrorizmus nagy alakja, akinek halála garancia lenne arra, hogy nem ismétlődik meg egy szeptember 11-hez hasonló merénylet? Kárpótolja-e halála bármilyen szinten is az elvesztett családtagok hiányának fájdalmát, és egyáltalán, milyen kritériák alapján nevezünk valakit vagy valakiket terroristának? A válaszokon meg majd filozofáljon a szülő.

Hogy esti mese nem lesz a "Nem én vagyok bin Laden!"-ből, az szinte biztos, de egyszer-egyszer érdemes azért kézbe venni és beszélni róla, levonva belőle a tanulságokat és saját életünkre vetíteni azt. Mint például, hogy erőszakra az erőszak sosem megoldás, mert még több agressziót szül. Habár a sztereotípiák hálói körülvesznek minket ( hála ezért részben a minket olyan elfogulatlanul informáló médiának) vigyázzunk, nehogy beleessünk a csapdába, hiszen egy-egy rossz példa alapján nem lehet egy egész nemzetet, kisebbséget vagy vallási csoportot általánosítani. Chambaz arra is felhívja a figyelmet, hogy legyünk nyitottak a számunkra ismeretlenre, ismerjük meg a másikat és fogadjuk el őt úgy, ahogy van. Önmagáért. Fogadjuk el, hogy más a bőrszíne, az értékrendje, hogy máshogy öltözködik, gondolkodik, vagy más szokások szerint él - még akkor is, ha nem mindenben értünk vele egyet. A gyűlölködés és ujjal mutogatás helyett pedig a tolerancia és a közös pontok kössenek össze minket.

"Johnnak minden vasárnap el kell mennie az imaházba, mert a szülei baptisták, mint Martin Luther King. Én és a szüleim muzulmánok vagyunk, de sem Johnt, sem engem nem érdekelnek ezek a vallásdolgok. Inkább a baseballról beszélgetünk, vagy az osztálytársainkról, Gabyról és Jennyről, az ikrekről."

Bernard Chambaz: Nem én vagyok bin Laden!
fordította: F. Joannovics Mária
Holnap Kiadó, 2013
36 oldal, 2300 Ft


 

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés