bezár
 

színház

2017. 07. 15.
Szarkiszjan Ovszanna örmény rendezőnő Magyarországon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Július 20-tól augusztus 1-jéig Magyarországra látogat Szarkiszjan Ovszanna örmény színházi rendező, aki az Ajakrúzs című darabot állítja színpadra az Artashat Örmény Nemzetiségi Színházban.

A művész vendéglátója a XVIII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából a 2013 óta működő Artashat Örmény Nemzetiségi Színház Kulturális Egyesülete - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Mint írják, a hazájában méltán elismert rendezőnő egy anyaországban már bemutatott és ott jelenleg is műsoron lévő darabot rendez a magyarországi közönség számára. A darab bemutatóját a tervek szerint szeptemberben tartják.

Az Ajakrúzs címet viselő, egyfelvonásos zenés komédiában a házassági évfordulójuk megünneplésére készülő házaspár életébe csöppenünk bele. A jeles napon a férfit hirtelen munkába hívja kötelessége, így az asszony egyedül marad otthon az évfordulójukra kapott ajándékaival. Hirtelen egy nem várt vendég toppan be és jelenléte jól összekuszálja az eseményeket.

"Az együttműködés alapvető célja a magyarországi örmények önkéntes szerveződéseként az örmény nemzetiségű állampolgárok hagyományainak, kulturális örökségének megőrzése és ezek továbbadása leszármazóik felé, így erősítve meg kötelékeiket és az önálló kulturális tevékenységeik kialakulását" - olvasható a közleményben.

Mint írják, olyan professzionális színházat álmodtak meg, amely magába foglalja az örmény kultúrát, az örmény zenét, az örmény írókat, darabjaikat, a Magyarországon élő, örmény származású, illetve az itt vendégeskedő művészeket is.

Kizárólag örmény vonatkozású műveket mutatnak be, törekvésünkben nagy segítség számukra a termékeny örmény irodalom. Előadásaikban törekednek a kétnyelvűségre és a feliratozásra. Társulatuk Magyarországon született, tanult és diplomát szerzett színészekből áll. "A magyarországi színjátszás éppúgy jelen van életünkben, mint az örmény nemzetiségi vonal képviselete" - írják, hozzátéve, hogy különleges, keleti világú színházat hoztak létre.

Ajakrúzs című legújabb darabjukat azoknak ajánlják, akik szeretik a különleges, zenével, tánccal és hagyománnyal teli színházi élményt, és nyitottak egy másik kultúra megismerésére.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

John a Latinovitsban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés