bezár
 

irodalom

2018. 03. 21.
Elstartolt az Észt hét Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az észt függetlenségi háború jubileuma alkalmából Ész hét címen programsorozatot szervez Budapesten az Észt Intézet és a Szimplafilm, az események március 19-től március 27-ig látogathatók. Az esemény megnyitójára az Élesztőházban került sor.

Budapesten 11. alkalommal szervezik meg a programsorozatot, ami eleinte Észt filmhetek néven debütált és minden évben a március 15. utáni héten került megrendezésre.  Az esemény azért is tekinthető különlegesnek, mert ehhez hasonló évfordulókat, vagyis a függetlenségi háború évfordulóját, ritkán ünnepelnek utcai street art fesztiválokon.  Az idei Észt hét megnyitójára március 19-én került sor az Élesztőházban. A kora esti programon a hideg ellenére is nagy számban vettek rész az érdeklődők.

A megnyitón, mely a különböző nemzetiségű résztvevők és érdeklődők nagy aránya miatt angol nyelven zajlott, tájékoztatást adtak a héten látogatható programokról, illetve bemutatták Edward von Löngus alkotásait a (R)estart Reality keretében.

Észt hét

Edward von Löngus Észtországban született, őt tekintik az első észt mozgóképművésznek, azonban mind a média, mind a kritikusok a stencil technikával készülő graffiti munkái miatt figyeltek fel rá. Kiállítása néhány évvel ezelőtt látható volt a Néprajzi Múzeumban is. Képein gyakran jelenít meg szociális, vagy a politikával kapcsolatos kérdéseket, problémákat, emiatt sokan hasonlítják Banksy-hez, az anonim brit graffitiművészhez.

A (R)estart Reality köztéri művészeti projekt a 20. század elején élt, hagyományos népi kultúrát képviselő észt embereket eleveníti meg kortárs művészeti és digitális eszközök segítségével. A projekt fő alakjának egy 93 éves észt férfi képét választották. Úgy vélik, ez a derűs, kalapos alak ábrázolja a leghitelesebben a különböző korosztályokhoz tartozó észt emberekre jellemző nyitottságot és jókedvet. A megnyitón az érdeklődők ízelítőt kaphattak a projekt látványvilágából a szervezők által készített ajándékmatricák segítségével. Az archív fotók alapján készült képek egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével kelnek életre, mely az alábbi linken érhető el: https://restartreality.org/

Az alkalmazást a digitális élmény mellett azért is érdemes letölteni, mert az Észt Intézet nyomkereső játékot hirdetett, melynek nyertesei ajándékban részesülnek. A játékban résztvevőknek meg kell keresniük a város különböző pontjain elhelyezett „észt vándorok” képeit, melyek az alkalmazás segítségével kelthetők életre, hogy szelfit készíthessünk velük. A képeket Facebookra vagy Instagramra lehet posztolni és be kell jelölni rajtuk az Észt Intézetet. A játék határideje március 27., mely egyben az Észt hét vége is.  A játékhoz segítséget nyújt az intézet honlapja, ahol fesztivál további programjainak részletes leírása is megtalálható.

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Tardi Zsuzsanna --


További írások a rovatból

Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
Lengyel riportirodalom - Prae 2023/2 lapszámbemutató

Más művészeti ágakról

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés