Maja Lunde beszélgetőtársa, Dragomán György, egyfajta ellenforgatókönyvként jellemezte A méhek történetét a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tartott könyvbemutatón, utalva a norvég írónő másik szakmájára, a forgatókönyvírásra. Való igaz, ebben a történetben nem a párbeszédeken van a hangsúly, hanem a leírásokon és a belső világon. Ám van egy nagyon fontos különbség a film és a könyv között: ez pedig a nyelv, ami belülről láttatja az embereket, olyan érzéseket is megmutat, amit a film a képek segítségével nem tud visszaadni. Ennek a történetnek is ez a magja, üzenete: a családi viszonyok, a meg-nem-értettség érzése.

Maja Lunde felszabadító érzésként jellemezte a regényírást, amivel bár nem először próbálkozik – hiszen Norvégiában ismert gyerekkönyv íróként tartják számon –, felnőttek számára azonban még sosem írt azelőtt. Ugyanakkor a rövid kitérő során, amit a gyerekkönyvek kapcsán tettek megjegyezte, hogy nincs alsó korhatárhoz kötve egyetlen mű sem, bárki olvashatja, legfeljebb rádöbben, hogy nem neki való az adott történet. Ezt a véleményt Dragomán György is osztotta, aki egy kedves emlékét is felidézte, mondván, gyerekkorában a szülei szerint túl korán jutott „nagyobbaknak” szóló irodalomhoz. Állítólag A méhek történetét is olvasta már 10-11 éves annak ellenére, hogy felnőtteknek íródott. Talán egy gyerek még nem is ért meg mindent, de a könyvben olvasott dolgokat látja, tapasztalja.

Három életút elevenedik meg az olvasó előtt a regényben: 1852-ben egy William nevű biológus nehéz időszakon megy keresztül, 2007-ben – tehát lényegében napjainkban – George méhészként dolgozik, végül 2098-ban, Tao életében már ismeretlenek a méhek, kézi beporzás történik. Ez utóbbi nagyon is valós helyzetből táplálkozik, ugyanis Szecsuánban már jelenleg is van olyan terület, ahol kihaltak a méhek, és kézi beporzásra van szükség – többek között ezért is játszódik Kínában a harmadik szál.

Lunde szerint a jövő világát megalkotni a látható előjelek ellenére is nagyon nehéz, nem is gondolt magára sosem disztópia-, vagy sci-fi szerzőként. Sőt, szerzőként sem, ő egyszerűen írni akart, az írás tette szerzővé, a szerzőség pedig íróvá. Amikor egy ilyen univerzumot épít, elsősorban a karakterek érdeklik. Nincs ez másként a gyerekkönyveknél sem, az írónőnek másodlagosak a külső behatások, elvárások. Egyszerűen azonosul az adott szereplővel, és megpróbál az ő fejével gondolkodni. A jövő elképzelésének nehézségeit három dolog oldotta fel végül benne: az egyik a saját anyaságával hozható összefüggésbe, hiszen Tao is anya, a másik azokkal a szimbólumokkal, amik valószínűleg a jövő Kínájában is használatosak lesznek (például a vörös sál vagy a bizottság), a harmadik ihletforrássá pedig azok a dokumentumfilmek léptek elő, amikből a főszereplővé váló természetet merítette.

Annak ellenére, hogy ezt a regényt sokan realisztikusnak, dokumentaristának gondolják (éppen ezek miatt a konkrétumok miatt), Lunde egyértelműen fikcióként tekint rá, nem akart és a továbbiakban is elzárkózik attól, hogy politikai-, vagy klímaregényt írjon. Mindamellett azonban örül annak, hogy azok, akik olvassák, különböző olvasatokat látnak benne. Azzal a kritikával viszont élt Norvégia felé, hogy sokkal többet tehetne a környezetért, mint amit valójában tesz.

Még ha a környezettudatosság kormányzati szinten nem is valósul meg teljes mértékben, A méhek története fontos lépést tett abba az irányba, hogy jobban odafigyeljünk a körülöttünk lévő világra: előtérbe helyezi a problémát, beszédtémát generál, elgondolkodtat, cselekvésre késztet, gondolkodásmódot formál.

A sorozatnak ezen kívül egy kötetét adták még ki, Kék címmel Norvégiában és Németországban. Ez is egy lehetséges víziót, jövőképet vetít elénk, ezúttal a vizet helyezve a középpontba. 2041-be kalauzol minket a kiszáradt Dél-Európába, és a klímaváltozás ellen küzdő Norvégiába.

A harmadik kötet pillanatnyilag még szerkesztés alatt áll, és az állatvilágot veszi górcső alá, fő témája pedig a kihalás. Noha látszólag tematikájában eltér az előző regénytől, mégis összekapcsolható lesz néhány ismerős szereplő mentén.

Ugyan a negyedik kötet még nem készült el, az írónő tervei szerint ez a történet visszakanyarodik oda, ahol az első véget ért, és egyfajta körforgásként lesz olvasható a sorozat. Hogy a téma vagy a népszerűség okán film készül-e majd bármelyik könyvből, nehéz megmondani, Lundét több producer is megkereste már, de pillanatnyilag még egyiknek sem mondott igent. Azzal kapcsolatban pedig, hogy A méhek története mitől lett olyan népszerű, hogy a filmstúdiók sorban állnak a jogokért, és mitől lett bestseller, vagy mitől lesz bármi az, azzal kapcsolatban a jelenlévők csak találgatni tudtak. Dragomán György egy vállrándítással csak ennyit mondott rá: „jó könyvet kell írni”.

Fotó: Vörös Szilárd