bezár
 

art&design

2018. 04. 26.
Veress Tamás négydimenziós világa
Veress Tamás Gyütt című kiállításáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Manapság, ha valaki – pláne egy dizájnstúdió művészeti vezetője, aki nyilvánvalóan átlátja és uralja a digitális eszköztár széles spektrumát – grafitceruzát választ alkotóeszközül, annak valamiképpen köze van az aszkézishez, az önként vállalt elvonuláshoz, a tudatos csend gesztusához. Van benne továbbá hagyománytisztelet, alázat és józan mértéktartás is. Elmondtam már mindent, ami a legegyszerűbb eszközökkel elmondható? Nem. Akkor miért nyúlnék más eszközökhöz? És vajon van, ami egy papírral és egy ceruzával nem mondható el? Igen, van – de azt elmondani ott a vers. S ahhoz mi kell? Papír és ceruza…

Veress Tamás összetéveszthetetlen ceruzarajzai vizuális paradoxonok. Valamennyi egy-egy végletekig csiszolt, tökélyre vitt befejezetlenség. Mint ahogy nem lehet soha befejezett egy jazz improvizáció sem, csak egyszer abbamarad, s visszaolvad a főáramba, amikor a zenész úgy dönt, hogy ebben a menetben már nem lép több járatlan ösvényre. Vagy ahogyan egy versnek van címe és utolsó szava, de attól még nem a címmel kezdődik és nem is az utolsó szóval ér véget.

A zene, s azon belül a jazz – legalábbis itt és mostanában – központi motívum, mondhatni főtéma Veress Tamás képzőművészeti partitúrájában. A nagymester, Szabados György már-már emblematikus, plakátmagányra méltó, tűpontos portréja éppúgy beletartozik ebbe a ciklusba, mint az élő koncertek kiragadott pillanatait, a hétköznapi létből való ihletett kiszakítottság fázisképeit rögzítő rajz improvizációk. Márpedig az improvizáció, hangszerrel vagy írószerrel – és akkor vissza is jutottunk a paradoxonokhoz –, egyszerre határtalan szabadság és folyamatos kontroll. Egy pillanatnyi kihagyás is elég, hogy kicsússzon az ember lába alól a talaj, vagy keze alól a papír, hogy szétcsússzon a kompozíció. Improvizálni veszélyes. Csak az álljon bele, akinek tartása van. Veress Tamás beleáll, és tartja a ritmust. Van, akinek csak az aurája hagy nyomot a rajzpapíron, más egy láthatatlan nagybőgővel is képes szóra bírni a morajló tengert, de egy valamit mindegyik grafikán érezni: ott és akkor nincs semmi más fontos, csak a színtiszta zene. Mindezt, ott és akkor, lekottázni egy grafitrúddal, együtt dzsemmelni a legnagyobbakkal, kivételes élmény lehet; keveseknek adatik meg.

Veress Tamás: Gyütt - enteriőr, Veress Tamás felvétele

A versek mások. A versek fésűk, balra zárt fésűfogak. Rezignált rend, rímtelen kohézió. Látszólagos keresetlenségükben is kicsiszolt konstrukciók, feszes belső szerkezettel, meglepő törésekkel, s a higgadt alapszövetből helyenként váratlanul kimeredő szálkákkal. Pontosak, ha újabban nem is központosak; szavak csak, egymás mellett és alatt, szavakkal megrajzolt életszegletek. Beavatnak, közel engednek, néhol megrendítően közel, de játékosak is, s játékosságba burkolt mívességük a feloldozást is hordozza.

És ott vannak még a szobrok. A maguk brutális poézisével, baltával faragott rímeikkel, fűrésszel amputált verslábaikkal, félig nyersen és csiszolatlanul, ugyanakkor műgonddal megfestve, teleírva, Tatlin gesztusaival és színeivel felékszerezve. E gigantikus tetris építőkockáival, bárhogy forgatjuk is őket, nem tudjuk hiánytalanul kitölteni a teret, ennek a játéknak nem tud vége lenni. Az esendőség szobrai ezek, egy ismeretlen – vagy épp nagyon is jól ismert – ház azonosítatlan gerendáinak feleslegessé vált szélsőségei. Onnan hulltak alá a mélybe, nem azért, mert hitványabbak lettek volna a többi résznél, hanem azért, mert egy mások által kiszabott rendben nem volt helyük. Valamikor fák voltak, egyek a kiválasztottak közül: szálegyenes, élő és éltető anyag. Puhafák, körömmel is felsérthetők; belátták rég, hogy nincsenek predesztinálva az öröklétre. Sorsuk nem gerendasors, de génjeikbe immár beépült a ház emléke is, ahonnan kimaradtak. Azt sajnos sohasem tudhatjuk meg, vigaszt nyújt-e nekik az, hogy műalkotássá nemesültek. De ennél többet ember nem tehetne értük.

E három dimenzióból – rajzból, versből és szoborból – rétegződik itt és most Veress Tamás megalkotott világa. Egy kiállítás mindig ünnep: olyan rendkívüli állapot, ahol a valódi művek „felragyognak”. De a kiállítások bezárnak, a képeket leakasztják a falról, a versek fiókba, a szobrok kamrapolcra kerülnek. Visszaáll a hétköznapok rendje. És itt kerül képbe egy negyedik dimenzió: az, ahogyan két kiállítás között látszunk, ahogyan életünk és életművünk állandó tárlata megjelenik a világ előtt.

Veress Tamás: Gyütt - enteriőr, Veress Tamás felvétele

Veress Tamás ezt a dimenziót is tudatosan formálja, de itt már nemcsak maga dönt. Ez egy interaktív tér, ahol a szereplők kapcsolatba lépnek egymással. Ez a kapcsolat lehet egészen személyes, játszódhat a Duna-parton vagy egy kávézóban, lehet a színtere egy egész város – nevezzük, mondjuk, Nagymarosnak –, sőt lehet akár teljesen virtuális is. Mindenesetre a kép, ami így összeáll, tőlünk is függ, többiektől, mi is alakítjuk azt, voltaképpen minden pillanatban. Így csak arról tudok beszélni, bennem milyen világ rajzolódott ki attól kezdve, hogy Tamás – akit elvben negyedszázada ismerek – egy évvel ezelőtt valóban képbe került számomra.

Ahogy én látom, Veress Tamás világa olyan világ, ahol a dolgok a helyükön vannak. Ahol egyaránt tétje van egy meghúzott vonalnak, a legépelt szónak és a sorvégi törésnek, a felkockázott hagymának vagy egy sétának a parton. Ahol ideje van a megélt gyásznak és a vigasznak; a visszaidézett és az itt és most örömnek; az elfogadásnak és az adni tudásnak.

Ez a világ nem fecseg, de nem is nyomaszt; nem harsány, de nem is vonul el: sokkal inkább beavat. Szikár, de nem hideg; intim, de nem bizalmaskodó; toleráns, de nem szenvtelen. Ahol jut idő és figyelem arra, ami megérdemli: családra, munkára, ismerősre, barátra, alkotásra, befogadásra. És mindez elegánsan és mértékkel tálalva, büszkén, de nem kérkedőn. Olyan emberként, aki attól is „teljes”, hogy megérkezett valahová: a helyre, ahol szívesen maradna.

Mindez nemcsak látszik, de példa is. És attól hiteles, hogy nem akar példa lenni.

 

Az írás Zsubori Ervin megnyitószövegének szerkesztett változata.

Veress Tamás Gyütt című kiállítása 2018. május 14-ig tekinthető meg a Sigil Galériában (Nagymaros, Magyar utca 2.)

Fotók: Veress Tamás

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

Leletek az esetleges és lehetséges együttállások rétegéből Leletek az esetleges és lehetséges együttállások rétegéből
Fodor János tárgyiasult iróniájáról
art&design

A kreativitás termelése A kreativitás termelése
Esztétikai nevelés és az érzéki pedagógiai fejlesztése: Mérei Ferenc
art&design

Ellenállás, forradalom, bűnösök és áldozatok Ellenállás, forradalom, bűnösök és áldozatok
Kockázati tényezők. Az ellenzékiség öröksége az egykori szocialista országokban - kiállítás a FUGA-ban
art&design

Az az izgalmas, ami nem gyanús – a háttér ünnepe Az az izgalmas, ami nem gyanús – a háttér ünnepe
Hartay Csaba kiállítást megnyitó szövege Bach Máté képei elé

Más művészeti ágakról

Interjú Schwechtje Mihállyal, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) rendezőjével
Nagy Ákos zeneszerző téridőről, 4D-ről, kapitalizmusról – és persze komponálásról
30. JAK-tábor, 4. nap
30. JAK-tábor 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés