bezár
 

színház

2018. 10. 05.
Leplezetlenül
A Burok című előadás kendőzetlenül mesél a szülésről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tágulok. Testem belső feszültségei átalakítják minden sejtemet. Ha valaha is kételkedtem abban, hogy lehet kontroll nélkül, az agyamat kikapcsolva élni, most választ kapok a kérdéseimre. Itt vagyok, annyira a jelenben, a testemben, mint korábban csak ritkán. Éppen szülök, együtt azokkal a nőkkel, akik erről mesélnek nekem. A Trafóban, a Tünet Együttes táncosaival a Burok című előadáson. Egyúttal átalakulok, nézőből résztvevővé. Velem tartasz?

Merész lépés a szülés témájában előadást létrehozni, mivel társadalmunkban gyakran még mindig tabuk övezik. A hallgatásnál is rombolóbbak a témát övező tévhitek és sztereotípiák vagy éppen azok a családban keringő történetek, amelyek a szülést a legtöbb esetben fájdalmas, szörnyű kínokkal átélt állapotként prezentálják, megalapozva ezzel a későbbi női generáció félelmeit. Nem segíti a fentieket az otthonszülés magyar szabályozása sem, elég csak a Geréb Ágnes körüli helyzetre és vitákra gondolnunk. A Tünet Együttes vezetője és koreográfusa, Szabó Réka úgy döntött, bátor lépésre szánja el magát, így a Burok - a táguló idő összehúzódásai című előadást színpadra álmodta nekünk.

Szkéné színház

A Trafó előadótermébe lépve hatalmas, fehér lepel határolja végig a játékteret, kétséget sem hagyva afelől, hogy a magzatburok biztonságába érkezünk. Ekkor még a baba szemszöge is fókuszba kerülhetne, de gyorsan kiderül, hogy az este nem a magzatról vagy a várandósság hónapjairól fog szólni. Négy táncos mesél nekünk a színpadon, egyikük kis pocakkal jár-kel az eleinte még sterilnek és légiesnek ható játéktérben. Dányi Viktória a próbafolyamat során lett várandós, társai pedig mintha neki mesélnék el a hamarosan rá váró élményeket. A kismama nyugodtan koordinálja az eseményeket, az előadásban alkalmazott technikai eszközöket is a kezébe véve. Alapvetően táncra és mozgásszínházra számítok, így meglep, amikor Viktória megszólít bennünket, majd a három nő verbálisan és testileg is tolmácsolni kezdi saját szülésélményeit. A szószínház eleinte furcsának hat a térben, de a személyes történetek humoros tálalása gyorsan feloldja a nézői feszültséget.

„Meggyújtok egy gyertyát, melléteszek egy Jézus-képet. Aztán egy Buddha-szobrot is. Majd mondom a barátnőmnek, hogy baj van, mert ezek sosem szültek, mire annyit mond, hogy hívjuk akkor Szűz Máriát.”

Burok

Egyikük otthon szül bábával, a másik sokáig vajúdik a kórházban, miközben a harmadik a fürdőszobában, az apukával hozza világra gyermekét. A humorba ágyazott sorok erős kérdéseket feszegetnek a felszín alatt, főként a szülés kórházi szemszögéből nézve. Egy jelenetfoszlány a lassú szülést megunó orvost szemlélteti, aki a kórházi ágyra pattanva igyekszik kinyomni az anyukából a gyereket. Szinte pofonszerűek azok az orvosi, ápolói kommentárok is, amelyek a csaknem téren és időn kívül vajúdó nőt próbálják irányítani: „anyuka, engedje el magát, lazuljon el, nem maga az első nő a világon, aki szül”, „érzi a fájást, vagy én érezzem maga helyett?” „legyen együttműködőbb”.   

Szabó Réka kezdetben tánc-performanszot kívánt létrehozni, de a próbafolyamatok egyértelművé tették, hogy a szereplők saját szülés-élményei mintegy terápiás módon követelnek utat maguknak. Az előadás íve ugyanakkor egyre inkább elmozdul a testi élmények prezentálása felé, így csökken a verbalitás, miközben a szülés tánccal és zenével történő imitálása elképesztő energiákat indukál a Trafó előadótermében. Heroikus küzdelem ez, szinte együtt lélegzem a táncosokkal, átélem azt a felfokozott, a testemet folytonos összehúzódásokra késztető állapotot, mely nem enged ki a szorításából, egyre erősödő és gyorsuló ritmusban követeli az új élet születését. A testek rángatóznak, ahogy a fájások egyre sűrűbb ritmusban érkeznek, hogy végre elérkezzen a beteljesülés, és vele együtt a megkönnyebbülés pillanata.

Az előadás több rétege a testre, tudatra és érzelmekre ható folyamatokat és azok határhelyzeteit kendőzetlenül, gyakran nyersen tálalja. A próbafolyamatok során a táncosok saját élményei, tapasztalatai mélyen beépültek a koreográfiába. Az egyik legszebb pillanat, amikor Furulyás Dóra és Nagy Csilla egymás kezét fogva egy sajátos kört alkot, melyben Virág Melinda társai vállába és lábába kapaszkodva érzékelteti a magzat mozgását az anya testében. Fizikailag és szellemileg is nagy teljesítményt követel a csaknem másfél órás produkció a táncosoktól, akik csak kevés eszközt vesznek igénybe a saját testükön kívül.

Az előadást követően többen mesélik, hogy szinte újra átélték saját szülésélményüket, és mennyire pozitív volt ez számukra. Olyan fiatal hölgy is van, akit a látottak elrettentenek a gyermekvállalástól. Szabó Réka produkcióját látva senki sem megy el érintetlenül. A történetek és komikus tolmácsolásuk a téma több aspektusát tárják fel, mégis felmerül bennem a kérdés, milyen lenne egy előadás, mely a tánc nyelvére redukálódik. A zsigerileg, ösztönösen beépülő jelenetek ugyanis mind a test által, szavak nélkül találnak utat hozzánk.

 

BUROK - a táguló idő összehúzódásai

 

Szereplők: Furulyás Dóra, Nagy Csilla, Virág Melinda, Dányi Viktória

Dramaturg: Gábor Sára

 

Rendező - koreográfus: Szabó Réka

 

Bemutató: 2018. február 2. 

Trafó Kortárs Művészetek Háza

 

Fotó: Jókúti György

nyomtat

Szerzők

-- Csernák Zsuzsa --


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben

Más művészeti ágakról

Alex Garland: Polgárháború
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Csáki László: Kék Pelikan


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés