bezár
 

irodalom

2018. 10. 27.
A tízmillió kompromisszum országa
Térey János: Káli holtak
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A tízmillió kompromisszum országa Nagyon nehéz Térey János új, „rendes” regényéről beszélnem. Vívódik bennem a magánszemély és a kritikus (vagy mi). Az okokról azonban majd később.

Először cselekményismertetés: hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal, kora harmincas éveit taposó színész, akit történetesen Csáky Alexnek hívtak. Alex éli a színészek mindennapi életét: próbákra jár, veszekszik a rendezővel/igazgatóval, csellista lányokkal kúr, próbálja valahogy ápolni a kapcsolatát az apjával, na meg (aspergeres?) lányával, amit némileg megnehezít a tény, hogy nem a gyerek anyjával él. Csak akkor kerül homok a gépezetbe, mikor, hogy, hogy nem, elvállal egy zombis trash(?)-sorozatot, melynek főszereplőjét alakítja: a hitgyülisek vallási megszállottságával megáldott Botondot.

Elég sok lehetőség egy kiváló regényre, ugye? Téreynek úgy néz ki: túl sok is. Merthogy talán ez a legnagyobb baj a regénnyel: túl sokat markol. És valahogy a rengeteg téma szétfolyik az ujjai közt.

Ha jól sikerült interpretálnom, ennek a regénynek a fő tétje annak a(z egyébként jórészt kibeszéletlen és rettentő érdekes) témának a tárgyalása, hogy hazánkban egy művész miféle kompromisszumokra kényszerül a megélhetése érdekében. Térey azonban valahogy képtelen erről érvényesen beszélni; nem igazán sikerül bemutatni annak a következményeit, hogy mivel jár ez a fajta mephistói alku. Alex elvállalja – ráadásul lelkesen – a szerepet, aztán egy évad után úgy dönt, kilép. Egyáltalán: még azt sem sikerült eldönteni, mennyire vehető komolyan a regényben szereplő sorozat, a karaktereknek folyamatosan változnak a témához kapcsolódó reflexióik. Alex monológja – ami a regény narratíváját adja – például tobzódik az ilyen megideologizált, komoly hangvételű (és egyébként tartalmas) gondolatokban: „A pesti jöttmentek és főleg a fiatal yuppie-k – a „bebírók!” – urbánus szibaritasága, ami számukra ennyire bőszítő. Hogy nem tisztelik sem a múltat, sem a jelenkor pallérozatlan, ám legalább tőrőlmetszett köveskáli lakosait, akik közé beférkőztek.” (31.) Az egésszel csak az a baj, hogy ha ilyen komoly társadalomkritikai téttel játszik a sorozat, akkor miért hangoznak el benne olyan komikusan pátoszos szövegek, hogy: „Szabi, imádkozzál. Én rászoktattam magam az imára. Minden napot úgy kezdek, hogy napom első zsengéjét imádság formájában Istennek adom. Ő az első termést kívánja, semmiképpen sem a maradékot. És egész nap segít a helyes fontossági sorrend megőrzésében. A lélek gyümölcsét teremve eltölteni a napomat, jöjjön szembe akárki, akárhogy. És pár sorral lejjebb: „Ajkunkkal Jézus nevével harcolunk.” (116.) Mi az isten? „Napom első zsengéje”? A „lélek gyümölcse”? A tizennégyévesekkel az ilyeneket huzattatják ki legelőször a műhelyvezetők. Meg „ajkunkkal Jézus nevével harcolunk”? Mi ez? II. Orbán pápa lelkesítő szavai a clermont-i zsinaton?

Persze kecsegtető értelmezés az, hogy az egész direkt, a szerzői intenció által rossz, egyfajta ironikus regisztert használva, de ez az interpretáció kioltja a regény egyik legfőbb tétjét – a Káli-medence belpesti elit általi meghamisítását, elfoglalását és megrontását. Mert – mint tudjuk – a zombik épp az utóbbiak miatt keltek fel holtukból.

Hasonló következetlenségeket fedezhetünk fel a regény többi alkotóeleménél is. Vegyük szépen a fentebb felsoroltakat.

Próbák. Sokan leírták már előttem, hogy a Káli holtak elsősorban színházregény. Hát: ha ezt jelenti a színházregény, akkor több opust nem tervezek olvasni a műfajból. Ugyanis a regény egész színházzal foglalkozó – azaz középső – része: dögunalom. Nem tud lekötni Alex vívódása, a rendezők stílusa miatti nyavalygása – de még az sem, hogy kit kefél meg az athéni turnén. Nem tagadom, hogy Térey kompetens a színházi kulisszák mögötti világban – számos kiváló teátrumi munkája biztosíték erre –, de a regény szerkezete szempontjából szinte az egész második rész, néhány olyan elemtől eltekintve, mint a trianoni Hamlet, elhagyható lenne.

Luca. A regényben felvázolódik egy szerelmi szál is Lucával, a csellista lánnyal. Erről sem tudunk meg közben szinte semmi relevánsat; a könyvben hozzávetőleg két-három jelenet játszódik a két szerelmes közt. A párkapcsolati mechanika és a lány akkurátus személyiségábrázolásának hiányára így szinte már fel sem kapjuk a fejünk.

Az apa. Alex – jó humánértelmiségihez méltóan – rossz kapcsolatot ápol az apjával. Nem mondom, hogy eredeti téma, de fontos. Téreynek azonban nem sikerült az említett relációt egy picit sem a kliséken és közhelyeken túl ábrázolni: igen-igen, a fiának rendes munkát szánt, de a büdös kölke elment bölcsészkarra, aztán meg volt pofája színésznek felvételizni, úgyhogy a rohadt fater nem hajlandó elmenni a fia előadásaira. Csak nekem ismerős ez már? Ráadásul az apa halálát is csak úgy odadobja – ami így nem egy martini vagy tolsztoji gesztusként csapódik le, hanem egyszerű vállrándításként.

A gyereknevelés. Alexnek van egy kisiskolás korú, Renáta nevű lánya, akit az anyjával külön nevelnek. Szintén sokat tárgyalt, de releváns téma – ugyancsak sallangosan elmesélve: Alex csak hétvégente, van, hogy kéthetente látja lányát, sétálni viszi, játszik vele, mesél neki, morfondírozik a saját apaságának minőségén, satöbbi. Semmi figyelemre méltó. Pardon: egyet kivéve. Valami apró súlyt hozva, a történet egy részén bedobódik a cselekménybe, hogy a kis Reni lehet, hogy aspergeres. Most talán valami érvényeset, valami téttel rendelkezőt láthatunk – gondolja a naiv olvasó. Erre a regény Alex pár belső mondatával negligálja az egész témát. Gyönyörű megoldás.

Ahogy azt a recenzió kezdetén leírtam: nehéz helyzetben vagyok. Mikor először hallottam részleteket a regényből a tavaszi Margón, egyből izgatottá váltam. Trianon? Shakespeare? Színház? Társadalomkritika? Zombik? És mind ez egy regényen belül? Mondanom sem kell: egyből megvett magának.

És a szomorú, hogy a regény számos eleme – a trianoni Hamlet koncepciója és emlékezetpolitikai vonatkozásai, a holokausztipar és az aktuálpolitika, illetve a színházi közeg kritikája – érvényes. Csakhogy ezek annak ellenére, hogy magánszemélyként tetszetősek, mit sem érnek, ha egy sikerületlen regényben vannak elbeszélve. Egy regényben, amiért kár. Nagyon.

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

Mennyi minden Mennyi minden
Két lemezről (Szűcsinger: Ennyit tudtunk segíteni, Háy János–Beck Zoltán: Háy Come Beck)
irodalom

Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt
Balogh Gergő Karinthy nyelvet ölt című kötetének budapesti bemutatója

Más művészeti ágakról

art&design

Mozgástér és kívülállás Mozgástér és kívülállás
A Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás margójára
színház

Kinek az ügye? Kinek az ügye?
Az ügy – avagy a Normális Eljárás a Katona József Színházban
art&design

A Nap művelete A Nap művelete
Gondolatok Bolygó Bálint Fényalkímia című kiállítása kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés