bezár
 

irodalom

2018. 10. 27.
A tízmillió kompromisszum országa
Térey János: Káli holtak
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A tízmillió kompromisszum országa Nagyon nehéz Térey János új, „rendes” regényéről beszélnem. Vívódik bennem a magánszemély és a kritikus (vagy mi). Az okokról azonban majd később.

Először cselekményismertetés: hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal, kora harmincas éveit taposó színész, akit történetesen Csáky Alexnek hívtak. Alex éli a színészek mindennapi életét: próbákra jár, veszekszik a rendezővel/igazgatóval, csellista lányokkal kúr, próbálja valahogy ápolni a kapcsolatát az apjával, na meg (aspergeres?) lányával, amit némileg megnehezít a tény, hogy nem a gyerek anyjával él. Csak akkor kerül homok a gépezetbe, mikor, hogy, hogy nem, elvállal egy zombis trash(?)-sorozatot, melynek főszereplőjét alakítja: a hitgyülisek vallási megszállottságával megáldott Botondot.

Elég sok lehetőség egy kiváló regényre, ugye? Téreynek úgy néz ki: túl sok is. Merthogy talán ez a legnagyobb baj a regénnyel: túl sokat markol. És valahogy a rengeteg téma szétfolyik az ujjai közt.

Ha jól sikerült interpretálnom, ennek a regénynek a fő tétje annak a(z egyébként jórészt kibeszéletlen és rettentő érdekes) témának a tárgyalása, hogy hazánkban egy művész miféle kompromisszumokra kényszerül a megélhetése érdekében. Térey azonban valahogy képtelen erről érvényesen beszélni; nem igazán sikerül bemutatni annak a következményeit, hogy mivel jár ez a fajta mephistói alku. Alex elvállalja – ráadásul lelkesen – a szerepet, aztán egy évad után úgy dönt, kilép. Egyáltalán: még azt sem sikerült eldönteni, mennyire vehető komolyan a regényben szereplő sorozat, a karaktereknek folyamatosan változnak a témához kapcsolódó reflexióik. Alex monológja – ami a regény narratíváját adja – például tobzódik az ilyen megideologizált, komoly hangvételű (és egyébként tartalmas) gondolatokban: „A pesti jöttmentek és főleg a fiatal yuppie-k – a „bebírók!” – urbánus szibaritasága, ami számukra ennyire bőszítő. Hogy nem tisztelik sem a múltat, sem a jelenkor pallérozatlan, ám legalább tőrőlmetszett köveskáli lakosait, akik közé beférkőztek.” (31.) Az egésszel csak az a baj, hogy ha ilyen komoly társadalomkritikai téttel játszik a sorozat, akkor miért hangoznak el benne olyan komikusan pátoszos szövegek, hogy: „Szabi, imádkozzál. Én rászoktattam magam az imára. Minden napot úgy kezdek, hogy napom első zsengéjét imádság formájában Istennek adom. Ő az első termést kívánja, semmiképpen sem a maradékot. És egész nap segít a helyes fontossági sorrend megőrzésében. A lélek gyümölcsét teremve eltölteni a napomat, jöjjön szembe akárki, akárhogy. És pár sorral lejjebb: „Ajkunkkal Jézus nevével harcolunk.” (116.) Mi az isten? „Napom első zsengéje”? A „lélek gyümölcse”? A tizennégyévesekkel az ilyeneket huzattatják ki legelőször a műhelyvezetők. Meg „ajkunkkal Jézus nevével harcolunk”? Mi ez? II. Orbán pápa lelkesítő szavai a clermont-i zsinaton?

Persze kecsegtető értelmezés az, hogy az egész direkt, a szerzői intenció által rossz, egyfajta ironikus regisztert használva, de ez az interpretáció kioltja a regény egyik legfőbb tétjét – a Káli-medence belpesti elit általi meghamisítását, elfoglalását és megrontását. Mert – mint tudjuk – a zombik épp az utóbbiak miatt keltek fel holtukból.

Hasonló következetlenségeket fedezhetünk fel a regény többi alkotóeleménél is. Vegyük szépen a fentebb felsoroltakat.

Próbák. Sokan leírták már előttem, hogy a Káli holtak elsősorban színházregény. Hát: ha ezt jelenti a színházregény, akkor több opust nem tervezek olvasni a műfajból. Ugyanis a regény egész színházzal foglalkozó – azaz középső – része: dögunalom. Nem tud lekötni Alex vívódása, a rendezők stílusa miatti nyavalygása – de még az sem, hogy kit kefél meg az athéni turnén. Nem tagadom, hogy Térey kompetens a színházi kulisszák mögötti világban – számos kiváló teátrumi munkája biztosíték erre –, de a regény szerkezete szempontjából szinte az egész második rész, néhány olyan elemtől eltekintve, mint a trianoni Hamlet, elhagyható lenne.

Luca. A regényben felvázolódik egy szerelmi szál is Lucával, a csellista lánnyal. Erről sem tudunk meg közben szinte semmi relevánsat; a könyvben hozzávetőleg két-három jelenet játszódik a két szerelmes közt. A párkapcsolati mechanika és a lány akkurátus személyiségábrázolásának hiányára így szinte már fel sem kapjuk a fejünk.

Az apa. Alex – jó humánértelmiségihez méltóan – rossz kapcsolatot ápol az apjával. Nem mondom, hogy eredeti téma, de fontos. Téreynek azonban nem sikerült az említett relációt egy picit sem a kliséken és közhelyeken túl ábrázolni: igen-igen, a fiának rendes munkát szánt, de a büdös kölke elment bölcsészkarra, aztán meg volt pofája színésznek felvételizni, úgyhogy a rohadt fater nem hajlandó elmenni a fia előadásaira. Csak nekem ismerős ez már? Ráadásul az apa halálát is csak úgy odadobja – ami így nem egy martini vagy tolsztoji gesztusként csapódik le, hanem egyszerű vállrándításként.

A gyereknevelés. Alexnek van egy kisiskolás korú, Renáta nevű lánya, akit az anyjával külön nevelnek. Szintén sokat tárgyalt, de releváns téma – ugyancsak sallangosan elmesélve: Alex csak hétvégente, van, hogy kéthetente látja lányát, sétálni viszi, játszik vele, mesél neki, morfondírozik a saját apaságának minőségén, satöbbi. Semmi figyelemre méltó. Pardon: egyet kivéve. Valami apró súlyt hozva, a történet egy részén bedobódik a cselekménybe, hogy a kis Reni lehet, hogy aspergeres. Most talán valami érvényeset, valami téttel rendelkezőt láthatunk – gondolja a naiv olvasó. Erre a regény Alex pár belső mondatával negligálja az egész témát. Gyönyörű megoldás.

Ahogy azt a recenzió kezdetén leírtam: nehéz helyzetben vagyok. Mikor először hallottam részleteket a regényből a tavaszi Margón, egyből izgatottá váltam. Trianon? Shakespeare? Színház? Társadalomkritika? Zombik? És mind ez egy regényen belül? Mondanom sem kell: egyből megvett magának.

És a szomorú, hogy a regény számos eleme – a trianoni Hamlet koncepciója és emlékezetpolitikai vonatkozásai, a holokausztipar és az aktuálpolitika, illetve a színházi közeg kritikája – érvényes. Csakhogy ezek annak ellenére, hogy magánszemélyként tetszetősek, mit sem érnek, ha egy sikerületlen regényben vannak elbeszélve. Egy regényben, amiért kár. Nagyon.

nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

huszonegyedik #0 huszonegyedik #0
Tizenkilencedik: John Ruskin és William Morris
irodalom

Megérkezni egy jól ismert helyre Megérkezni egy jól ismert helyre
Nyerges Gábor Ádám, Berendezkedés (versek 2014-2017), Budapest, PALIMPSZESZT + PRAE, 2018
irodalom

Karinthy-novella az, ami nem sikerül Karinthy-novella az, ami nem sikerül
Karinthy Frigyes-konferencia az ELTE-n, 2. nap

Más művészeti ágakról

Gyovai Katalin Hugonnai Vilmáról, Thorról és a bogaras trilógiáról
Rét Viki kortárs novellagyűjteményről és egy alakuló regényről mesélt
Műhelykonferencia a magyartanításról – 2. nap
színház

Felfüggesztett ártatlanság Felfüggesztett ártatlanság
Büchner Woyzeckje a Szkénében Hegymegi Máté rendezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés