bezár
 

színház

2018. 10. 28.
Anyamúzeum és képhasadás
Peeping Tom a CAFé Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabadulóművészet. Kiszabadulás a közép-közép sötétségéből, beszabadulás a terek intimitásába, felszabadulás a társadalmilag pozícionált szubjektum nyomasztó reflektálatlanságából. A színház elszabadulása. Az egységes narratíva hiánya, a montázstechnika, a történet és a szereplők megismerhetetlensége, az élő és élettelen elmosódása hogyan képesek termékeny kérdéseket, problémákat, értelmezési lehetőségeket és befogadói stratégiákat felvetni? Innen indul a Peeping Tom társulat Moeder előadása a Trafóban.

Az előadás egyik tétje azt körüljárni, hogy mit tudunk kezdeni azzal a tapasztalattal, hogy az életünk nem írható le drámai fejlődésként. Megkérdőjeleződött a nyelvi közlésbe vetett hit, a nyelv képessége arra, hogy leírja, rendszerezze a világot. A képek a meggyőzés eszközei. A képek leleplezése a kérdések eszközei lehetnek. Az „én is ugyanazt láttam” vagy „én is ugyanúgy láttam” élménye a klasszikus kőszínházi rendezések esetén is erősen megkérdőjelezhető, annak ellenére, hogy sokszor kifejezetten építenek a közösnek vélt tudásra, élményekre és nézőpontokra. Mivel az előadás gyakran kifejezetten lehetetlenné teszi a látszólagos „közös nézés” élményét, két néző összekacsintását felváltja a színpad és a néző közti kommunikáció.

Szkéné színház

peeping tom

Kíntánc. Kép és képtelenség. Hamistócsa-fuldoklás. A rendezés formanyelvének tétje, hogy képes-e a színház illúziójával mondani valamit a valóságról, az emlékezésről, traumákról, anyaszerepről. Leleplezi magát, leleplezi a színházat. Leleplez engem, a nézőt. A társadalmi együttélés szabályai a kiszámítottságot is biztosítják. Miközben elvárom magamtól és a többi embertől is, hogy kellő önismerettel rendelkezzen; problémaként, kérdésként, feladatként jelenik meg, ha szembesülnöm kell mások valódi énjével. Szembesülni az anya halálának, a szülésnek a traumájával, vagy azzal, hogy egy gyerek élete végéig egy terráriumnál nem sokkal nagyobb dobozban kényszerül élni. Szembesülni azzal, hogyan őrülnek ebbe bele a szülei. Abba a kegyetlenségbe, hogy a saját gyerekük az otthonosság élményétől való megfosztottságot jelenti. A különleges agyi működés által megteremtett fiktív világ és a valóság határai folyamatosan egymásba játszanak. Egy vérző kép kevésbé abszurd, mint az az ember, aki saját vágyait, érzéseit, gondolatait egy életen át magába fojtja, és eltűnni egy festményben sokkal lehetségesebb, mint egy teljes és kiegyensúlyozott életet élni ilyen állapotban.

peeping tom

David Lynch juthat eszünkbe. Cooper ügynökként próbáljuk kideríteni, ki az anya. Vagy ki nem. Az aránytalan testek, a megbújó árnyak, az élő kávégép ismerősek és pontosak, az ijesztőnek az a fajtája, ami valami régóta ismert, bensőséges dologra vezethető vissza. A tárgyak életre kelnek. A szereplők élettelen tárgyakat próbálnak meg irányítani, érzékeny, válaszképes dologként kezelni őket. Ez a félelem kifejeződése, élővel ki lehet alakítani valamilyen viszonyt, a világtól való elidegenedés kompenzációjának a vágya. Ami lelepleződik, mert mindig inkább a vágy és nem a valóság látszik. De nem válik egyoldalúvá, a remek humor tökéletes ritmusban szövi át az előadást. A torkon akadt nevetés élménye végig kitart.

peeping tom

Temetéskoncert, szobormonológ, zombiranchera, elektrovivaldi és télkáosz, olyan különálló jelenetek egymásutánja, amelyekben nincs egységes narratíva, a rendezés legalábbis nem szervezi egységgé a részeket, bármiféle történetet, egész, ok-okozati viszonyt csak a néző rakhat össze. Nem kapaszkodhatunk az illúzióba sem, sokszor látjuk a mechanizmus működését minden trükkjével, ötletességével, hazugságával együtt. A paradox helyzet abból is fakad, hogy mára már alapvetővé vált a kétség, a hitetlenkedés a tudással szemben, mégis építünk rá és igazodunk hozzá. Nem titokról van szó, amely megszűnik, ha megismerjük, hanem arról, mások számára mi mutatkozik valóságnak. A múzeum megteremti a maga ellenfogalmát, a valódiságot, a spontaneitást. Felerősödött a vágy a „valódiság” iránt, miközben az igaz-hamis kettősségbe beékelődött az, hogy valami nem valamilyen, hanem bizonyos körülmények között valamilyennek látszik.

A befogadói oldal szintén töredezett. A különböző jelenetek egyidejűsége egyrészt arról árulkodik, hogy a valóság inkább instabil rendszerekből, mintsem zárt körfolyamatokból épül fel. Másrészt azt a felkavaró kényelmetlenséget eredményezi, hogy nincs közösség, hiába ül emberek egy csoportja élesen elválasztva attól a tértől, ahol az előadás zajlik, nincs közös nézőpont. A képek, mozdulatok, a szavak közti hierarchikus viszony lebontása együtt jár azzal, hogy a befogadónak újra és újra érvényes értelmezési stratégiát kell találnia. A rendezés nem használ szöveget, vagyis inkább arra használja, hogy megmutassa, nincs szöveg. A töredezett látásmód hasonlít arra az összevisszaságra, ahogyan a környezetünket észleljük.

Egy betegen született gyerek története. Megőrülő szülők története. Anya keresésének története. Zombivá váló boldogtalan munkás története. Fiatalságát sirató teremőr története. Szerelmet hajszoló nő története. Vérben tocsogó szívet takarító nő története. Bármi és minden. Mi vagyunk. Érdemes volt, színház volt.

 

Peeping Tom: Moeder

 

Alkotók és előadók: Eurudike De Beul, Maria Carolina Vieira, Marie Gyselbrecht, Brandon Lagaert, Hun-Mok Jung, Yi-Chun Liu, Simon Versnel, Charlotte Clamens

 

Szereplők: Takács Lili, Báki Lászlóné Ida, Kiss Károly, Still Tamásné Anni, Szabó Sándorné Marika, Velancsics Gabriella

 

Művészeti asszisztens: Diane Fourdrignier

Hangkompozíció és -rendezés: Raphaëlle Latini, Renaud Crols, Glenn Vervliet, Peeping Tom

Hangkeverés: Yannick Willox, Peeping Tom

Fényterv: Giacomo Gorini, Amber Vandenhoeck

Jelmezterv: Diane Fourdrignier, Kristof Van Hoorde (intern), Peeping Tom

Díszletterv: Amber Vandenhoeck, Peeping Tom

Díszletépítés: KVS-atelier, Peeping Tom

Technikai vezetés: Filip Timmerman

Fénytechnikus: Amber Vandenhoeck

Hangtechnikus: Hjorvar Rognvaldsson

Videópróbák: Sulok Swablamban (gyakornok), Gaspard Rozenwajn

Hangatmoszféra: Elias Vervecken

 

Rendezőasszisztens és dramaturg: Franck Chartier

 

Rendező: Gabriela Carrizo

 

2018. október 19. 

Trafó Kortárs Művészetek Háza

CAFé Budapest

 

A képek forrása a Peeping Tom társulat hivatalos Facebook oldala és Herman Sorgeloos

nyomtat

További írások a rovatból

színház

Nincs az a hatalom, ami nem torzít Nincs az a hatalom, ami nem torzít
Interjú Szikszai Rémusszal, a Macbeth rendezőjével
színház

Shakespeare leporolva Shakespeare leporolva
Beszélgetés Závada Péterrel színházi Shakespeare-átírásokról
színház

A játék tökéletes illúziója A játék tökéletes illúziója
Újcirkusz a Trafóban: Backbone a Gravity & Other Myths társulattal
Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott - Nézőművészeti Kft. - Ördögkatlan Produkció - Szkéné Színház produkciója

Más művészeti ágakról

Gyovai Katalin Hugonnai Vilmáról, Thorról és a bogaras trilógiáról
irodalom

Hol vagyunk, hol nem mi vagyunk Hol vagyunk, hol nem mi vagyunk
És boldogan éltek? Mesehősnők utóélete, szerk. Szederkényi Olga, Budapest, Cser Kiadó, 2018
A múltban gyökerező társadalmi krízisek a Verzió dokumentumfilmjeiben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés