bezár
 

színház

2018. 11. 23.
Saját magunk alkotta vég
Három esős nap az Orlai Produkció előadásában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Érdekes térkonstrukció.  Egyszerű, túlgondolások nélküli jelenetek. Hétköznapi, a nyolcvanas-kilencvenes évek Amerikáját idéző jelmezek. Világos és sötét, váltakozva. Esőzést ábrázoló falak és pirosból szürkébe áthajló rácsozat. Javarészt ugyanennek a korszaknak, ennek a stílusnak a hangulatát megteremtő zenei aláfestés. Három (el)ismert színész. Szülők és gyerekek egy személyben. Piros, fekete, szürke mindenütt. Magyarországon először vitte színpadra Novák Eszter Richard Greenberg 21 évvel ezelőtt megírt, Pulitzer-díjra jelölt drámáját, a Három esős napot a Belvárosi Színházban.

Első pillanatra túlzsúfoltnak hat a színpad, amelyen egyszere fedezzük fel a szoba berendezését – egy szürke kanapé, egy piros fotel és egy tervezőasztal −, valamint egy loggiát elöl, bal oldalt, amit fémpaddal és ráccsal jeleznek. Ahogyan életre keltik a színészek a teret, úgy válnak a berendezési tárgyak is élővé és dinamikussá. Mozognak, mozgatják őket. Szemtanúi egy generációváltásnak, a szülők titkainak és a később tőlük öröklő gyerekek értetlenkedéseinek és kérdéseinek. És ebbe a „tanúskodásba” kapcsolódik be a közönség is egy-egy jelenet töredékéig. Kikacsintás-jellegű gesztusként beszélget a fiatalabb generáció a közönséggel, illetve narrálja az őt érintő eseményeket.

Szkéné színház

Belecsöppenünk a Három esős nap izgalmas, ráccsal körbefont konstrukciójába és először végignézzük Waltert, ahogyan némán megérkezik építész apja egykori, híres lakásába. Aztán kicsit később a mondattöredékeket tartalmazó napló részleteit hallgatjuk meg a fiatal karakterek felolvasásában.  Jelenetválasztóként pedig felcsendül a nemzedékváltást idéző, gondolatainkból felriasztó techno-diszkós zenei betét.

A rendezésben főleg a szöveg, a nyelvi humorral és frappáns megjegyzésekkel teletűzdelt dialógusok kapnak nagy hangsúlyt, azonban a zene, a tér, sőt, a színészek talán még mozgalmasabbá és vibrálóbbá tehetnék az alapvetően érdekes előadást. A kreatív rendezői ötletek ellenére vagy mellett a szünet nélküli előadás dinamikája ingadozó volt. A jelenetek néhol lelassultak, kissé egyszínűvé váltak, máshol kifejezetten gyorsak és lendületesek voltak.

Ez a tendencia érződik Kovács Patrícia játékán is, aki hol bohókás, kissé szeleburdi és iszákos, az alkotó szellemű szerelme mellett valamilyen módon kitörni vágyó barátnő képében, hol pedig ennek higgadt, kék kosztümös, két lánnyal rendelkező, „példás” családanya szerepben „tündöklő”, öccséért folyton aggódó és izguló lányaként lép elénk. Az előadás második és harmadik felére érez rá igazán ennek a kettős szerepmegformálásnak az ízére, és amíg az elején a kiváló színésznő talán többnyire rutinból és megszokott eszközeivel hozza a karakter(eke)t, a végére nagyon szép ívet húz a két, egymással szöges ellentétben álló, ám a családi kötelék által összekötött nőtípus között.

Ugyanakkor Schruff Milán végig egyenletes, változatos és energikus alakítást nyújt. Nemcsak az olykor színpadon történő átöltözéssel, hanem modorban és kifejezésmódban is elválasztja két szerepét, a két nemzedéket: a dadogó, az építészeti zseninek hitt barátja árnyékában élő, később annak barátnőjével kavaró és barátja átdolgozott tervét „lenyúló”, hírneves építész apát és annak kissé zaklatott, művészlelkű, folyton elkóborló, de nővéréhez nagyon lojális, Walter nevű fiát. Ezeknél a figuráknál a színészi játékmód beleeshet a „tipikus” csapdájába, ám szerencsére Schruff nem esett bele, így játéka eredetivé és figyelemfelkeltővé, humorossá, de nem nevetségessé vált.

Szabó Kimmel Tamás az idősebb férfi szerepében a barátot jelentő másik apaként ritkán mutatkozik előttünk, inkább csak a gyerekek tesznek róla említést. Talán ezt kompenzálva brillírozik fiatalabbként, a híres építész egykori, talán mégsem olyan tehetséges és zseni barátjának Theo nevű fiaként. Igazi showmanként beszélget előbb a közönséggel, majd ugyanezt a laza, kissé nagyképű és nyegle stílust viszi át Schruff és Kovács fiatal karaktereivel folytatott párbeszédébe. A két nemzedék közötti ellentét itt is szembetűnő, bár talán Szabó Kimmel alakjai kevésbé mélyek érzelmileg, mint ahogyan ez egyaránt érzékelhető Schruff és Kovács játékában is.

A rendezés, akárcsak a szöveg, tele van fel-feldobott ötletekkel és kreatív megoldási javaslatokkal. Ám ezek sokszor gegek maradnak csupán, ugyanis csak a pillanat erejéig való használatuk miatt sok esetben nem tudják az előadás szerves részét képezni. Ugyanakkor a kissé homályos befejezés abszolút az előadás javát szolgálja, hiszen nem kell minden végkifejletet tudnunk és értenünk. A mi fantáziánk is beindulhat, így kaphat saját magunk alkotta véget a Három esős nap.

 

Richard Greenberg: Három esős nap

Fordította: Zöldi Gergely

 

Játsszák:

Kovács Patrícia

Schruff Milán

Szabó Kimmel Tamás

 

Látvány: Zeke Edit

Producer: Orlai Tibor

Rendező: Novák Eszter

 

Bemutató: 2018. október 1.

Belvárosi Színház

 

Fotó: Orlai Produkció

nyomtat

További írások a rovatból

színház

Az artisztika fellegvára Az artisztika fellegvára
A Fővárosi Nagycirkusz története a kezdetektől napjainkig
Hogyan találtak egymásra a nők és a férfiak az Ódry Színpadon
Időfutár a Pesti Magyar Színházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben Traumatológia az Irodalomtudományi Intézetben
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 1. napja
A zenészgörcs, avagy fokális disztónia kezelése
Borbás Dávid: A buszsofőr, Jamrik Levente: Az elíziumi kém
irodalom

Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt Paródiaíró, költő, publicista? Avagy ne címkézzük Karinthyt
Balogh Gergő Karinthy nyelvet ölt című kötetének budapesti bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés