bezár
 

gyerek

2019. 07. 01.
Kortárs szövegek a középiskolában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kortárs szövegek a középiskolában Idén jelent meg a Tilos az Á Kiadó gondozásában A Fausttól a Szívlapátig című irodalmi segédkönyv. A Margó Irodalmi Fesztiválon a Hogyan tanítsunk kortárs szövegeket a középiskolában? címmel meghirdetett kerekasztal-beszélgetésen erről a kötetről kérdezte Mészáros Márton a szerzőket – Balajthy Ágnest, Fenyő D. Györgyöt, Ruff Orsolyát, Szekeres Nikolettát, Varga Bettit és Vinczellér Katalint.

A könyv tizennégy irodalmi művet dolgoz fel – tizennégy műértelmező esszét és tizennégy részletes, öt-hat tanórára kiterjedő tanítási segédanyagot tartalmaz –, melyek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy illeszkedjenek a kerettantervbe, könnyen beszerezhetők legyenek, és hogy témájuk érthető legyen a diákok számára. Ez utóbbi nagyobb körültekintést igényelt, mivel a kortárs szövegek túlnyomó többsége melankolikus, ami néha talán túl sötét egy életvidám tizenévesnek – hangzott el a beszélgetésen.

Ruff Orsolya kiemelte, hogy a könyvvel a tanárokat is motiválni szerették volna, hogy az órán együtt gondolkodjanak a gyerekekkel, együtt elemezzék a szövegeket. Tudva lévő, milyen nehéz helyzetben vannak a tanárok az iskolakönyvtárak állapota és a kerettanterv erőltetett menete miatt – a tanév vége és az érettségi Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett –, de biztosan találnak néhány lazább órát, amikor foglalkozhatnak a kötettel. Természetesen egyáltalán nem cél, hogy végigvegyék az egészet, elég, ha beleolvasnak, ha együtt felfedezik, beszélgetnek a benne bemutatott könyvekről, vagy asszociációs alapon bármilyen más irodalmi alkotásokról. A Fausttól a Szívlapátig sem a diákkal, sem pedig a tanárral szemben nem támaszt semmilyen elvárást, sőt, az egyetlen szabály, hogy mindenki felfrissüljön általa, ismerje meg az irodalom lényegét – azt, amiért szeretünk olvasni, amiért szeretjük a könyveket.

Az összeállításban nagy teret kap az intertextualitás – mondta el Fenyő D. György. A szerzők próbáltak olyan kortárs szövegeket választani, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak egy, az iskolában tanult klasszikushoz. Ezáltal egyrészt a diákok kapnak egy kapcsolódási pontot, másrészt pedig a tanárnak a kerettantervi tananyaggal haladva talán eszébe jut megemlíteni az adott kortárs könyvet is. Mészáros Márton megjegyezte, hogy bár kortárs alkotásokról van szó, a posztmodern szerzők valahogy kimaradtak. Balajthy Ágnes és Fenyő D. György erre kiemelték, hogy míg a szerzőktől valóban nem válogattak be egy művet sem, a posztmodern témák, mint a szexualitás, az identitásprobléma, illetve a nyelvi játék, a nyelv fontossága igenis jelen van. A posztmodern szövegeket egyébként tudatosan kerülték, mivel túl nehéznek tartották. Értelmező, kritikus olvasóvá gyakorlattal lehet válni, így inkább olyan alkotásokat választottak, amelyek nyelvezetük, színvonaluk és érthetőségük által lépcsőfokot jelentenek a nehezebb darabokhoz. Ezért is került a kötetbe kevesebb líra, mint epika.

Vinczellér Katalin kifejtette, nehezebb verset olvasni, mint novellát vagy regényt, részben azért, mert a diákoknak sokkal nagyobb tapasztalatuk van történetolvasás terén, részben pedig azért, mert sokkal elvontabb gondolkodás szükségeltetik egy lírai mű elolvasásához. Szeretné, ha az általuk kiválasztott kortárs epikus szöveg elemzése segítené a diákokat az értő versolvasásban. Varga Betti viszont azt emelte ki, hogy bár egy fiatal valóban hamarabb fog a kezébe egy regényt, mint egy verseskötetet, igazából sokkal könnyebben találkozhat kortárs versekkel, mint kortárs regényekkel. Nem utolsósorban a kerettanterv is sokkal nagyobb arányban tartalmaz lírát, mint epikát – ezt ellensúlyozva szerettek volna több novellát, regényt és drámai szöveget bemutatni.

A kötet tehát motiváció, támogatás és kapaszkodó, illetve inspiráció ahhoz, hogy hasonló könyvek szülessenek a jövőben.

A főoldalon látható kép forrása: a Margó Fesztivál facebook oldala.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kemenczky J. Anikó --


További írások a rovatból

Beszélgetés Háy Jánossal új, Kik vagytok ti? című kötete kapcsán a Várkert Bazárban
Interjú Marék Veronikával a meseírás művészetéről, a példaképekről, a gyerekirodalom helyzetéről és a siker titkáról
gyerek

Jó lenne érteni egymást Jó lenne érteni egymást
Interjú Nényei Pállal Az irodalom visszavág 3. – A hit fényétől az ész világosságáig megjelenésének apropóján

Más művészeti ágakról

irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
színház

Előző héten még kellékek után szaladgáltunk… Előző héten még kellékek után szaladgáltunk…
A Létra Kulturális Egyesület Ébredés című darabjának budapesti bemutatóján jártunk
Esterházy az Ódry Színpadon
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés