bezár
 

zene

2019. 08. 21.
Női energiák a Szigeten
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hatalmas hőség és a hatalmas por ellenére is sokan ellátogattak a Sziget fesztivál utolsó előtti, hétfői napjára, ahol többek között olyan előadók koncertjeit élvezhettük a nagyszínpadon, mint a Big Thief, Tom Odell, a Catfish and the Bottlemen vagy a Florence + The Machine.

Tom Odell. A nagyszínpadon az amerikai Big Thief zenekart az angol Tom Odell váltotta a délutáni órákban. A főleg indie-folk popot játszó énekes-dalszerző 2013 környékén robbant be a köztudatba Another Love című slágerével, azóta pedig már többször is megfordult Magyarországon: legutóbb idén februárban hallgathatta meg a magyar közönség a Barba Negrában. Bár csak a koncert első pár dalát vártam meg, az alatt a pár dal alatt is hamar szimpatikussá vált ez a végtelenül természetes és sztárallűröktől mentes, világos zakós, mezítlábas angol fiú, aki mint egy konszolidált Elton John játszotta a dalait a zongorán a délutáni tűző napsütésben.

Apey. Tom Odellről az utam a kissé eldugottabb Ticketswap Music Box színpadához vezetett, hogy meghallgassam a 18:30-tól játszó Áron Andris „Apey”-t. Apey, ha éppen nem valamelyik metál-rockzenekara élén tépi a húrokat, akkor profiljához kevésbé passzoló módon akusztikus gitárt ragad, hogy megmutassa a nagyközönségnek egy érzelmesebb, személyesebb oldalát is pár Neil Youngot és Bob Dylant idéző amerikai folkos, countrys hangzású dalon keresztül.

Ahogy elhelyezkedtem a színpad előtti füves területen, még őrlődtem kicsit magamban, hogy nem kéne-e mégis Tom Odellnél maradni, hisz Apey-t minden hónapban többször is meghallgathatom, akár szólóban, akár valamelyik együttesével (Apey and the Pea, Trillion), Tom Odell meg mégiscsak ritkábban jár errefelé. De ahogy Apey a színpadra lépett a szinte védjegyévé vált kockás ingjében és baseball-sapkájában, egy szál akusztikus gitárral és szájharmonikával a kezében, és belecsapott az általában koncertet záró True Starba, már éreztem, hogy jó helyen vagyok. A True Start aztán az As Cigarettes Burn követte, és lassan rá kellett jönnöm, hogy Apey bizony a megszokott sorrenddel ellentétes irányba játssza a dalokat, így már nem meglepő módon az általában koncertet nyitó Personal Demonnal zárta Szigetes fellépését. A középre beillesztett Neil Young és Johnny Cash feldolgozások se lógtak ki a sorból, egyrészt mert Apey teljesen a magáévá tette, a saját hangzására formálta őket, másrészt meg mert saját szerzeményei is képviselnek egy olyan magas színvonalat, mint az említett country-folk legendák dalai.

A színpad előtt összegyűlt tömeg főleg a fesztivál nyüzsgéséből kiszakadni vágyó, érdeklődő külföldiekből és megrögzött rajongókból állt, így szegény Apey nem is igazán tudta, milyen nyelven és hogyan szólítsa meg közönségét – ezért szavak helyett hagyta, hogy a dalok és a nagyszínpad hangzavara felé vetett lesújtó pillantások beszéljenek.

Catfish and the Bottlemen. A 2016 óta töretlen népszerűségnek örvendő wales-i alternatív rock formáció koncertjére érkeztem Apey után. A nagyszínpad előtt már elég sokan gyűltek össze a 19:45-ös kezdésre, az együttes pedig bele is csapott az egyik legismertebb számukba, az idén áprilisban megjelent albumuk legnagyobb slágerébe, a Longshotba. Hamar kiderült, hogy vérbeli zenészek ők, akik nem a látványra és a show-ra alapoznak, sokkal inkább a hangszeres tudásra és energikus, lendületes dalaikra. A legextrább látványelem a kivetítők fekete-fehér filtere volt, ami az együttes klipjeinek és albumborítóinak minimalista stílusvilágát idézte, és a közönséggel való kommunikáció is kimerült pár „thank you”-ban és „this next song’s called…”-ban. A szemtelenül fiatal énekes Van McCannről se lehetne állítani, hogy bármivel kiemelkedett volna a többi zenészek közül, nem próbálta meg egyszemélyes show-ba átfordítani a koncertet, csak szépen sallang- és manírmentesen végezte a dolgát a többi zenésszel együtt. A koncert pár utolsó számára pedig már szinte teljesen a hangszeres játékra került a hangsúly, ami leginkább annak volt élvezetes, aki kifejezetten a Catfish and the Bottlemen-re érkezett, vagy annak, aki nagy rajongója a precíz dobjátéknak és a széttorzított gitároknak – aki azonban csak az őket követő Florence + The Machine miatt tévedt a nagyszínpad közelébe, és inkább a látványcentrikus fesztiválprodukciókat kedveli, hamar elunhatta magát.

Florence + The Machine

Florence + The Machine. A hétfői nap sztárfellépője egyértelműen az angol Florence + The Machine volt, akik bár indie pop besorolás alatt futnak, ennél azért sokkal összetettebb a dolog. Zeneileg olyasmiről van szó, mint amit Stevie Nicks és Kate Bush csinált és képviselt a ’70-es években: misztikus, elvarázsolt zene ez, tele költőiséggel és elképesztő, ősi energiákkal. Maga a Florence + The Machine formáció pedig igazából az énekesnőből, Florence Welch-ből és nyolctagú kísérőzenekarából áll: vokalisták, ütősök, hárfások, zongoristák – amilyen hangszer csak kell, hogy megteremtse azt a varázslatot, amit egy Florence-koncert jelent. Mert nem is annyira koncertről, inkább egyfajta szeánszról van itt szó.

Egészen a kezdetéig eszembe se jutott ez, de amint Florence Welch a tüllszerű, világoskék „pongyolájában” mezítláb kilibegett a színpadra és belekezdett a koncertet nyitó June-ba, ráeszméltem: úgy kellett nekünk egy ilyen csodálatos, erős, érdekes női előadó a Sziget nagyszínpadára, mint egy falat kenyér. Mert egy kezemen, sőt, három ujjamon meg tudnám számolni, hányszor hallhatott a fesztivál egy hete alatt női hangot az, aki a nagyszínpad elé tévedt. Már pusztán Florence erős női energiáitól összeszorult a gyomrom és sírni lett volna kedvem, annyira jól esett a sok férfielőadó után végre egy igazi nőt látni a színpadon! Persze Florence-ból csak egy van, és még egy ilyen énekesnőt, aki nem csak ennyire érdekes, de mellette ennyire elképesztően tehetséges is, nehéz találni. Igazi jelenség, ahogy fel-le sétál, fut, ugrál, táncol a színpadon. Ha énekel, boszorkánnyá változik, ha pedig a közönséghez szól fátyolosan csilingelő hangján, tündér lesz belőle.

Florence a közönséget is képes teljes mértékig elvarázsolni: ha kéri, több ezer ember teszi el a telefonját, hogy átadja magát a pillanatnak és együtt tomboljon az együttes talán legismertebb dalára, a Dog Days Are Over-re, több ezer ember ölelkezik össze, több ezer ember tapsol a dalok ritmusára és kiáltja egymásnak, hogy „i love you”. De cserébe ő is mindent megtesz a közönségéért: többször is biztosított minket szeretetéről, a Cosmic Love-ot azon rajongóinak címezte, akik már a kezdetektől, idén kereken tíz éve vele vannak és kitartottak mellette, a You’ve Got The Love-ot pedig az LGBTQ-közösségnek ajánlotta. A koncert vége felé közeledve lement a színpadról a rajongói közé, és többek között a What Kind Of Man című számát is a közönség ölelgetésével, simogatásával töltötte: mintegy megáldva őket, igazi hippi-tündérboszorkányhoz méltóan, tökéletes zárásaként a másfél órás szeánsznak.

Fotók: szigetfestival.com/hu/hetfo

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Nagy Eszter --

Nagy Eszter az ELTE Bölcsésztudományi Kar hallgatója 2018 óta szabad bölcsészet alapszakon. Jelenleg a PRAE.HU gyakornokaként tevékenykedik.


További írások a rovatból

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 8.
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.

Más művészeti ágakról

Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés