bezár
 

zene

2019. 08. 21.
Női energiák a Szigeten
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A hatalmas hőség és a hatalmas por ellenére is sokan ellátogattak a Sziget fesztivál utolsó előtti, hétfői napjára, ahol többek között olyan előadók koncertjeit élvezhettük a nagyszínpadon, mint a Big Thief, Tom Odell, a Catfish and the Bottlemen vagy a Florence + The Machine.

Tom Odell. A nagyszínpadon az amerikai Big Thief zenekart az angol Tom Odell váltotta a délutáni órákban. A főleg indie-folk popot játszó énekes-dalszerző 2013 környékén robbant be a köztudatba Another Love című slágerével, azóta pedig már többször is megfordult Magyarországon: legutóbb idén februárban hallgathatta meg a magyar közönség a Barba Negrában. Bár csak a koncert első pár dalát vártam meg, az alatt a pár dal alatt is hamar szimpatikussá vált ez a végtelenül természetes és sztárallűröktől mentes, világos zakós, mezítlábas angol fiú, aki mint egy konszolidált Elton John játszotta a dalait a zongorán a délutáni tűző napsütésben.

Apey. Tom Odellről az utam a kissé eldugottabb Ticketswap Music Box színpadához vezetett, hogy meghallgassam a 18:30-tól játszó Áron Andris „Apey”-t. Apey, ha éppen nem valamelyik metál-rockzenekara élén tépi a húrokat, akkor profiljához kevésbé passzoló módon akusztikus gitárt ragad, hogy megmutassa a nagyközönségnek egy érzelmesebb, személyesebb oldalát is pár Neil Youngot és Bob Dylant idéző amerikai folkos, countrys hangzású dalon keresztül.

Ahogy elhelyezkedtem a színpad előtti füves területen, még őrlődtem kicsit magamban, hogy nem kéne-e mégis Tom Odellnél maradni, hisz Apey-t minden hónapban többször is meghallgathatom, akár szólóban, akár valamelyik együttesével (Apey and the Pea, Trillion), Tom Odell meg mégiscsak ritkábban jár errefelé. De ahogy Apey a színpadra lépett a szinte védjegyévé vált kockás ingjében és baseball-sapkájában, egy szál akusztikus gitárral és szájharmonikával a kezében, és belecsapott az általában koncertet záró True Starba, már éreztem, hogy jó helyen vagyok. A True Start aztán az As Cigarettes Burn követte, és lassan rá kellett jönnöm, hogy Apey bizony a megszokott sorrenddel ellentétes irányba játssza a dalokat, így már nem meglepő módon az általában koncertet nyitó Personal Demonnal zárta Szigetes fellépését. A középre beillesztett Neil Young és Johnny Cash feldolgozások se lógtak ki a sorból, egyrészt mert Apey teljesen a magáévá tette, a saját hangzására formálta őket, másrészt meg mert saját szerzeményei is képviselnek egy olyan magas színvonalat, mint az említett country-folk legendák dalai.

A színpad előtt összegyűlt tömeg főleg a fesztivál nyüzsgéséből kiszakadni vágyó, érdeklődő külföldiekből és megrögzött rajongókból állt, így szegény Apey nem is igazán tudta, milyen nyelven és hogyan szólítsa meg közönségét – ezért szavak helyett hagyta, hogy a dalok és a nagyszínpad hangzavara felé vetett lesújtó pillantások beszéljenek.

Catfish and the Bottlemen. A 2016 óta töretlen népszerűségnek örvendő wales-i alternatív rock formáció koncertjére érkeztem Apey után. A nagyszínpad előtt már elég sokan gyűltek össze a 19:45-ös kezdésre, az együttes pedig bele is csapott az egyik legismertebb számukba, az idén áprilisban megjelent albumuk legnagyobb slágerébe, a Longshotba. Hamar kiderült, hogy vérbeli zenészek ők, akik nem a látványra és a show-ra alapoznak, sokkal inkább a hangszeres tudásra és energikus, lendületes dalaikra. A legextrább látványelem a kivetítők fekete-fehér filtere volt, ami az együttes klipjeinek és albumborítóinak minimalista stílusvilágát idézte, és a közönséggel való kommunikáció is kimerült pár „thank you”-ban és „this next song’s called…”-ban. A szemtelenül fiatal énekes Van McCannről se lehetne állítani, hogy bármivel kiemelkedett volna a többi zenészek közül, nem próbálta meg egyszemélyes show-ba átfordítani a koncertet, csak szépen sallang- és manírmentesen végezte a dolgát a többi zenésszel együtt. A koncert pár utolsó számára pedig már szinte teljesen a hangszeres játékra került a hangsúly, ami leginkább annak volt élvezetes, aki kifejezetten a Catfish and the Bottlemen-re érkezett, vagy annak, aki nagy rajongója a precíz dobjátéknak és a széttorzított gitároknak – aki azonban csak az őket követő Florence + The Machine miatt tévedt a nagyszínpad közelébe, és inkább a látványcentrikus fesztiválprodukciókat kedveli, hamar elunhatta magát.

Florence + The Machine

Florence + The Machine. A hétfői nap sztárfellépője egyértelműen az angol Florence + The Machine volt, akik bár indie pop besorolás alatt futnak, ennél azért sokkal összetettebb a dolog. Zeneileg olyasmiről van szó, mint amit Stevie Nicks és Kate Bush csinált és képviselt a ’70-es években: misztikus, elvarázsolt zene ez, tele költőiséggel és elképesztő, ősi energiákkal. Maga a Florence + The Machine formáció pedig igazából az énekesnőből, Florence Welch-ből és nyolctagú kísérőzenekarából áll: vokalisták, ütősök, hárfások, zongoristák – amilyen hangszer csak kell, hogy megteremtse azt a varázslatot, amit egy Florence-koncert jelent. Mert nem is annyira koncertről, inkább egyfajta szeánszról van itt szó.

Egészen a kezdetéig eszembe se jutott ez, de amint Florence Welch a tüllszerű, világoskék „pongyolájában” mezítláb kilibegett a színpadra és belekezdett a koncertet nyitó June-ba, ráeszméltem: úgy kellett nekünk egy ilyen csodálatos, erős, érdekes női előadó a Sziget nagyszínpadára, mint egy falat kenyér. Mert egy kezemen, sőt, három ujjamon meg tudnám számolni, hányszor hallhatott a fesztivál egy hete alatt női hangot az, aki a nagyszínpad elé tévedt. Már pusztán Florence erős női energiáitól összeszorult a gyomrom és sírni lett volna kedvem, annyira jól esett a sok férfielőadó után végre egy igazi nőt látni a színpadon! Persze Florence-ból csak egy van, és még egy ilyen énekesnőt, aki nem csak ennyire érdekes, de mellette ennyire elképesztően tehetséges is, nehéz találni. Igazi jelenség, ahogy fel-le sétál, fut, ugrál, táncol a színpadon. Ha énekel, boszorkánnyá változik, ha pedig a közönséghez szól fátyolosan csilingelő hangján, tündér lesz belőle.

Florence a közönséget is képes teljes mértékig elvarázsolni: ha kéri, több ezer ember teszi el a telefonját, hogy átadja magát a pillanatnak és együtt tomboljon az együttes talán legismertebb dalára, a Dog Days Are Over-re, több ezer ember ölelkezik össze, több ezer ember tapsol a dalok ritmusára és kiáltja egymásnak, hogy „i love you”. De cserébe ő is mindent megtesz a közönségéért: többször is biztosított minket szeretetéről, a Cosmic Love-ot azon rajongóinak címezte, akik már a kezdetektől, idén kereken tíz éve vele vannak és kitartottak mellette, a You’ve Got The Love-ot pedig az LGBTQ-közösségnek ajánlotta. A koncert vége felé közeledve lement a színpadról a rajongói közé, és többek között a What Kind Of Man című számát is a közönség ölelgetésével, simogatásával töltötte: mintegy megáldva őket, igazi hippi-tündérboszorkányhoz méltóan, tökéletes zárásaként a másfél órás szeánsznak.

Fotók: szigetfestival.com/hu/hetfo

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Nagy Eszter --

Nagy Eszter az ELTE Bölcsésztudományi Kar hallgatója 2018 óta szabad bölcsészet alapszakon. Jelenleg a PRAE.HU gyakornokaként tevékenykedik.


További írások a rovatból

Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
Interjú Baráth Emőke énekművésszel a hazai és a külföldi éneklés hatásmechanizmusáról, koncerttermekről és operaszínpadokról, valamint marketinglehetőségekről
Isabelle Duthoit improvizációs workshopja a Jazzaj szervezésében
Bánkitó, fesztiválemlék

Más művészeti ágakról

gyerek

Premier: MIT – Az ember tragédiája rövidítve
November 13-án a TRIP hajón
színház

Az ember, a polgár és a diák Az ember, a polgár és a diák
Petőfi és Az apostol mint tantermi dráma a k2 Színház előadásában
színház

Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei
Hegymegi Máté Molière-rendezése a Radnóti Színházban
irodalom

Éljen a kés? Éljen a kés?
Könyvbemutató 2019. október 31-én


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés