bezár
 

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

2019. 08. 17.
Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
Maurer Dóra a huszadik századi és a kortárs magyar képzőművészet egyik jelentős alkotója. Nevéhez kísérleti filmek, grafikák, geometrikus festmények és a térfestés kidolgozása kapcsolódik. Jelenleg is aktívan dolgozik, a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület vezetője. Augusztus 5-én a londoni Tate Modernben nyílt munkáiból kiállítás.  

PRAE.HU: Hogyan találták meg Önt azok a lehetőségek, amik külföldre irányították?

Nem kerestem a lehetőséget, hanem valahogy mindig adódtak. Mikor befejeztem a főiskolát, a diplomamunkámmal a hónom alatt – amit nem fogadtak el a főiskolán, pedig jó darabok voltak, rézkarcok – útnak indultam, mert volt egy hetven dolláros lehetőségem, hogy külföldön tartózkodjak, ameddig bírok ebből a hetven dollárból. A vasúti jegyet itt is meg lehetett venni, amivel egész Olaszországot körbe lehetett utazni, viszont meg is kellett élni valamiből, és én naponta legalább egy kevés kenyeret meg egy fürt szőlőt megettem, és erre is pénz kellett. Fogtam a mappámat, és végigjártam Rómában a híres utcákat, a Babuino utcát is, mentem galériáról galériára és megpróbáltam eladni valamit belőle. Nem sikerült, azt mondták, brava, brava, és aztán abbahagyták, mondván, menjek a következőbe, mert ott ezzel foglalkoznak. És mentem a következőbe, ahol ugyanez ismétlődött meg. Volt olyan, hogy egy amerikai házaspár éppen belenézett a mappába és kérdezték, hogy kézzel csináltam-e, mondtam igen, erre vettek valamit, én pedig abból kávét magamnak.

Hatvanhétben Bécsbe kerültem ösztöndíjjal, és azóta együtt élünk Gáyor Tiborral, aki ott élt az ‘56-os forradalom óta. Vele elmentünk Münchenbe egy galériába, megint csak ajánlással, a tulajdonos pedig nézte, nézte, és azt mondta, a korábbi munkáim jobban tetszenek neki. Erre Tibor felkapta a vizet és azt kérdezte, ért maga ehhez? (nevet)

Még Olaszországban, Rómában, egy jó nevű galériában éppen Giacomo Balla-kiállítás volt, amit én csodálattal néztem. Előttünk volt egy hölgy, aki éppen a brazil grafikákat mutogatta mappából. Utána mi kerültünk sorra, egy kis cédulán egy müncheni tanárember üzent ennek a galériának, hogy nézzék meg a mappámat, szóval egy ajánlást írt. A galériás megnézte a szöveget és azt mondta, nem nézi meg a mappát, mert ha tetszik, akkor sajnálja, hogy nem tud vele foglalkozni, mert tele van, ha meg nem tetszik, akkor úgysem érdekes az egész. Olyan boldogság fogott el, hogy végre valaki őszintén, tisztán elmondta, hogy nem akar hozzászólni.

PRAE.HU: Tehát ez szimpatikus magatartás a galerista részéről?

Igen, ez tetszett. Stuttgartban egy Galerie Senatore nevű olasz galériában Blinky Palermo kiállítás volt, a galerista épp külföldről érkezett haza, az őt addig helyettesítő fiatalember nem tudott eladni semmit. Szóval megérkezett a galériás, egyet-kettőt szólt és eladott valamit Palermótól. Aztán leült és megnézegette a munkámat, azt mondta, van egy kis morfológiai képességem, de neki nem tetszik. Ezeket el lehetett fogadni, rendben van. Olyan is volt, hogy lehúzták egy kiállításomat, a galériás a haját tépte, hogy az ő galériájában még senkit nem húztak le, én vagyok az első. Mondtam, örülök neki. De voltak pozitív visszajelzések is. Annyi mindenfélével találkoztam, pozitívval, negatívval, mondjuk volt, ami elvette rövid időre a kedvemet, nem akartam megint a bőrömet a vásárra vinni, de azért mégiscsak megtörtént.

PRAE.HU: Volt, hogy pályázat útján került valahova?

Nem igazán pályáztam, de sokat segítettek a hatvanas években indult grafikai biennálék. Először akkor hallottam róluk, mikor még főiskolás voltam, hogy valamelyik magyar grafikust a biennáléra felvették, és ott dicséretet kapott, aztán amint lehetett, én is jelentkeztem. Az első alkalommal a krakkói biennáléra, de visszadobták a munkámat, mert én Bécsből küldtem önállóan, nem pedig a magyar hivatalos csapatban. Azt mondták, így nem tudják elfogadni a munkámat, mire a válaszomban megírtam, hogy Bécsben éppen akkor nyertem városi díjat, emiatt aztán mégis megengedték, hogy kiállítsak.

PRAE.HU: Vannak meghatározó élmények vagy fordulópontok az életében?

Sok ilyen volt, főleg munkával kapcsolatosak, de nem külső események. A külső dolgok általában nem hatnak belülre. Fontos állomás volt, hogy kitaláltam és megcsináltam a térfestést. Ez egy hosszú folyamat volt, és azóta is létezik. A festészet kiterjesztését jelenti egy tágasabb térbe, nem a síkra. Illetve síkon volt eredetileg, amit teresítettem, és ez új lehetőségeket adott. Egyrészt a fényhelyzet változása, másrészt a nézőpont változása más és más eredményeket hozott, és erre építettem rá sok mindent egészen 1984-től.

PRAE.HU: Fontos Önnek, hogy éppen milyen városban, milyen közösségben, milyen emberek között él és alkot?

Erre nagyon nehéz válaszolni. Ott vagyok szívesen, ahol kellemes körülmények és munkakörülmények vannak, ahol jól működnek a dolgok és nincsenek ellenállások. Lehet az Bécs, lehet az Badacsonyörs, lehet az Budapest. Lényegében mindig és mindenhol ugyanazt csinálom, mindig azt folytatom, amit valahol máshol elkezdtem.

PRAE.HU: A munkája szempontjából meghatározónak tartja azt, hogy Magyarországon él?

Egyáltalán nem tartom fontosnak, a képzőművészet nem nemzeti jellegű dolog. Vannak sajátosságai, de állandó hatásoknak van kitéve, és fel is dolgozza ezeket a hatásokat. Szóval egy marhaság a nemzeti művészet. Megkérdezik, hogy mitől vagyok én magyar? Hát attól, hogy ide születtem, a franc egye meg!

Egy rövid ideig, amíg főiskolás voltam, és minden nyáron volt művésztelep, jelentkeztem olyan országrészekbe, ahova amúgy nem juthattam el, például Hódmezővásárhelyre. Tetszett az óriási nagy lapály, illatok, biciklizni egy élmény volt ott, de ez nem játszott szerepet a munkásságomban, nem kezdtem el mezőket festeni vagy rajzolni. Viszont voltak olyanok, akik ott telepedtek le, és az ottani, mindennapi paraszti kultúrából merítettek, lovat tartottak, kaszáltak, parasztházban laktak, és igyekeztek úgy élni, mint a parasztok. Én erre sosem voltam vevő, a magam életét éltem ott is, jártam a vidéket, ha meleg volt, aludtam, ha hideg volt, ébren voltam és bicikliztem, nézelődtem. Felhasználható élményeket máshogyan is kap az ember, nem csak vizuálisan.

PRAE.HU: Fontos az Ön számára, hogy külföldi közönség érdekesnek tartsa a munkáit?

Külföldön előbb kezdték el szeretni, mint Magyarországon. Lényegében mindegy. Örülök, ha az embereknek tetszik a munkám, de voltak már olyan állapotok, hogy nem is érdekelt. A hozzáállás számít. Volt például Franciaországban egy kiállításom, egy társaság kérés nélkül készített egy filmet, hozzátettek egy Kodály-zenét, amit nem is ismertem addig. Ebből egy baromi jó dolog lett. Olyan fényhelyzeteket vettek fel, ahonnan tisztán megmutatkoztak az egyes munkák. Láttam valaki mástól egy olyan videót, melyben a munkák nem jelennek meg, csak egy csillogó-villogó environment, amiből nem is lehet látni, mi történik. Szóval nem lenne jó, ha úgy átdolgoznák a munkámat filmes szempontból, hogy ne lehessen tudni, mi micsoda.

PRAE.HU: Mit tekint sikernek a grafika, a térfestés vagy a film terén?

Siker például, hogy a térfestést megcsináltam. Hogy a projekt, amit bemutattam egy kiállításon, megtetszett, és azt mondták, válasszak egy teret és csináljam. Ezt a mostani Tate Gallery-s kiállítást sem én kezdeményeztem, nem én dolgoztam rajta, hanem teljesen magától jött nekem. Mások dolgoztak rajta, persze nemcsak nekem, hanem a magyar képzőművészetből egy szélesebb mezőnynek igyekeztek terepet létrehozni a Tate Galleryben, ennek egy figurája vagyok én, aztán majd jönnek a többiek is.

PRAE.HU: Szeretne a munkáival hatni?

Egyáltalán nem szeretnék hatni.

PRAE.HU: Volt olyan mestere, aki meghatározó a pályáján?

Nem volt ilyen mesterem. A mestereim általában félrevitték volna a munkámat, de én nem hagytam.

PRAE.HU: Milyen szakmai képzésben részesült?

Nulla. Hogy érti ezt, hogy szakmai képzés?

PRAE.HU: A Képzőművészeti Egyetemen tanultakat hasznos és versenyképes tudásnak tekinti?

Nem. Szerintem a többiektől tanultam, amit tőlük láttam, illetve könyvekben, folyóiratokban. Például az első ilyen típusú ismeretem: karácsonyra megkaptam a Magyar Művészet című könyvet, ez egy nagyobb méretű kötet, és benne volt Uitz Bélától Nemes-Lampérthig mindenki, Derkovits is. Ez a könyv például hatott rám, egy darabig igyekeztem a saját rajzaimat annak alapján megvalósítani, mert láttam, hogy az hatóképes, szép, össze van foglalva, érdekes és friss. És én ilyet szerettem volna csinálni, szóval így igen.

Tanárom volt Ék Sándor, szerettem őt, mert egy kedves öregúr volt, és mesélte a háborús élményeit, ez jópofa volt, de nem mondta meg, mit csinálhatnék. Tehát amit nála tanultam volna, azt máshol tanultam, hogy udvariasan mondjam.

Hincz Gyula egy komoly lehetőség lett volna, de megtagadta a régi, 1930-as évekbeli berlini tapasztalatait, amikor Moholy-Naggyal és a Sturm Galériával tartotta a kapcsolatot és kiállított. Később, mikor már velem beszélgetett, olyanokat mondott nekem példának, akikkel én nem tudtam egyetérteni. Abba az irányba nyomott engem, hogy legyek groteszk és szürrealista, de én nem akartam sohasem az lenni. Lehet, hogy véletlenül abba az irányba is elindultam, de abba is hagytam, mivel nem fejezte ki azt, amit akartam.

PRAE.HU: És voltak olyan alkotók, akik nagy hatással voltak Önre?

Pont abban az időben, amikor magam is épp átalakulásban voltam – szóval mást akartam már csinálni, és tudtam is, hogy merre visz az út – kerestem, hogy ezt a lelkiállapotot hol tudnám eltrafálni. Ekkoriban voltam Bázelben, ahol a múzeum igazgatója épp egy Joseph Beuys-kiállítást bontott le, és ott volt az asztalán stószban az összes Beuys-mű. Papírművek voltak, és az igazgató azt mondta, nyugodtan nézegethetem. Lapozgattam őket és nagyon jól megértettem, végül mondhatnám úgy is, hogy Beuys-tanítvány lettem egy időre, de erről nem tudott senki. Persze, nem szégyelltem volna, ha rájönnek.

PRAE.HU: Kik azok a külföldi művészek, akikre most figyelni kell?

Most, pillanatnyilag? Most nem nézek körül.

PRAE.HU: És a magyar művészek közül?

Sok olyasmit látok, ami érdekes egy pillanatra, de belekapaszkodni, hogy na ez, ebben látok valami jövőt... most nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt megállapíthassam bármiről is. Én teszem a magam dolgát, és igyekszem úgy gondolni, hogy ez up-to-date.

PRAE.HU: És fontosnak tartja az iskolát, mint intézményt?

Ha úgy tartottam volna, hogy nincs értelme, nem is jelentkeztem volna tanárnak. Aztán belementem, mikor meghívtak a Képzőművészeti Főiskolára tanítani, hogy egy egész osztályt vezessek, tizennyolc éven keresztül tanítottam, ha jól emlékszem. Előzőleg pedig az Iparművészeti Főiskolán fotós hallgatókhoz hívtak kísérleti fotókkal kísérletezni: ez az én terepem igazából, az együtt játszás, együtt dolgozás, együtt kitalálás, amikor mások észrevesznek valamit, azt megerősíteni. Szóval én így tanítottam mindig, és ez így működik is. A hallgatóim máig örülnek ennek és jóban vagyunk.

PRAE.HU: Ön szerint eleget foglalkozik a média a képzőművészettel? Számít ez egyáltalán?

Régen mindig meg kellett hajtani a médiát, mert magától semmit sem csinált. Úgyhogy az, hogy ezt most maguk csinálják, új jelenség. Mindig is úgy volt, hogy telefonálni kellett az újságírók után, jöjjenek és gondolkozzanak azon, amit látnak. És ez nem is mindig sikerült: ha jöttek, többnyire közhelyeket írtak.

Maurer Dóra - fotó: Bach Máté

PRAE.HU: Van olyan ország, ahol jelen volt vagy jelen van, ahol különösen jónak tartja, ahogyan a média, illetve a közönség hozzááll a magyar képzőművészethez?

Világos, hogy van, de ez nem a képzőművészet eredménye, hanem azé a környezeté, ami ott van. Sokkal toleránsabbak, nyitottabbak az egészre, nincs az az állandó törtetés. Különösen a hetvenes években volt fontos az utánlépés, hogy ne maradjunk le az európai fejlődéstől. Így nem lehet csinálni semmit.

PRAE.HU: Tud mondani pozitív példát?

Például London, egészen fantasztikus mennyit és milyen figyelmesen írnak. Az értő környezet építéséhez tartozik, hogy csinálunk egy egyesületet, ez a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület. Több, mint tíz éve rendszeresen kiállításokat rendezünk, minden évben legalább hármat a Vasarely Múzeumban. Ezek nemzetközi kiállítások és a Vasarely Múzeumban a konstruktív, konkrét művészet tud igazán jól megjelenni. Néha lazítunk is. A geometria peremén címmel volt egy kiállításunk nem olyan régen, ebbe olyan művészeket is bevontunk, akik nem geometriát csinálnak, tehát nem sarkos műveket, de valahol benne van ez a rendezettségigény, vagy a rendetlenségből annyit választanak ki, hogy az rendezettnek hat. Tehát ez a múzeum olyan hely, ahol meg tudunk nyilvánulni és másoknak is tudunk teret adni, nemcsak az egyesületi tagoknak. A tagoknak a legkevésbé, hisz mindenki szerepel másutt is, nem is csinálunk egyéni kiállításokat.

Szóval ezeken a kiállításokon külföldi művészek is szerepelnek, én állandóan az interneten keresek, és különböző meghívók alapján megismerek új alkotásokat, új művészeket. Ott van például Stuttgart mellett az erdőben, a Waldenbuch nevű helységben a Ritter Múzeum, amely rendszeresen foglalkozik külföldi konstruktív geometrikus művészettel. Ez a Ritter Sport csokoládégyár múzeuma, abból finanszírozzák a fenntartását (van egy csokoládémúzeum is). Négyzetes a csokoládé, szóval náluk is minden négyzet- vagy téglalap alakú, szóval szögletes, kockaság. Most csinálnak egy magyar kiállítást, megírták, kiket vesznek be; fiatalok, idősek, nagyok és kicsik is egyformán szerepelni fognak. Hagytak tanácsot adni, itt voltak, műtermekben jártak, megnézték a kiállítást, amit a Bauhaus tiszteletére rendeztünk a Vasarely Múzeumban. Sok ismeretanyagot gyűjtöttek, és megállapították, hogy nagyon eleven Magyarországon a konstruktív művészet jelenlegi állapota, ezért érdemes ezzel foglalkozni. Ilyen példák nyilván vannak máshol is. Akár az, hogy a Tate Gallery-ben egyáltalán hajlandók voltak egy magyar művésszel foglalkozni. Nem azért mert utánozza a nyugatot, hanem azért, mert saját hangot valósít meg és a hozzájutás, a hozzáérkezés könnyebb lesz azáltal, hogy valamilyen általános közeghez, gondolati struktúrához tartozik.

PRAE.HU: Mik most a céljai?

Az, hogy túljussak ezen a rossz egészségi állapoton. Olyan kötött vagyok, hogy mindig azzal ébredek fel, hogy na, akkor ma, és fáj a hátam, a derekam, minden pillanatot meg kell gondolnom, merre fordulok, és tornáznom kell, hogy kicsit fellazuljak. Így nem lehet dolgozni, szeretnék ezen túllenni, és vannak terveim. Mindenfélét folytatni szeretnék, például azt, amit itt lát (a Bicinia sorozat darabjai). Ezek itt a sorozatból valók, a többi darabja Pőcze Attilánál van a galériában (Maurer Dóra a Vintage Galéria művésze). Ezek tulajdonképpen zenei partitúrák. Úgy kell felfogni, hogy van három szín, a sárga, a kék és az angol vörös. Ezek valamilyen irányból indulnak és együtt is hangzanak, meg külön-külön is. Ezt szinte hallom, mintha valakik hárman előadnák hosszan, glissandóval kinyújtva, kitartva a hangokat és picit változtatva rajta. Talán unalmas zene, de engem hallatlanul érdekel. Egy nagyon teres zene, amely látszik, kibomlik és szétáll, hallatja önmagát.

Amit mögöttünk látunk (a Quasi-képek sorozat egy darabja.), az egy nagyon régi, az a kezdet egyik állapota volt. Amikor magam is csodálkoztam, hogy ez még művészet, mert annyira másképp voltam beállítva. De aztán megszoktam.

PRAE.HU: Még saját maga számára is megkérdőjelezte, hogy ez művészet-e?

Nem komolyan kérdőjeleztem meg, hanem csodálkoztam. Aztán örömmel belementem, volt végre valami szabad levegő. Ha látta a grafikai kiállításomat a Barcsay Teremben, nem olyan régen, a Képzőművészeti Egyetemen, láthatta, hogy abszolút működőképes rajzoló voltam. Ez azt jelenti, hogy eleven karakterek szinte semmivel oda lettek fújva, legalábbis én így gondolom. Szóval nem voltak problémáim ilyen szempontból, bármit meg tudtam festeni, rajzolni, és csináltam is, de ebben már egyszerűen nem láttam semmi jövőt. Nem azért, mert mások is csináltak ilyet, hanem mert nem volt erőfeszítés, nem volt feladat, csak öröm. Egyébként az ábrázolás olyan libidó, amitől nem lehet megszabadulni, én bármikor, most is – azt hiszem legalábbis, már nem vagyok gyakorlatban, de – ilyet tudnék csinálni.

PRAE.HU: A saját pályáján mire volt szüksége az előrehaladáshoz?

Helyre, nyugalomra, nyitottságra. Mindenből lehet meríteni. Mikor a főiskolán a hallgatókkal voltam reggel kilenctől háromig, beszélgettem velük, és láttam itt is meg ott is dolgokat, abból is lehetett tanulni.

 

Fotó: Bach Máté, prae.hu művészeti portál

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Maurer Dóra kapcsán, hogy kezdetben mappájából mutogatta műveit a galériákban; kiemelendő művészetének alakulása közben esetenként keresetlen őszintesége a külvilággal és magával szemben, véleménye, miszerint a képzőművészet nem nemzeti jellegű dolog.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pszota Dalma --

Esztétika-művészettörténet szakos szabad bölcsész hallgató az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.


További írások a rovatból

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A személyesség a fontos A személyesség a fontos
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Magyar siker a legjelentősebb kreatív portfólióban Magyar siker a legjelentősebb kreatív portfólióban
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon

Más művészeti ágakról

Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés