bezár
 

színház

2019. 11. 17.
A maximumot kell nyújtanom
Interjú Láng Annamária színművésszel a külföldi színjátszásról, rendezőkről, idegen nyelvekről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Láng Annamária a Proton oszlopos tagja, számos külföldi produkció résztvevője, a 2019/20-as évadban a bécsi Burgtheaterbe szerződött, ahol nemrégiben volt bemutatója.

PRAE.HU: Hogyan lettél színművész?

Szkéné színház

Az én történetem egészen szokatlan, ugyanis nem végeztem felsőfokú színművészeti iskolát. A saját utamat jártam, amelyben a legmeghatározóbb Schilling Árpáddal és a Krétakörrel való találkozás volt. A külföldi létformába is ezáltal kóstolhattam bele: jártunk fesztiválokra, volt, hogy hosszabb időt töltöttünk kint, és ebben az időszakban kezdődött az is, hogy külföldi kollégákkal, rendezőkkel dolgoztunk együtt. Ezek nekem mindig fontosak voltak. Nem volt bennem félelem, sem idegenkedés ezektől a helyzetektől, sőt kimondottan inspiráltak. Egyrészt nagyon szívesen foglalkozom más nyelvekkel, más hangzásokkal, másrészt mindig is izgalmasnak éreztem, hogy egy alapvető eszköz, vagyis az anyanyelvem ki van véve a kezemből, és ezért más módokon kell megküzdeni a megértésért és az önkifejezésért.

PRAE.HU: Milyen nyelven, hogyan szoktatok ilyen esetekben kommunikálni?

Attól függ, hogy milyen nyelvű a rendező, illetve a csapat összetétele – volt már ebből sokféle variáció. Olykor a magyar rendező külföldön is magyarul instruál, amit a tolmács fordít, például németre, de van, hogy angolul, akkor az egész próbafolyamat angolul folyik. Arra is volt példa Lengyelországban, hogy lengyel-magyar tolmácshoz folyamodtunk. A legutóbbi munkámban észt rendezőkkel dolgoztam, ők angolul rendeztek, de az előadás nyelve német volt. Sokszor hasznos is, ha az ember lemarad számára közömbös információkról.

PRAE.HU: Te beszélsz németül?

Beszélek németül, angolul, de egyiken sem anyanyelvi szinten. Vagyis a nyelvtudásom elvileg nem jogosítana fel arra, hogy ezeken a nyelvterületeken játsszak.

PRAE.HU: Magyarországon szokott gondot okozni még az ifjú színészeknek is, hogy külföldi rendezővel akár angolul beszéljenek, ami talán abban is gyökerezik, hogy a Színművészetin a képzés során nem tanulnak nyelvet…

Arra emlékszem, hogy épp húszéves lehettem, Julikát játszottam Molnár Ferenc Liliomában a Színművészetin Schilling vizsgarendezésében, amikor megnézte az előadást egy dán osztály. Ők igazán nyitottak voltak, szeretettek volna beszélgetni az előadásról. De mi külön csoportba verődve maradtunk, mert nyelvi akadályba ütköztünk, nem nagyon akartunk velük kommunikálni. Bartos András, nagyon jó barátom volt az előadás díszlettervezője, aki akkor nagyon csúnyán leteremtett, hogy ilyet nem lehet csinálni. Ha másképp nem, akkor kézzel-lábbal kell kommunikálni, de leginkább megtanulni a nyelvet! Számomra ez a beszélgetés hiteles és őszinte volt, nagyon megragadt bennem. Ő nemcsak szavakkal, hanem tetteivel is képviselte, hogy utazni kell, nyitottnak lenni, beszélgetni másokkal.

PRAE.HU: Mindenesetre Te áthidalod ezt a nyelvi problémát. Milyen nyelven szoktál játszani?

Amilyen nyelven éppen kell. Volt egy előadásunk a Finn Nemzeti Színházban, amit angolul játszottunk. Azt mondta a produkció rendezője, hogy azokra a változásokra, amelyek Finnországban zajlanak, vagyis a bevándorlók megjelenésére, akik nem beszélik a finn nyelvet, a színháznak dolga reagálni. Azt szerette volna, hogy ha ezek az emberek színházba mennek, nekik is legyen előadás, amit értenek, sőt lássanak olyan színészeket, akik ugyanúgy a külföldi mivoltukból adódó problémával küzdenek, mint ők. Illetve fontosnak tartotta, hogy a helyi nemzeti színház közönsége is találkozzon a jelenséggel a maguk „legnemzetibb” színpadán.

PRAE.HU: Akkor tulajdonképpen művészeti értéket tulajdonított annak, hogy nem anyanyelvi színészeket használt.

Igen, ez tartalom is volt, nem csak forma. Szóval játszottam angolul, franciául és már többször németül, egyszer Tanzániában szuahéliül is megszólalhattam. A Krétakör Sirájában (sic!) pedig minden alkalommal, amikor vendégszerepeltünk, kellett néhány mondatot mondanom az adott ország nyelvén. Ez, úgy saccolom, további húsz nyelvet jelent az arabtól a koreain át a szerbig.

PRAE.HU: Ha kicsit visszaugrunk a tanulmányaidra, volt olyan mestered, akire máig úgy gondolsz vissza, hogy meghatározó a szakmai utad szempontjából?

Schilling Árpádon kívül a Mundruczó Kornéllal való munkák jelentettek nagyon fontos együtt gondolkodást, ami a mai napig tart. Az imént említett finn rendező, Kristian Smeds is nagyon nagy hatással volt rám, két munkám volt vele.

PRAE.HU: Mit adtak Neked ezek a mesterek?

Mindhárman azt a számomra meghatározó elvet képviselték, hogy az színész nem csak szerepet épít, hanem történetet mesél, előadást hoz létre. Félve használom a „mesélés” szót, mert nem a történetmesélésre utalok ezzel, hanem valamiféle állásfoglalásra, amit néha egy történeten keresztül mesélünk el – de nem mindig. Nekem ez volt a legfontosabb, amihez az is hozzátartozik, hogy az embernek állandóan tudatában kell lenni, hogy hol és kiknek játssza az előadást, és milyen esztétika mentén. Az tehát, hogy egészben és nem szerepekben kell gondolkozni, számomra alapvető volt, és azóta is próbálok ennek megfelelően részt venni az alkotási folyamatokban.

PRAE.HU: Szerinted a színházi életben fontos az intézményes képzés, az iskola?

Szerintem az a legfontosabb, hogy minden intézménytől függetlenül valójában egy életen át tart a tanulási folyamat. A kérdés, hogy az ember kikaparja-e magának a gesztenyét, megtalálja-e, hogy kitől tud tanulni, vagy észreveszi-e egyáltalán, hogy épp olyan helyzetben van, amelyből tanulni tud. A legutóbbi munkámban, a Burgtheaterben például együtt dolgoztam egy londoni akadémián tanító koreográfussal, Jüri Naellel, és az a néhány hét, amit vele töltöttem, jelentős a pályám folytatására nézve is. Mindenütt találok valakit, többeket, akiktől tanulok, akár nálam jóval fiatalabbakat, vagy más pályán mozgókat is.

PRAE.HU: Említetted, hogy a Krétakörrel kerültél külföldre. Milyen volt az első jelentős külföldi munka?

Az első egy brutális találkozás volt a külfölddel. Bertolt Brecht Baal című darabját játszottuk, szintén főiskolai rendezésben, ami aztán bekerült a Katona József Színház Kamrájába, és azt az előadást elkezdték külföldre hívni. Óriási dolog volt, hogy a Főiskola kisszínpada, majd a Kamra után a következő állomás a párizsi Odéon Színház volt. Megérkeztünk Párizsba, ami Nagy Zsolttal volt teleplakátolva, amint abban a fehérneműben pózol, amit én még a mátészalkai KGST piacon vásároltam... Ott rengeteg előadásunk volt belőle, és rögtön sok más helyre meghívtak minket.

PRAE.HU: Érzékeltetek különbséget az itthoni és a Párizsban, illetve a külföldön való fellépés között akár érzésben, akár tétben, akár a közönséggel való kapcsolat szempontjából?

Persze, hogy érzékeltünk. Akkor nagy dolognak éltem meg, ami mára természetessé vált: más közeg, más levegő, más illat, más reakciók. Más jelentősége van a kritikának is. Akkor, huszonkét évesen nem éreztük ennek a felelősségét, egyszerűen egy csoda volt! De most már sokszor nagy teherként élem meg, hogy ha egy olyan intézményben kell fellépnem, amelynek komoly múltja van, patinás, ahol nagyok az elvárások.

PRAE.HU: Milyen volt a közönség reakciója, a rájuk tett hatás?

Azt máig érzem, hogy a kelet-európaiságnak van ereje, hogy a nyugati nézők számára még most is én vagyok a kelet-európai színésznő. Mi másképp is játszunk, mint ők. Számomra az a természetes, hogy a színpadon személyesen fogalmazunk, és ahogy a német mondja, emocionálisan játszunk. Ez egy másfajta játékmód, mint az övék, amihez én minden közegben próbálom magam tartani, mert ez vagyok én, és ha kellek, akkor szeretném, hogy így kelljek!

PRAE.HU: A párizsi első nagy élményen kívül még milyen nagy mérföldkövek voltak?

Bekerültünk a fesztiválok körforgásába, és kézről kézre adták a Krétakört, az utóbbi tíz évben pedig a Protont. A „külföldiségnek”, többnyelvűségnek vagy a kultúrák találkozásának a következő nagy állomása az volt, amikor külföldön kezdtünk előadásokat létrehozni ottani színészekkel, vagy itthon külföldi rendezővel. Aztán már úgy hoztunk létre produkciókat, hogy abban íróként vagy kitalálóként is részt vettem. Schillinggel volt például egy szerb-román-magyar együttműködés, az Exit című produkció, aztán Varsóban készítettünk előadást, majd jött a bécsi Burgtheaterben a Hideg szelek. Nyolc éve elkezdődött egy olyan típusú, mindenféle védőháló nélküli külföldi munka, amely során addig ismeretlen színházakba, ismeretlen kollégák közé hívnak adott szerepre.

PRAE.HU: Rátérhetnénk a Burgtheaterre részletesebben, mégis nagy aktualitása van: odaszerződtél az idei évadra.

A Burg mindenképpen nagy falat, a szerződésem három évre szól. Ez is azon patinás helyek közé tartozik, ahol óriási a nézői és a szakmai elvárás. Viszont örömteli, hogy itt olyan munkakörülményt biztosítanak, amilyennel még nem találkoztam. Olyan próbateremben dolgozunk, olyan eszközökkel, biztos háttérrel, ami egyedülálló. Ehhez párosulnak azok az elvárások, amelyeknek cserében meg kell felelni. Itt a maga területén mindenkinek a maximumot kell nyújtani, nincs kifogás. Egy kollégám azt mondta, hogy a helyi színészek a fél karjukat odaadnák egy burgtheateres szerződésért. Illetve van egy olyan mondás is, hogy egy színész életében két nagy kérdés van: szerződjön-e a Burgtheaterbe; és hogy szerződjön-e el onnan valaha. Burgtheater-színésznek lenni rangot jelent, megelőlegezett bizalmat a közönség részéről, amit meg kell szolgálni.

PRAE.HU: Októberben volt a Burgban A Mester és Margarita bemutatója Ene-Liis Semper és Tiit Ojasoo rendezésében, amelyben a női címszerepet játszottad.

Megtévesztő, hogy címszerep! Margarita a Bulgakov-regény első könyvében gyakorlatilag nem is szerepel. Ettől még persze szép szerep. Ami nehézséget jelent, hogy egy új társulattal hoztuk létre az előadást. Senki nem ismert gyakorlatilag senkit, és mindenkin nagy a nyomás. Nincs közös múltunk, korábbi közös munkánk, ami azt is jelenti, hogy a nulláról kell felépítenünk a csapatot. Aztán mégiscsak megcsináltunk tizenegyen egy előadást (ebből csupán ketten voltak korábban is Burg-tagok), amit mostantól együtt játszunk.

PRAE.HU: Milyen további szerepek várnak Rád a Burgban?

A következő Heiner Müllernek a Hamletgépe lesz Oliver Frljić horvát rendezővel, aki erősen politikai színezetű színházat csinál. Provokatív előadásokat hoz létre, színházi botrányhősnek számít. Még nem ismerjük egymást, meglátjuk, mi sül ki ebből. Igaz, most lesz benne olyan színészkolléga, akivel már dolgoztam együtt.

PRAE.HU: Sikeresnek érzed magad ebben a közegben?

Még az elején vagyok, nagyon nehéz megmondani.

PRAE.HU: De fontos a siker? Egyáltalán mi az a számodra?

Persze, hogy fontos, hiszen abban reménykedem, hogy új emberekkel találkozom, akikkel jól tudok dolgozni, akik mellett jól tudok teljesíteni. A siker számomra tulajdonképpen nagyon egyszerű dolgot jelent: ha összejön egy csapat, és valamit közösen meg tudunk fogalmazni és átadni.

PRAE.HU: Hozzátartozik ehhez, hogy mit írnak rólad a kritikák?

A kritikák akkor fontosak, ha fel tudom őket használni. Most már igyekszem úgy értelmezni, hogy az esetleges kezdeti megbántottságon hamar túl legyek, és aztán csak arra koncentráljak, hogy mit tudok belőle kihozni.

PRAE.HU: Érzel különbséget a magyar és a külföldi kritikák között abban, hogy hogyan tudod azokat konstruktívan felhasználni?

Nem, ebben nem. Inkább ott van a különbség, hogy számomra az osztrák és a német kritika teljesen arctalan, nem tudom az adott kritikust mihez kötni, nem tudom, hogy milyen érdekcsoporthoz tartozik, vagy kik a kedvencei. Nincs bővebb kontextus, mint itthon.

PRAE.HU: Ez talán valamennyire felszabadító is…

Igen, ezt csak praktikusan kell felfogni, nincs benne érzelmi töltöttség.

PRAE.HU: Mit tapasztalsz, a kritikákon kívül milyen marketing áll a művészek mögött külföldön?

Mögöttem semmilyen marketing nincs. Viszont a Burgnak van egy magazinja, amelyben most bemutatták a színészeiket. Ezért interjúztak velünk, és nekem nagyon tetszik, hogy nem vagyunk arctalan szerepek, hanem bemutatnak minket. Nagy hangsúlyt fektetnek a nemzetköziségre, számos kérdés ezért erre vonatkozott.

PRAE.HU: Mennyire állnak be a fiatalok mögé akár marketingfogásokkal is?

Nem futtatják jobban a fiatalokat, mint az idősebbeket. Mindenkinek próbálnak jó szerepeket adni, és nem foglalkoznak külön a korkérdéssel. Eleve alá kellett írnunk szerződéskor egy felelősségvállalási nyilatkozatot, melyben az állt, hogy nem teszünk különbséget egymás között, vagyis hátrányosan nem különböztetünk meg senkit a nem, nemi hovatartozás, a bőrszín, kulturális háttér, világnézet és nem utolsósorban a kor alapján.

PRAE.HU: Ez nagyon jól hangzik! Viszont arra is gondoltam az előbbi kérdéssel, hogy a fiatalok mint pályakezdők kapnak-e segítséget. Itt rengeteg fiatal végez évente, nincs könnyű dolguk.

Azt látom, hogy a fiatalabbak szívesebben foglalkoznak a social médiával, jobban hirdetik magukat ezeken a felületeken. Én nem igazán hiszek ebben a csatornában, sem a marketingben. Én a teljesítményben hiszek, és hosszútávon indifferensnek tartom, hogy hány fotót oszt meg az ember.

PRAE.HU: Alapvetően Budapesten élsz?

Igen, Bécsbe próbálni meg játszani járok ki, nem akarok itthonról elköltözni. Szeretek itt élni, itt élnek a gyerekeim, a szüleim ide köt a magánéletem. Valójában számomra is az az érdekes, hogy amit kint összeszedek, abból mit tudok hazahozni. Én ott is világossá tettem, hogy itt akarok élni, így ők ezt tudomásul vették, hiszen ez magánügy.

PRAE.HU: Van valami konkrét szakmai célod a magad számára?

Szeretném jól csinálni, ami most van, és a nehézségek ellenére sem megfutamodni, nem a könnyebb utat választani. Valami miatt mégiscsak oda vetett az élet – hát most ezt kell jól megoldanom!

 

Fotó: Bach Máté, prae.hu művészeti portál

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos, hogy Láng Annamária haza akarja hozni a külföldön megszerzett tapasztalatait. Felhívja továbbá a figyelmet a nyelvtanulás, az utazás és a nyitottság jelentőségére.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --

Budapesten születtem, itt végeztem angol, magyar és színházi dramaturg szakot. 2008 óta vezetem a prae.hu színházi rovatát. Szeretem Mozartot, Shakespeare-t, a somlói galuskát és a világbékét. S hogy magamról is mondjak pár szót: távol áll tőlem az önirónia.


További írások a rovatból

Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad
Háttérinterjú Barda Beátával és Szabó Györggyel a Trafó működéséről, kapcsolódó projektekről, a nemzetközi beágyazottságról
színház

Mesevilágtól Napsugárig Mesevilágtól Napsugárig
Jászay Tamás könyve a békéscsabai Napsugár Bábszínház „első” hetven évéről
színház

Trauma és létezés harmóniája Trauma és létezés harmóniája
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje

Más művészeti ágakról

gyerek

Rajzolj nekem!
Idén az iskolai könyvtárakért rajzolnak az illusztrátorok a Pagonyban
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, Magvető, 2019.
Bíró Zsófia: A macska mondja meg! BOOOK Kiadó, 2019


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés