bezár
 

gyerek

2020. 02. 20.
Dargay Attila emlékkiállítást rendeznek Salgótarjánban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dargay Attila emlékkiállítást rendeznek Salgótarjánban Dargay Attila rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, képregényrajzoló életművét mutatja be a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum legújabb kiállítása. A lúdas, a fürge, a macskás és a kapitány című tárlatot pénteken nyitják meg.

Fürth Vera, a múzeum kulturális menedzsere az MTI-nek elmondta: kiemelten foglalkozik a kiállítás a Lúdas Matyi, a Vuk, a Szaffi és Az erdő kapitánya című mesefilmekkel, de más mesék, reklámfilmek is megjelennek a kiállításban, mint például a Hajrá mozdony, Papucs és sárkány, A három nyúl, a Gusztáv és Dargay Attila meg nem valósult filmtervei is.

prae.hu

Hozzátette: a kiállítás kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, mert azon kívül, hogy jeleneteket láthatnak az egyes mesefilmekből, belenézhetnek az animációs film készítésének kulisszatitkaiba a tervtől a képes forgatókönyvön keresztül egészen a megvalósult alkotásokig.

A kiállítás anyagát Dargay Attila özvegyétől kölcsönözte az intézmény, a tablókat a múzeum készítette.

Fürth Vera szólt arról is, hogy a kiállítás időtartama alatt múzeumpedagógiai foglalkozásokra várják a csoportokat az óvodástól a középiskolás korosztályig. A kisebb gyerekek interaktív mesejátékos foglalkozáson vehetnek részt, a nagyobbak pedig a Vuk képes forgatókönyvének tanulmányozása után elkészíthetik saját animációs filmtervüket.

Dargay Attila 1927-ben született Mezőnyéken, 2009-ben, 83 évesen Budapesten halt meg.

A Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész, a magyar rajzfilm meghatározó alakja négy egész estés filmet készített (Lúdas Matyi, Vuk, Szaffi, Az erdő kapitánya). Dargay Attila rajzfilmsorozatai 1960-61-ben az Arthur, az angyallal kezdődtek. Ő volt a Gusztáv-sorozat, a Pom Pom meséi vagy A nagy ho-ho-ho-horgász rendezője. Dolgozott a Pajtás magazinnak és a Dörmögő Dömötörnek, képregényei között van a Tom és Huck kalandjai, a Bambi vagy a Pinokkió.

Az emlékkiállítást pénteken Henrik Irén, Dargay Attila özvegye nyitja meg, aki a Pannónia Filmstúdió operatőreként állandó munkatársa is volt. A rendezvényen Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere mond köszöntőt. A tárlat május végéig látogatható. 

Kép: Dornyay Béla Múzeum hivatalos Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés