bezár
 

zene

2020. 05. 21.
Old school riffek újrahangolva
The Lazys: Tropical Hazards (2018)
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
A rockrajongók számára talán nem újdonság, hogy Ausztrália sorra termeli ki a jobbnál jobb zenekarokat, amelyek sokszor igen gyorsan válhatnak közönségkedvencekké: így indult hódító útjára a déli féltekéről annak idején az AC/DC, évekkel később pedig egyik népszerű örököse, az Airbourne is, de az újvonalas rock’n’roll ezzel egyáltalán nem ért véget. Az utóbbi időben a The Lazys nevű formáció robbant be a kontinens gitárhősei közé, amelynek 2018-as nagylemeze, a Tropical Hazards a kortárs vintage rock egyik igazi gyöngyszemének számít.

Az albumot hallgatva egy egyszerű és mégis sokoldalú stílus körvonalazódik, ami a ritmustól a hangszerelésen át a riffkezelésig és a dallamig minden összetevőt magában hordoz, ami a műfaj sajátossága. A dalok árnyalatukat tekintve széles spektrumot fednek le, és az ausztrál klasszikusokon túl a grunge, a southern-, a glam és a pop rock is megjelenik, de a dalok modora néha a garázs rockot és a punkot is felidézi, főleg a dinamika, a tempó és a szerkezeti hangsúlyok terén.

Forrás: grizfest.com

Ennek az eklektikus repertoárnak köszönhetően egy sereg különböző hatást fedezhetünk fel az anyagon, amely rokon vonásokat mutat az olyan előadókkal, mint a Motörhead, The Darkness, a The Treatment, a Thundermother, a The Flaming Sideburns, vagy a kissé feledésbe merült StoneRider és a Four Wheel Drive. A hasonló együttesek mellett a nóták helyenként a nyolcvanas és kilencvenes évek atmoszférájára is emlékeztetnek, így akár a Bon Jovi, a Guns’N’Roses, a Sum 41, a The Hellacopters, a Blackfoot vagy Kid Rock is eszünkbe juthat, ha nem is olyan erősen van jelen ez a trend az albumon.

Az ismerős technikák, a kellemes, könnyed hangzásvilág, a harmóniákban észlelhető biztonsági játék és az újrahasznosított akkordok ellenére a csapat munkáját dicséri, hogy egyedi árnyalatot tudott kölcsönözni a számoknak, így egyáltalán nem érzünk semmit hiteltelennek vagy koppintásnak.

Forrás: noisiv.de

Alapvetően az ének és a gitárok dominálnak a lemezen, ezért ritmika szempontjából nem tartogat váratlan fordulatokat a lista. A kellő lendületet viszont stabilan és magabiztosan hozza a basszus és a dob egyaránt, amíg a szokásos struktúrát sokszor kissé meg is csavarja a banda, ha az adott ötlet éppen megkívánja. A katarzisélményhez hozzájárul a dalok arányosan és okosan építkező, feszültségfokozó funkciója, amely általában egy kevésbé melodikus, de intenzív és eksztatikus refrénbe torkollik, ezeknél a váltásoknál pedig általában a stílus is eltérő tónusokat kap.

oneintenwords.com

A dalszerkesztés aprólékos és mégis könnyen befogadható, mivel általában nem csupán két-három elemből állnak össze a művek. Eközben nem érezzük túl bonyolultnak vagy cifrának a zenei megoldásokat - inkább egy fülbemászó, néha lassabban áramló, néha összesűrűsödő fúziós kísérletet hallani a dalokon, aminek a végeredménye egy nem egészen eredeti, ám populáris, szerethető arculat tele életerővel, tűzzel, lelkesedéssel és potenciállal.

Egyáltalán nem érezni, hogy futószalagon termelték volna ki a számokat, hiszen a technikai-képzettségi háttér és a profi keverés mellett az energikus, szuggesztív, lezser és olykor harcias szellem is érezhető a zenében, ami egyszerre kelti bennünk a plasztikusság és az természetesség benyomását. Kiegyensúlyozottság tekintetében a termés átlagosnak mondható, hiszen a rezidens slágerek mellett underground és középszerű szerzeményeket is találhatunk a lemezen, de a dalok által teremtett féktelen, vad és pörgős közeg összefűzi az egyes elemeket.

rockurlife.net

Ezt a láncolatot csak néha szakítja meg egy-egy líraiabb vagy éppen keményebb, metálos színezetű darab, így egy teljesen letisztult, nem mindig tökéletes, mégis mintaszerű anyagot állított össze a banda, ami garantáltan megidézi a hagyományos rock’n’roll koncertek illúzióját, még ha stúdiófelvételekről is van szó.

A baráti összejöveteleket, fesztiválokat, házibulikat és az országúti motoros feelinget varázsolja elénk nosztalgikus-modern köntösben a Half Mast Blues és a Picture Thieves, amelynek szerkezete párhuzamosan súlyos és laza, amíg a vokál, ami amúgy is kiemelt szereppel bír az albumon, talán ezekben a dalokban a legerősebb. Nem véletlenül kapott videoklipet a Little Miss Crazy és a Nothing But Trouble sem: mindkét esetben változatos, csupasz és magával sodró riffek viszik előre a narratívát, amíg kreatívan rétegezték egymásra a srácok a tradicionális és formabontó motívumok egész garmadáját.

A vallomásos-szerelmes balladákat a Young Modern Lightning és a Somebody's Daughter jelenítik meg, amelyek kissé eltávolodnak a zenekar fő csapásirányától, de ugyanúgy bennük lappang az az amerikai pop rock-attitűd, amely a banda számára elsődleges inspiráció az ausztrál hard rock-eposzok zúzós karaktere mellett - ezért ugyanolyan jól áll neki, mint az éles és őrjöngő akkorddurrogtatások.

A Take Back the Town ebbe az aurába már belecsempész némi garázs rockot is, a One's Too Many pedig nem rejti véka alá, hogy szinte kizárólag ennek a bombasztikus, lázadó dacnak a jegyében íródott. A post rock alteresebb törekvéseit a Louder Than Youth és a Can't Kill the Truth tolmácsolja a számunkra, amelyek főként a szólók, a variálások és a kiállások terén remekelnek, de nem feledkezhetünk meg arról a retorikus-hipnotikus alaphangról sem, ami az ütemekben pulzál.

Nem nevezném korszakalkotónak vagy kötelező jellegűnek az albumot, hiszen ha nem is tekinthetőek klisének a számok, valahol mégis apró fogaskerekek a rock’n’roll gépezetében, amelyek ha nem is feltétlenül lesznek annak meghajtói, olajozottan működnek és nagyszerűen rezonálnak mind a műfaj egészével, mind annak határterületeivel. Ennek dacára a lemez önmagában mindenképpen kiemelkedik a mezőnyből és kétségkívül érték, ami ígéretes a banda későbbi munkásságára nézve és az old school rock egyik autentikus fáklyavivőjévé avanzsálhatja az együttest.

Bélyegkép forrása: classicrock.net

Fejléc forrása: harmonie-bonn.de

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ocsovai Ferenc --

Zenész, költő, újságíró, végzettsége szerint pedig nemzetközi politológus, diplomáját az ELTE Társadalomtudományi Karán szerezte. A blues- és a rockzene, valamint a latin és a szláv kultúra szenvedélyes rajongója, hobbiszinten pedig olykor filmekkel is foglalkozik. Eddig három kötete jelent meg, a Két világ határán (2016), az Oroszlán a ködben (2018), és a Huszonkét év zarándoklat (2019).


További írások a rovatból

Dirty Honey: Dirty Honey EP (2019)
Green Day: Father of All Motherfuckers (2020)
Opera a karanténból: Verdi Aidája a La Monnaie előadásában
Kékszakállú-thriller a Bayerische Staatsoperből

Más művészeti ágakról

art&design

Otthonka most Otthonka most
Urai Dorottya előszója Herbert Anikó aka Haniko kollázskötetéhez
irodalom

Élményszerző organizmusok Élményszerző organizmusok
Interjú Tóth Kingával a nyelv lehetőségeiről, a határátlépések időszakáról és performativitásról
Galder Gaztelu-Urrutia: A platform


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés