bezár
 

zene

2020. 07. 22.
Ott, akkor és úgy: tökéletlen apróságok tökéletessége
Eszmefuttatás a iamyank Ensemble Live at CAFe Budapest lemezéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Azt igazán nem mondhatjuk, hogy az elmúlt négy évben iamyank tétlenkedett volna, ám a kezdeti elektronikától hosszú utat bejáró zeneszerző-producer legutolsó lemeze 2016-ban jelent meg, majd idén, a karantén közepén jelentkezett új albummal, az Ensemble Live at CAFe Budapesttel. De mi ez? Hogy került ő oda? Mi milyen relációban vagyunk ezzel? És különben is, vannak-e még határok, amiket zeneileg le kell/lehet bontani?

iamyank az a “valami”, amit először úgy szerettem meg, hogy nem szerettem az elektronikus zenét (2014-et, a City of Nobody EP évét írjuk), majd jó mélyre magával rántott a Hiraeth lemezzel, amiben az volt számomra az igazán zseniális, hogy tényleg meg tudta idézni azokat az érzéseket, hangulatokat, sőt még a puha hangokat is, amiket az ember a tenger mélyén hall és érez. Szerintem ott valami véglegesen elindult, de, hogy végül a komolyzene végtelen mezsgyéjén kötne ki, na, azt nem láttam előre.

Mi is a komolyzene pontosan? Hol kell meghúzni a határt (ha kell egyáltalán), és van-e ennek a kérdésnek létjogosultsága egy olyan világban, ahol a zene már nem csak a gazdagok kiváltsága aranyozott szalonokban, rizsporos parókával, hanem sok (komoly- és könnyű-) zeneszerző bontogat határokat, elefántcsonttornyokat, mint teszi ezt yank is. Vajon a popkultúra és a “magaskultúra” szövete mennyire erősen szövődött össze mára? “Komoly” még a komolyzene?

“Ha van is határ a két dolog között, azt én inkább valamiféle intézmény jellegű, mesterségesen kreált vagy fenntartott határnak érzem. Talán közhely, de zene-zene. Sok résztvevővel találkoztam aki egyik másik oldalon bezárva érzi magát és távoli szemlélőként érdeklődik a másik oldalon történő dolgokról. Azt látom, hogy a zenészek nagy része kíváncsi, érdeklődő, sőt az előítéletekkel ellentétben tiszteli is azokat a képességeket amivel önmaga nem rendelkezik. Jómagam igyekszem gyermeki kíváncsisággal és naivitással tekinteni az alkotásra és az ilyen struktúrákat, határokat, definíciókat egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Túl rövid az élet ahhoz, hogy ezeken vekengjek.”

A definíciószerűen megfogalmazás, mint a komolyzene meghatározása is, mindig magában hordozza a kivételeket, sőt a kivételes alkotások kizárását, kirekesztését is. Nem gondolom, hogy ennek különösebb jelentősége lenne a befogadó vagy a befogadás szempontjából, de te melyik oldalról milyen visszajelzéseket, milyen megítéléseket kapsz, ha kapsz egyáltalán?

“Az a kor amiben vagyunk, szerintem arról szól, hogy az általad is megvilágított előítéleteket feloldjuk és szabad utat engedjünk olyan együttálllásoknak, amik művész és művész között már rég megtörténhettek volna. Nem mondom, hogy nem rettegtem és nem rettegek a mai napig, amikor magasan képzett zenészekkel dolgozom együtt. Pláne, hogy zeneileg az én szerzeményeim annyira távol állnak a virtuozitástól (ami gyakran sajnos a komolyzene alappilléreként van az emberek fejében), amennyire csak lehet. Nem mondom, hogy nem láttam fanyar arcokat, amikor kinyitván a kottát, szegény hangszeres szembesült az unalmas valósággal: hosszú percekig egyetlen hangot kell játszania. Voltak ilyenek, de csak a teljes kép miatt említem, ugyanis összességében végtelen érdeklődést, lelkesedést és nagyon komoly odaadást tapasztaltam, legyenek azok akár a zenészek, akár a karmesterek, akikkel eddig dolgoztam. Az a fegyelem, amit az akademikus rendszeren átdolgozva megtanulnak, mély tiszteletet és alázatot vált ki belőlem. Az utolsó koncerten márt azt éreztem, húznak magukkal: annyira odafigyelve, fókuszáltan játszottak, hogy ettől én is még jobban összpontosítottam.

A komolyzenei szcénában nem tudom, hogy benne vagyok-e. Sejtem, hogy vannak akikhez eljutott annak a híre, hogy mivel foglalkozom, de túl nagy vízióim nincsenek ezzel kapcsolatban. Sőt, ha őszinte akarok lenni, semmilyen szcénában nem vagyok úgy jelen, hogy azt magabiztosan ki tudnám jelenteni. Érzem, hogy része vagyok egy dinamikusan változó helyzetnek, ami a magyar, hozzám hasonló szellemiségben jelenleg alkotók összessége, érzem, hogy merítek ebből, de nehéz lenne konkrétan megfogni egy kört, szcénát.”

Az Ensemble Live at CAFe Budapest kapcsán rendre úgy tűnik, mindenki a 2017-es Művészetek Völgyén tartott szimfonikus nagykoncertet emlegeti fordulópontként, ami valahol nyilván igaz is, yank elektronikus zenei producerből hirtelen egy 18 fős szimfonikus zenekart instruáló zenésszé lépett át, de szerintem ezt az irányt már a 2016-os Hiraeth lemez is jól jelezte, erősen befelé figyelő, végtelen nyugalmat árasztó atmoszférájával, majd követte a Barta Gyöngyivel közös Atreyu’s Horse. Többször láttam így őket, ahogy az iamyank Live Ensemble-t is, pl. 2018-ban a Trafóban. Sosem volt két ugyanolyan előadás, két hasonló hangulat, és itt már valóban krisztálytiszta volt az irány, ami a tavalyi CAFe Budapesten rögzített, teltházas koncerthez vezetett.

“Szinte mindegyik Live Ensemble koncertet rögzítettük. Bár ki tudnám fejteni bőven a miértet, de egyszerűen: amikor leléptem a színpadról megjelent ez a gondolat, hogy ha a felvétel meghallgatásakor azt érzem majd, mint miközben játszottunk, akkor ez publikálva lesz. Ez az anyag ott, akkor és úgy szólalt meg, ahogy elképzeltem, ezért gondoltam éppen ezt méltónak publikálásra.”

De távolodjunk el egy picit a fentiektől, 2020 április 21-et írunk, a karantén kellős közepét, a jelen tárgyalt album megjelenésének napját. Vártam, számítottam rá, megjelent, meghallgattam, megkukultam. Szép. Ez volt az első gondolatom. Elő-elővettem, hallgattam, ízlelgettem, lecsitítgattam vele a gondolataimat. Az album nagyon szépen, arányosan összetett és rétegelt textúrájú, amiben a vájtfülű és kevésbé képzett hallgatók is is biztosan örömüket lelik és teljesen bele tudnak olvadni. Minden egyes hallgatással egyre jobban belemerültem én is, hintázva, ahogy a falevelek hullanak le ősszel, vagy ahogy egy kagylóhéj merül a tenger mélyére.

Szerintem az album minden egyes tétele igényli, hogy a befogadó is egy elmélyültebb, kicsit befelé, kicsit meg a zenére figyelő lelkiállapotban legyen, mindezzel együtt nem gondolom nehezen feldolgozhatónak, elég, ha hagyjuk, hogy vigyen magával. Amíg hallgattam, és el-elkalandoztak a gondolataim, a komolyzene mibenléte mellett még egy dologról meditáltam, mégpedig arról, hogy amúgy én nem szeretem az élő felvételeket, sose voltam a koncertfilmek vagy -albumok kedvelője, mégis, ha jazzt vagy komolyzenét hallgatok, ott mégis inkább ezeket preferálom, sőt, sokszor egyes darabokból nincs is stúdiófelvétel. Ezeknél a műfajoknál nemhogy zavarna, inkább gyönyörködtetnek azok az apróságok, amiből hallom, hogy ez élő, amitől az egész felvétel lélegzik.

Őszintén remélem, hogy néhány év múlva visszatekintve majd azt fogjuk mondani yank Ensemble Live at CAFe Budapest lemezéről, hogy ez az album hazai és nemzetközi téren is hatalmas darabot harapott ki abból a falból, ami az úgynevezett könnyűzene és komolyzene között a fejekben húzódik és segít közelíteni vagy nyitni egymás felé.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Décsy Eszter --

Décsy Eszter zenei-kulturális menedzser, újságíró, író. Budapesten született, nem sokkal a rendszerváltás előtt. Bár tengerbiológusnak készült, végzetesen behúzta a zene és irodalom legmélyebb bugyra, így néhány év külföldi tetoválás, pultozás, kalandozás után 2012-ben itt ragadt a székesfővárosban. Barátjával megalapították a NOWmagazint, ami 2019-ben tért nyugalomra, 2015-ben útjára indította a NOW Books & Music zenei-irodalmi menedzsment-kiadó kollektívát, 2018-ban megkapta a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat és elvégezte a Zeneipari Hivatal zenei menedzsment képzését, majd a Majdnem Híres Rocksuli zenei export és zenei branding képzését is. 


További írások a rovatból

Interjú Fenyő László Liszt Ferenc-díjas gordonkaművésszel a siker összetevőiről
Opera a karanténból: Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operája Párizsból
Green Day: Father of All Motherfuckers (2020)

Más művészeti ágakról

gyerek

Aminek nincs helye egy könyv kapcsán
A HUBBY állásfoglalása
irodalom

Berendezkedni az örökké tartó bizonytalanságra Berendezkedni az örökké tartó bizonytalanságra
Kertész Erzsi Az átutazó című könyvének bemutatója
Chrétien de Troyes Lancelot című regényének bemutatója
Interjú Hód Adrienn koreográfussal táncosok lehetőségeiről, egyéni utakról és koprodukciókról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés