bezár
 

film

2020. 08. 10.
Barátságos betörés
Lóth Balázs: Pesti balhé
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar caper, vagyis a betörős vígjáték ritka, mint a fehér holló, vagy mint a Fekete leves, amely után hat évvel elkészült a műfaj másik kortárs hazai képviselője, a Pesti balhé is, ami jobban ugyan nem sikerült, de közönségsikere így is borítékolható.

A nagy betörésekről és rablásokról mesélő heist vagy caper filmek (ez utóbbi az alműfaj vígjátéki elemekkel dúsított változata) nagy népszerűségnek örvendenek. Legyen szó az Aszfaltdzsungelről, a Rififiről, A Thomas Crown-ügyről, A szökésről, A nagy balhéról, a Kánikulai délutánról, a Kutyaszorítóbanról, a Közönséges bűnözőkről, Az olasz melóról vagy az Ocean’s-sorozat darabjairól, ezek a bűnügyi filmek potenciálisan érdekes karakterekkel dolgoznak, akik mind markáns egyéniségek, sokszor összeférhetetlenek, ami még inkább nehezíti az amúgy is lehetetlennek tűnő akciókat. Ám éppen ez a thrillervonás teszi a heist filmeket izgalmassá, erre pedig a caperek rátesznek még egy lapáttal. Az alműfaj azért is jó befogadója a vígjátéki elemeknek, mert minél abszurdabbnak tűnik az alapszituáció, minél lehetetlenebb a küldetés a hősök inkompatibilitása és esetleges hozzá nem értése miatt, annál feszültebb maga a nagy rablás, hiszen a néző láthatja, hogy az antihősök nevetségesen alkalmatlanok a feladatra, mégis nekiveselkednek.

A caper igen jól passzolna a magyar mozikultúrához, mert itthon továbbra is a vígjátékok képesek a legtöbb nézőt bevonzani a nagyvásznak elé, ugyanakkor jó alternatíva lehetne a nálunk a harmincas évek eleje óta kirobbanóan népszerű romantikus komédiákra is. Mégis azt állíthatjuk, hogy a magyar filmtörténetben ez a zsáner ritka, mint a fehér holló, a közelmúltban jobbára Novák Erik független filmje, a 2014-es Fekete leves képviselte az alműfajt. Ám itt az újabb példány Lóth Balázstól (Drága örökösök, 200 első randi, A mi kis falunk) a Pesti balhé formájában, ami csavar egyet a tipikus heist/caper történeten, azonban ezen kívül sajnos semmilyen érdeme nincs, ami kiemelné a tipikus magyar vígjátékok közül.

Lóth Balázs: Pesti balhé - Fotókredit: Glódi Balázs

A Pesti balhé bár betörésről, illetve betörésekről szól, de a főhős csapat célja nem a rablás, hanem éppen ellenkezőleg: potenciálisan értékes képek bejuttatása egy rangos kiállításra. A cselekmény nyitójelenete akár egy Stranger Things-epizód vagy egy Stephen King-regény bevezetője is lehetne, mert hat tinédzser csínytevését látjuk egy vidéki, misztikus nyári táborban. Ám a Pesti balhé nem egy nosztalgikus felnőtté válási sztori, sőt egyáltalán nem ünnepli azt, hogy vége a gyerekkornak, mert a felnőttlétet kifejezetten szürkének és képmutatónak ábrázolja.

Igaz, a történet hősei közül valójában senkinek sem nőtt be a feje lágya Marcell kivételével, aki mérnökként dolgozik, látszólag mindene megvan, mégis egy megkeseredett ember látszatát kelti, akinek egykori barátai szerint ott az a bizonyos karó a fenekében. A művészlélek Vinsz édesapja, Benedek ezt egészen másképp látja, mert szerinte a léhűtő fia előtt pozitív példa lehetett volna Marcell. Egy nem túl jól elsült véletlen találkozó során előbbi felveti, hogy egyik bizarr képét csempésszék be a Benedek által szervezett árverésre, amelyben utóbbit kivéve mindenki benne lenne. Egy szerencsétlen, Vinsz halálával végződő balesetet követően azonban Marcellben is felébred a gyerekkori összetartás érzése, és a nagy betörési akció puszta „felnőtt csínytevésből” becsületbeli üggyé válik.

Lóth Balázs: Pesti balhé - Fotókredit: Glódi Balázs

A Pesti balhé magában hordozza egy koránt sem eredeti, mégis mélyen emberi dramedy lehetőségét. Nem ismeretlen, sőt a filmtörténet során jó néhányszor feldolgozott téma, hogy a hős a gyerekkort maga mögött hagyva túlságosan is konformistává válik, és már nincs egy hullámhosszon egykori barátaival, így a tét az, hogy ismét megtanuljon „gyerek lenni”. Pontosabban a Marcellhez hasonló karakterek esetében az a tét, hogy visszaszerezzék a gyermeki bátorságot, energikusságot, kreativitást és tetterőt – mindazt, amit a szocializáció során, a beszabályozott munka világába betagozódva elveszítettek. Lóth Balázs és alkotótársai ennek fényében kísérelték meg kibontani Marcell, Vinsz és barátaik konfliktusoktól terhelt kapcsolatát.

Vinsz halála után is jelen van képei és videofelvételek formájában, ilyen módon mintegy kísérti Marcellt, „kisördögként” arra buzdítja, hogy szakítsa át korlátait, tépje le láncát, és lényegüljön vissza azzá, aki tinédzserként volt. Ezáltal ugyan kockáztatja stabil egzisztenciáját, ám az ebben a történetben sokkal kevésbé fontos, mint a gyermeki attitűd, az egykori kamaszidentitás megőrzése. A művészlélek férfi ilyen módon egy „fordított példakép”, akire Marcellnek „le kell néznie”, hogy kikerüljön a karó a hátsójából. Kár, hogy Vinszet nem sikerült igazán mitikus figurává érlelni, ahogy az elveszett gyerekkor motívuma sem elég erős ahhoz, hogy a Pesti balhé elmozduljon a bűnügyi komédiától a dramedy irányába.

Lóth Balázs: Pesti balhé - Fotókredit: Glódi Balázs

Ezzel összefüggésben izgalmas lehetett volna Vinsz és édesapja, Benedek kapcsolata is. Az apát ellentmondásos viszony fűzi fiához: egyrészt szerette, másrészt gyűlölte őt, mert a munka világa helyett a kalandok, a művészet világát választotta, tehát nem az atyai instrukciókat követte. Ezt a problematikus apa-fiú kapcsolatot testesítik meg Vinsz képei, amelyeket Benedek neurotikusan próbál elzárni a nyilvánosság elől, illetve fia halála után meg is akarja semmisíteni mindet, ami számára még elérhető (vannak ugyanis festmények, amelyeket a művész elrejtett még barátai elől is). Potenciálisan izgalmas dráma ez, hiszen Vinsz művei ugyan nem a festőművészet csúcsát jelentik, de van bennük annyi kreativitás, szív és lélek, hogy akár sikert érjenek el egy-egy aukción vagy kiállításon. Tehát a férfi sikeres is lehetne velük, de ez a siker egyértelműen szembe menne az atyai hatalommal, Benedek vágyával, hogy fiából „ember váljon”.

A Pesti balhé azonban csak a lehetőségek filmje, a „jó film” úgy marad benne rejtve, ahogy Vinsz néhány képe, amelyek hollétéről még barátai sem nagyon tudtak. Egyrészt Marcell, Vinsz és Benedek, a történet tulajdonképpeni fő-főhősei sem eléggé kidolgozott karakterek, sőt karakterdrámájuk félúton elakad, vagy inkább leparkol, hogy átadja a helyet a tipikus vígjátéki jellem- és helyzetkomikumoknak. Benedekből ráadásul bizonyos fordulatok és epizódok során egyre inkább sablongonosz válik (például kifejezetten kínos, didaktikus, rossz jelenet, amelyben a tükör előtt pózolva dicséri önmagát), és legfeljebb a cselekmény végén bújik elő belőle az ember. Másrészt a másodfőhősök, azaz a csapat többi négy tagja egyszerűen nem jól megírt, nem elég markáns figurák ahhoz, hogy heist/caper szituációkat izgalmassá tegyenek. Valójában csak Marcell és a csapat kerülnek konfliktusba egymással, csak a mérnök inkompatibilis az örök gyerek társaival, a többiek között szinte semmilyen feszültség nincs, így nincs is igazi tétje a betöréseknek, persze azon kívül, hogy Benedek és emberei rajtakapják-e őket, vagy sem.

Lóth Balázs: Pesti balhé - Fotókredit: Glódi Balázs

Mindebből következik, hogy a Pesti balhé betörős filmnek gyenge, vígjátéknak középszerű, olykor közönséges, és a két műfaj ebben az esetben kifejezetten egymás ellenében dolgozik, sőt inkább a komédia gyengíti a heist filmet. Bár Lóth Balázs alapvetően jól használná az utóbbi műfajra jellemző suspense-t, vagyis a párhuzamos cselekményszerkesztés révén egymás mellé helyezi a betörőket és a „megkárosítottak” ténykedését. Azonban a Pesti balhé éppen azért nem tud mégsem egyszerre feszült, izgalmas és valóban humoros lenni, mert egyrészt eleve nem komolyan vehetők a nagy akciók, mivel nincsenek igazi tétek (például Benedek nem eléggé veszélyes negatív hős, Marcell pedig attól még lehetne menő, konformista szakember, hogy vannak örök gyerek barátai is), másrészt ha a hősök egy-egy veszélyesebb szituációba kerülnek is (például beindul a riasztó, Benedek felébred, így fennáll a lebukás veszélye), azt tönkreteszik a poénok vagy a logikátlanságok. Például az említett ébredés után Benedek fejhallgatóval pózol a fürdőszoba tükre előtt, ilyen módon nem hall, nem vesz észre semmit, de azért az egyik szereplőnek bosszúból rá kell ijesztenie, hogy a film alkotói mesterségesen megteremtsenek egy komikus szituációt, illetve katalizáljanak egy üldözési-menekülési jelenetet. A későbbiekben pedig még jellemzőbbé válnak a komikus túlzásokból fakadó illogikus jelenetek: például egy biztonsági őr hogy nem ismeri fel az egyik hőst, míg a másikat igen, vagy hogyan nem kezd el gyanakodni még akkor sem igazán, amikor ellopott, majd visszajuttatott mobilja csurom vizes, és feltehetően bűzlik, mert egy WC-kagylóból lett kihalászva.

A film poénjai sem túl ütősek, magyar vígjátékokra jellemzők, és sok az ismétlés is. Az altesti humor elmaradhatatlan, valamint a szexista (főleg Alexa sztereotip módon ábrázolt zöldpárti aktivista karakteréhez kötődnek) és homofób „viccek”, gegek (Benedek egyik meleg üzleti partneréhez kapcsolódnak) sem idegenek a Pesti balhétól, sőt az Elek Ferenc által játszott Gusztinak még a testalkatán is élcelődik az egyik szereplő. Nem volt szerencsés ugyanolyan vagy hasonló poénokra építeni a helyzetkomikumokat, túl sok a burleszkjelenet, az egyik karaktert túl sokszor verik el, és nem volt bölcs döntés három nagy betörést belezsúfolni a cselekménybe, főleg, hogy már a második rendkívül erőtlenre sikeredett.

Emellett valahogy a színészek sem tudnak igazán kibontakozni. Szabó Simon például kifejezetten visszafogott korábbi szerepeihez képest, habár már a film bemutatója előtt arról szóltak a hírek, hogy a színész kifejezetten bevállalós volt, és ő maga végezte a rizikósabb akciójeleneteit is. Ám sokkal többet ért volna, ha tőle megszokott módon inkább magát a karaktert „tolja túl”, és ellopja a show-t, mert akkor legalább lenne néhány emlékezetes jelenete a Pesti balhénak (a Megdönteni Hajnal Tímeát vagy a Kölcsönlakás kevés pozitívuma közé tartozott Szabó Simon). Nincs persze probléma egyik színésszel sem, hozták, ami tőlük telik, sőt Inotay Ákos és Hegedűs D. Géza voltak a legjobbak ahhoz képest, hogy milyen karaktereket kellett megformálniuk, Hegedűs még néha-néha meg is csillogtathatta tehetségét néhány arcrezdülés formájában. Ám éppen azért nem találkozunk emlékezetes alakításokkal, mert sem emlékezetes jelenetek, sem igazán jó karakterek nincsenek a filmben. Tényleg kár, mert a színészgárda adott volt mindehhez.

A Pesti balhé tehát a kihagyott ziccerek filmje: jó az alapműfaj, jó az alapkonfliktus és a kiindulási ötlet, és jó színészek is játszanak benne. A megvalósítás azonban jóindulattal is felemásnak nevezhető, és a film sajnos csak erősíti azt a szabályt, hogy a kortárs magyar vígjáték jobb esetben is középszerű, alkotóink általában nem tudják működőképes, minőségi szórakozást nyújtó történet szolgálatába állítani a zsánert. Ennek ellenére a Pesti balhé, mint az Argo-filmek vagy a Pappa pia is, jó esélyekkel indul a nézők kegyeiért, főleg hogy a mozik újranyitását követően a koronavírus-járvány további tombolása miatt  alig van új film, amelyet nagyvásznon nézhetünk (a fennálló vírushelyzet miatt világszerte premiereket halasztanak el vagy tesznek át VoD-ra, illetve sok produkció áll). Ám azért reméljük, hogy ezt a sikerreceptet végre valamelyik magyar filmalkotó módosítja, mert lehet azt hangoztatni, hogy „mi a közönségnek, nem a kritikusoknak készítünk filmeket”, de a közönségsiker azért nem minden.

Pesti balhé – színes, magyar bűnügyi vígjáték, 104 perc, 2020. Rendezte: Lóth Balázs. Forgatókönyv: Inotay Ákos, Lóth Balázs, Kis-Szabó Márk. Operatőr: Balázs István Balázs. Zene: Gulya Róbert. Szereplők: Mészáros Béla (Marcell), Petrik Andrea (Alexa), Jászberényi Gábor (Vinsz), Szabó Simon (Jet), Inotay Ákos (Adrián), Elek Ferenc (Guszti), Hegedűs D. Géza (Benedek), Reviczky Gábor (Gedeon). Forgalmazó: Intercom. Bemutató: 2020. július 30. Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

A cikkben szereplő képek az Intercomtól származnak. Fotókredit: Glódi Balázs

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Háttérinterjú Kukla Krisztián kurátorral a magyar művészet nemzetközi kapcsolatairól, a járványhelyzet művészeti világra gyakorolt hatásairól, a Leopold Bloom díj és az aqb jövőjéről
Fókuszban a női filmek és alkotók
Judd Apatow: Staten Island királya

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A nemzetközi vérkeringés felé A nemzetközi vérkeringés felé
Háttérinterjú Kukla Krisztián kurátorral a magyar művészet nemzetközi kapcsolatairól, a járványhelyzet művészeti világra gyakorolt hatásairól, a Leopold Bloom díj és az aqb jövőjéről
irodalom

A 91. Ünnepi Könyvhét prospektusa A 91. Ünnepi Könyvhét prospektusa
Digitális Könyvhéthez digitális prospektus


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés