bezár
 

színház

2020. 08. 15.
Mindig adott közösségben működik a színház
Interjú Kelemen Kristóffal pályakezdésről, munkamódszerekről, dramaturgstátuszról, külföldi tapasztalatokról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kelemen Kristóf dramaturg szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol jelenleg a doktori tanulmányait folytatja. Kőszínházi és független struktúrában is alkot, a Radnóti Színház dramaturgja. Előadásait számos hazai és nemzetközi fesztiválon játszották és díjazták.

PRAE.HU: Negyedéves voltál az egyetemen, amikor első rendezésed, a Sok alvó közt semmi dolgom nékem megvalósult. Hogyan juthat el egy fiatal alkotó az első előadásig, neked mi volt szükséges a létrejöttéhez?  

Szkéné színház

A Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakára jártam, és harmadévben írtam ezt a darabot, amit megmutattam Radnai Annamária osztályfőnökömnek, az ő javaslatára pedig a Nyílt Fórum kuratóriumának. A Nyílt Fórum csapata az elmúlt években elkezdett darabfejlesztésben is gondolkodni, akkoriban még csak kész szövegekből válogattak egy éven keresztül. Miután bekerült a darab a kötetükbe, gondolkodtam, hogy hol lehetne színpadon is kipróbálni, vagyis rendezni belőle egy előadást, végül Kárpáti Péter javasolta a Zsámbéki Színházi Bázist, ő kötött össze velük. Fontos volt még a Katona József produkciós pályázat, amely új magyar drámák színpadi bemutatóit támogatja, mi is nyertünk itt támogatást. Mindebből látszik, hogy több lépcsője van az indulásnak, és sokat számítanak a különböző pályázati lehetőségek.

PRAE.HU: A következő előadásod, a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk a Füge Titánium pályázatával valósult meg, és a Trafóban mutatták be. Hogyan találtad meg azokat a lehetőségeket, amelyek új utakat nyitottak meg?

A független szcénán belül a Titánium és Staféta pályázat remek kezdeményezések, amelyek kereteket teremtenek a fiatal alkotóknak, és láthatóvá teszik őket. Ezek a pályázatok valahogy mindig jókor kerültek elém, és mivel mindkettőt éves rendszerességgel írták ki, egy idő után lehetett is velük számolni. A fokozatos fejlődést segítették, és a Titánium után annak „nagytestvérén”, a Staféta pályázaton is lehetőséget kaptam a Megfigyelők című előadásom létrehozására, így mindig valamivel több pénzből, tágabb keretek között, nagyobb közönséget érintő témákról tudtam gondolkodni.

PRAE.HU: A Miközbent díjra is jelölték, rengeteg meghívást is kapott különböző fesztiválokra. A díjak és fesztiválok tekinthetők olyan lépcsőfokoknak, amelyek újabb lehetőségekhez vezetnek?

Mindenképp, de különválasztanám a díjakat és a fesztiválokat. A díjak szimbolikus elismerések, amelyeknek nagyon örül az ember, de jó esetben nem ezekért csinálja az előadásokat. A fesztiválokról ezzel szemben lehet tudatosan is gondolkodni, annak mentén, hogy kikkel akarok kommunikálni az adott produkcióban. A színházi fesztiváloztatás egy sajátos működésmód, az utaztathatóságnak vannak praktikus szempontjai (mekkora a díszlet, hány főnek kell utaznia stb.) és tartalmi vonatkozásai, például hogy érhető-e az adott előadás egy másik környezetben. Ezek mentén alakul ki, hogy az adott produkció milyen típusú fesztiválokra tud bekerülni. A Miközben…főleg belföldön szerepelt, bár volt két nemzetközi fesztiválon is Romániában, de alapvetően lokális közegben volt értelmezhető. Ezzel szemben a Magyar akác, amelyet Pálinkás Bence György képzőművésszel közösen csináltunk, a dunaPart showcase-nek köszönhetően nagyon sok külföldi fesztiválra eljutott, mert témájában is, ami a populizmus, egy szélesebb rétegnek szólt. Szerencsés esetben a fesztiválszereplések további meghívásokat hozhatnak, újabb kurátorok látják, elhívják a saját fesztiváljaikra, akár egyre komolyabb kategóriájú helyekre – például idén meghívást kaptunk a Wiener Festwochenre, de végül a pandémia miatt elmaradt.

PRAE.HU: A fesztiválokon kívül milyen lehetőségei vannak egy fiatal alkotónak arra, hogy külföldi csatornákat nyisson meg magának?

Nekem sokat segítettek a Campus Mundi és az Erasmus egyetemi ösztöndíjak, amelyek a külföldi szakmai gyakorlataimat támogatták. Ezek remek lehetőségek voltak, bár hozzá kell tenni, hogy amikor én kint voltam Münchenben, a nulláról indultam el, teljesen más koordinátarendszerbe léptem be. A kinti jelenlét különválik az itthonitól, e tekintetben nagyon erősek még a határok. Ott nem jelent semmit az, hogy az SZFE-n tanultam ennél és ennél a tanárnál, és mindez visszafelé is működik: vannak magyar alkotók, akik ott kezdték el a pályájukat, ott tanultak, és itthon alig ismerik őket a szakmában, vagy az elvándorolt rendezőink, akik nagyon komoly helyeken dolgoznak, itthon mégis kevesen tudnak ezekről a sikereikről. Ebben akkor lehetne fejlődni, ha a magyar színházi szakma egésze nemzetközibben működne.

PRAE.HU: Külföldön másképp működik, gondolkodik az ember?

Teljes mértékben. Én abban hiszek, hogy a színház mindig egy adott kontextusban, egy adott közönség függvényében működő műfaj. Másmilyen egy müncheni vagy egy berlini közönség is, teljesen más kérdésekkel foglalkoznak, más dolgokra rezonálnak intellektuálisan és érzelmileg. Azt is tapasztalom, hogy azokban a városokban, ahol sokféle nemzetiség él együtt, jobban érdeklődnek a globális, határokon átívelő témák iránt, mert több szinten van hozzá kapcsolódásuk.

PRAE.HU: Gondolom, tapasztaltál olyan reakciókat a Magyar akác külföldi előadásain, hogy nagyon másképp reagált a közönség egy gesztusra, jelenetre, mint itthon. 

Igen, az előadás bizonyos rétegei másképp működnek a különböző helyeken. Csehországban például felerősödött az abszurd humora, és rengeteget nevettek a nézők. A Magyar akác a politikai életünkről mutat egy görbének látszó, mégis nagyon valóságos tükröt, lokális, magyar utalásokkal, de a nézőpontja és a referenciái miatt a külföldiek is tudnak hozzá kapcsolódni, általa betekintést nyerhetnek a magyar politikai életbe – amely nem elszigetelt az európai vagy globális politikától, számos tendenciájában hasonlóságot mutat. 

PRAE.HU: A Miközben…című előadásod ízelítőt ad az egyetem működéséből, a pályakezdésből. Fontosnak tartod az intézményes művészeti képzést a színházban?

Az én pályámon fontos volt, de sokféle út lehetséges, például mostanában olvasom a Szkéné Színház interjúit, hogy milyen sok színházi embernek jelentett alapélményt az a közeg a kilencvenes években. Annak látom értelmét, hogy az ember részt vesz valamiben, benne van egy közegben és dolgozik, és ehhez nagyban hozzájárul egy olyan intézmény, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amely a pályán való elindulásnak kereteket ad.

PRAE.HU: Szempont munka közben a hatásmechanizmus?

A színházcsinálást a nézőkkel, a társadalommal való kommunikációnak fogom fel. Munka közben igyekszem különböző külső nézőpontokból is rálátni arra, amit csinálok – kicsit mintha önmagam dramaturgja lennék –, folyamatosan felmérni a tekinteteket, amelyek előtt az előadás megmutatkozik majd. Ennek mentén gondolkodom a hatásról is, amely segíti, hogy a nézőkhöz eljussanak az alkotásba csomagolt érzéseim és gondolataim. Úgy képzelem, hogy ha hatással tudok lenni, akkor ezek az előadások beépülnek egy nagy kollektív tudás-felhőbe, például egy adott téma kapcsán mélyítik az ismereteket, beszélgetéseket generálnak, továbbgondolásra késztetnek, tudat alatt is lefektetnek bizonyos állításokat. Sokszor érzem híres regényeknél, tudományos vagy filozófiai szövegeknél, hogy anélkül, hogy olvastam volna bizonyos műveket, a társadalomra gyakorolt hatásuk miatt áttételesen jelen vannak a gondolkodásomban.

PRAE.HU: Rendezőként többségében független csapatokkal dolgoztál eddig, és a dramaturgok is inkább projekt-alapon dolgoznak, mert kevés kőszínházi hely van. A Radnóti Színház dramaturgjaként szerinted lehetséges alternatív struktúrából érkező működésformákat adaptálni kőszínházi közegben?

Nagyon hiszek abban, hogy ez lehetséges! Most például Schwechtje Mihállyal dolgozunk a Gina című produkción, amelyet Misi a színészek improvizációja alapján ír. Nekem nagyon felvillanyozó ez a helyzet, mert olyan működésmóddal találkoznak a társulat tagjai, amivel az utóbbi években nem igazán, és így másfajta lesz a jelenléte a színészeknek. Sokféle működésmód előfordul egy kőszínházban is, de természetesen fontos folyamatosan tágítani a határokat. El lehet képzelni olyan eszközöket, amelyekkel egy kísérleti jellegű munkába is involválni lehet egy kőszínházi csapat tagjait, de számolni kell az adott kontextussal, hogy kéthavonta jön egy új rendező, akinek a világára a színészeknek rá kell hangolódniuk, ezek közül én csak egy vagyok – ha új utakra akarom vezetni őket, meg kell teremtenem ennek a kontextusát, és rendezőként energiát kell abba fektetnem, hogy inspiráljam őket.

PRAE.HU: Említetted korábban a Münchenben töltött időt, illetve voltál Berlinben is egy nemzetközi program keretében. A kint szerzett élményeid hogyan írták át az itthon megszokott merev rendszerben eleve nehezen meghatározható dramaturg pozíciót?

Nagy hatással volt rám, hogy megtapasztalhattam, mit jelent dramaturgnak lenni német színházi közegben. Előfordul, hogy egy kisebb színházban is akár négy-öt dramaturg dolgozik, és a munkájuk láthatóbb, senki sem kérdőjelezi meg a létjogosultságát.

Németországban kőkemény hagyománya van a dramaturg szakmának, nálunk még mindig sokszor magyarázni kell, hogy mit is csinál egy dramaturg. Ahhoz, hogy ez nálunk pozitív irányba változzon, tennünk kell, nekünk, dramaturgoknak. A doktorim keretében Háy Gyulával és a dramaturg szak megalapításával is foglalkozom. 1945 után, amikor elkezdték építeni az új, egyenlőségre alapuló világot, a színpadon is vissza kellett tükrözni, pontosabban meg kellett alkotni ezt az új valóságot. Szükség volt az új történetekre, az új színdarabokra, amelyeknek középpontjában a munkások és a parasztok élete állt. Ebből lettek a ma már némileg megmosolyogtató termelési drámák. Hirtelen nagy lett az igény a dramaturgokra, hogy létrehozzák ezt az új kánont, ’51-ben pedig elindították a főiskolai szintű képzést is – tehát a dramaturg szakma tudományos alapjait egy erősen politikai kontextusban fektették le. Valójában nagyon keveset tudunk a saját szakmánk múltjáról!

Meg kell ismerni, mi az a hagyomány, amibe belépünk, és utána lehet újragondolni.

PRAE.HU: A média hogyan tud ebben részt venni? Eleget foglalkoznak a dramaturgokkal?

Bizonyos szakmai fórumokon, mint amilyen a Színház folyóirat vagy a Revizoronline (ahol nemrég részt vettem egy beszélgetésen a témában) egyre komolyabb a láthatósága a munkánknak. Ezzel talán az is összefügg, hogy egyre több önállóan is alkotó dramaturg kerül ki az egyetemről, akik saját projekteket hoznak létre.

PRAE.HU: Említetted, hogy a doktorit csinálod éppen, ami a tanításhoz vezető útként is értelmezhető. Vannak tanári ambícióid?

Igen, tanítottam is már egy félévet a most végzős drámainstruktor osztályban. Akkor is az motivált, hogy azokat a tapasztalatokat, amiket az elmúlt évek alatt itthon és külföldön összeszedtem, ne csak a saját karrierem építésére használjam fel, hanem visszategyem a közösbe, nagyobb folyamatokba kapcsoljam be.

PRAE.HU: A fiataloknak milyen lehetőségeik vannak arra, hogy megmutassák magukat? Az egyetemen van szó arról, hogyan képviselheti magát egy pályakezdő alkotó?

A színházi szakma egyre inkább tematizálja a fiatalok lehetőséghez juttatását, például a Radnótiban Kováts Adél igazgatói programjának egyik legfontosabb pontja ez volt. Az SZFE-n is egyre aktívabb a diákság és a Hallgatói Önkormányzat, amikor én jártam oda, ez nem így volt – mondjuk nem is voltak ennyire szélsőséges élethelyzeteink, mint a mostani modellváltás. Az oktatásban is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az olyan praktikus ismeretek, mint a pályázatírás, a számlázás és hasonlók – ezek ismerete nem mellékes dolog, mert önállóságot, szakmai magabiztosságot adnak.

PRAE.HU: Mit tekintesz sikernek?

Belülről a legfontosabb, hogy engem szenvedélyesen izgasson, amit csinálok. Ehhez képest az a siker, ha létre tudok hozni valamit, ami másokat is behúz ebbe a mániába. A díjak és meghívások ennek a visszaigazolásai.

PRAE.HU: Egy világjárvánnyal milyen tapasztalatok járhatnak, amelyek befolyásolják egy színházi alkotó munkáját?

Jónak tartom, hogy az online térbe költözés hatására Magyarországon is elindultak beszélgetések arról, hogy milyen tágan lehet értelmezni a színházművészet horizontjait, viszont önbecsülésében nagyon nehezen érintette a szakmánkat a pandémia, és tovább erősítette azt a bizonytalanságérzetet, amelyet a politika már amúgy is belénk rakott. Én szerencsés vagyok, mert a Radnótinak köszönhetően van valamennyi anyagi biztonságom, és ha nem lesz második hullám, akkor a jövő évadban is tele leszek feladatokkal.

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu művészeti portál

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Kelem Kristóf tapasztalata, miszerint a fesztiválokról lehet tudatosan is gondolkodni, annak mentén, hogy az alkotó kikkel akar kommunikálni az adott produkcióban. A színházi fesztiváloztatás során az utaztathatóságnak vannak praktikus szempontjai (mekkora a díszlet, hány főnek kell utaznia stb.) és tartalmi vonatkozásai, például hogy érhető-e az adott előadás egy másik környezetben. Ezek mentén alakul ki, hogy az adott produkció milyen típusú fesztiválokra tud bekerülni.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Németh Gábor Dávid --


További írások a rovatból

színház

A tizennégy karátos színház A tizennégy karátos színház
A tizennégy karátos autó a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Interjú Kelemen Kristóffal pályakezdésről, munkamódszerekről, dramaturgstátuszról, külföldi tapasztalatokról
színház

Nyuszi a kalapból Nyuszi a kalapból
Nassim Soleimanpour Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadásáról
Interjú Tompa Gáborral a különböző országokban szerzett tapasztalatairól, az oktatás és intézményvezetés örömeiről és nehézségeiről

Más művészeti ágakról

irodalom

Protokoll a Prae Kiadó könyvheti bemutatóin Protokoll a Prae Kiadó könyvheti bemutatóin
2020. szeptember 17-20.
art&design

Disszidensek Disszidensek
A magyar performansz története 1966–2018 (3): Disszidens művészek: Altorjay, Szentjóby, Baksa-Soós, Halász, Kántor, Najmányi, Botond, Tót... (1967–79)
Az első Veszprém-Balaton Filmpiknikről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés