Max Barbakow első nagyjátékfilmes rendezése a forró Kalifornia sziklás vidékein, medencés luxusvillái között és végtelenbe vesző országútjain bontakozik ki, de a koktélszínekkel felrajzolt miliő ellenére, amelyhez még romantikus-komikus hangvételű sztori is társul, mégsem habkönnyű, egynyári darab, bár azért a szórakoztatás is elég jól megy neki. A Palm Springs pasztelles könnyedséggel kábít el, ám díszletei mögött kiüresedettség rejtőzik, és a rendező humora is túl fekete néha. Valahogy olyan az egész, mintha egy jól megírt beszívás lenne.

Barbakow ráadásul bonyolult filmszerkezetet igénylő, a néző érzékeit szándékosan összezavaró témával dolgozik, az időhurok-motívumhoz nyúl vissza, de mégsem Idétlen időkig (Groundhog Day) utánzatot vagy Holnap határa (Edge of Tomorrow) koppintást gyárt, pedig a romkom és a sci-fi műfajok elemeit is felhasználja a filmben. A zavart keltő kultuszmozi máza alatt kidolgozott történetszövést láthatunk, ami az unásig ismert időhurok egyhangúságát megtöri a túlzó ismétlés mellőzésével és az ismételt jelenetek arányos mutatásával.

A Palm Springs történetében nem is egy, hanem máris két (vagy talán három?) szereplő szorul időhurokba, és ha lehet még fokozni a helyzet bonyolultságát, ez véletlenül sem egy időpontban történik velük. Nyles (Andy Samberg) egy esküvő kívülálló vendégeként rákattan a menyasszony életunt és züllött nővérére, Sarah-ra (Cristin Milioti), majd a sivatagba csábítja, és a tök abszurdra sikeredett randi végén mindketten becsusszannak egy rejtélyes barlang mélyébe. Másnap Sarah úgy ébred, mintha csak borgőzös álom lett volna ez az egész, de nem is az lesz a legnagyobb baja, hogy rájön, mégis megtörtént, hanem az, hogy ma is tegnap van.

Kiderül, hogy Nyles már sokkal előrébb jár, ő igazából azt se tudja, mióta hánykolódik az időhurokban. Az újrakezdődő napokban rejlő lehetőségeket a végletekig kimaxolta, már nem izgatják fel az olyasmik, mint mértéktelen drog- és piafogyasztás, fura szex fura emberekkel vagy esetleg egy kis öngyilkosság. És itt jön be a filmbe, némi túlzással élve, az élet értelmén való rágódás, hiszen Nyles kiüresedettségében kénytelen rájönni arra, hogy a pillanatnak való létezés nem azt jelenti, hogy ki kell próbálni minden szarságot, mert az majd betömi a bennünk rejlő ürességet. A fájdalom mégiscsak fájdalom, és az emlékek mégiscsak emlékek, mondja egyszer Sarah-nak, mert a lány mintha gyorsban lejátszaná Nyles eddigi leépülését, a helyzetből adódó dühét pedig hirtelenjében hol önpusztító, hol közveszélyes dolgokba akarja fojtani. Egészen addig, amíg annyira elege nem lesz, hogy kutatni kezd a megoldás után, kifordított és kiröhöghető tudományos-fantasztikus fordulatot adva ennek a jól összerakott agymenésnek.

A sok őrült ötlet, a vagány karakterek és a sziklás talajon nyiladozó szerelem miatt annyira eleven ez a film, hogy nemcsak a nyár, hanem egyenesen az év egyik meglepetése lehet. Max Barbakow már egy új generáció igényeire szabja az Idétlen időkig által népszerűvé tett időhurkot, a Palm Springs mégsem lesz erőltetetten újszerű, helyszínei például annyira izoláltak, hogy inkább időtlenséget, téren és időn kívüliséget tükröznek, szereplői pedig tipikusan a középkorosztály nem is fiatal, nem is öreg, azonosulásra mindenki számára megfelelő képviselői. Az egyébként zseniálisan átgondolt és a humor különböző formáit is intelligensen használó vígjáték nem riad vissza attól, hogy giccsből és panelekből építkezzen, így kerül szóba egy útszéli sörözés közben a karma mint az időhurokra adott egyszerű magyarázat, ami persze rögtön meg is bukik, mert miért is kéne magyarázat egy ilyen filmbe? Megoldás kéne, de az nagyon, meg persze horizonton sétálgató dinoszauruszok egy jó beszívás után.

Képek forrása: Mozinet