bezár
 

film

2020. 11. 26.
Merünk-e emberek maradni a járványban?
Az HBO Otthon című karanténsorozatának finn kiadásáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A koronavírus-járvány második hulláma miatt ismét aktuálissá váltak a karanténfilmek, így például a tavasszal forgatott finn szkeccsfilm vagy karanténsorozat, az Otthon is, amelyben ráadásul szerepel néhány saját jogon is igen izgalmas rövidfilm. A finn Otthon spanyol és lengyel társával párhuzamosan az HBO Europe kezdeményezésére készült az első hullám idején a karanténszabályok szigorú betartása mellett, és nemrég debütált az HBO GO-n

A koronavírus-járvány olyan helyzetet teremtett a világban, ami az emberek elszigetelődését, a személyes kapcsolatok redukálását és torzulását „segíti elő”. Az persze sokaknak kiváltsága, hogy otthonról dolgozhatnak, hiszen rengeteg olyan ember van, aki ezt nem teheti meg, és életét kockáztatva is emberek közé kell mennie, sőt például sofőrként, orvosként, ápolóként, mentősként, szociális munkásként nem tehet mást, érintkeznie kell (akár) betegekkel is. A „Maradj otthon!” az ő esetükben csak üres frázis, nem tudták teljesíteni ezt a parancsot. A nyári átmeneti, látszólagos felszabadulás után bekövetkezett második hullám miatt pedig minderről sajnos ismét jelenidőben kell beszélnünk, a magyar kormány novemberben lépett, és hozott az embereket, iskolákat, boltokat, éttermeket, szórakozóhelyeket, kulturális tereket, így bizony a mozikat (és filmforgatásokat) is súlyosan érintő, szigorú korlátozásokat a halott- és fertőzöttszámok növekedése következtében.

A karantén, a bezártság, a félelem, hogy elkaphatjuk az akár halálos szövődményekkel járó vírust, megbélyegzi az életünket. Jóllehet, ennek az egész sötét és bizonyos szempontból abszurd (lásd például az online bonyolított, így a technika ördögének kiszolgáltatott oktatást és filmfesztiválokat ) helyzetnek vannak pozitív hozományai is. Amellett, hogy tavasszal csökkent a légszennyezés, igen hamar felütötte fejét a karanténfilm jelensége, ami már, mondhatjuk, műfajjá, de legalábbis műfajciklussá vált. Miért jó ez? A Netflixes Otthon készült és az HBO-s Otthon című szkeccsfilmek páratlan alkotói kreativitásról adtak tanúbizonyságot. Ez utóbbi ráadásul mára antológiasorozattá nőtte ki magát, hiszen készült spanyol, lengyel és finn változata is. A finn Otthon került fel legutóbb az HBO GO-ra, majd tűzte az HBO csatorna is a műsorára, ám ez augusztusban volt, amikor persze már látszottak a második hullám jelei, de a tavaszi járvány szempontjából, az akkor készült rövidfilmgyűjtemény már inkább aktualitását vesztettnek tűnt. Sajnos azonban ismét nagyon is aktuálissá vált, így érdemes feleleveníteni, hogy szembesüljünk vele a bezártság második nagy, a közelgő tél és a korai sötétedés miatt talán még elviselhetetlenebb korszakában: milyen démonokat hozhat ki az emberből az elszigeteltség, azaz mit érdemes elkerülnünk? Persze ez utóbbi mondat alapján úgy tűnhet, mintha az Otthon egy oktatófilm-gyűjtemény lenne, de erről koránt sincs szó: habár vannak gyengébb rövidfilmek a finn változatban is, alapvetően mind tele van remek ötletekkel, és tanulságos, olykor viccesen őszinte emberi drámákkal.

A finn Otthon kreatívabb a spanyolnál (kritika a sorozatról), de azért elmarad a hullámzó színvonalú, mégis igen színes, változatos, rendkívül invenciózus lengyel Otthontól (kritikánk itt olvasható el). Míg a lengyelek egészen különböző alkotásokat készítettek, addig a finnek a spanyolokhoz hasonlóan jellemzően szó szerint értelmezték a karanténfilmezést: az erdőben játszódó 5. részt leszámítva mindegyik történet valóban otthonokban, lakásokban vagy vidéki házakban bontakozik ki. Ironikus, hogy éppen a kakukktojás a legerősebb alkotás, ami nem véletlen, mert az 5. részt Finnország leghíresebb kortárs rendezője, a fesztiváldíjakkal elhalmozott Aleksi Salmenperä (Férfimunka, Rossz család) rendezte igen nagy művészi érzékenységgel, és nem utolsó sorban főszereplője nem is annyira a háromtagú, az anya betegsége miatt csonka család, hanem maga a gyönyörű finn táj, ami egyszerre nyújt menedéket a családnak, szigeteli el tagjait a külvilágtól, ám éppen ezért összehozza a civilizációban elidegenedett apát és gyermekeit, így tulajdonképpen felszabadító erővel hat rájuk.

Persze Salmenperänak könnyű dolga volt, hiszen hálásabb feladat tájat fényképezni, mint egy lakásbelsőben játszódó sztorit érdekessé tenni. Javarészt a többieknek sikerült ez utóbbit elérni, azaz ötletesen használták ki a bezártságot. Akár a spanyol és a lengyel Otthon esetében, úgy a finn változatnál is kikötés volt, hogy maximum 9 fős lehet a stáb, a rendelkezésre álló eszközökkel, tehát profi kamerák helyett inkább jó minőségű digitális kép rögzítésére alkalmas okostelefonokkal kellett az alkotóknak dolgozniuk, és ami a legfontosabb, hogy be kellett tartaniuk a finnországi korlátozásokat. Az északi országban az első hullám alatt, és úgy tűnik, eleddig is igen hatékonyan kordában tudták tartani a koronavírus terjedését. Akárcsak nálunk, úgy március 16-től a finneknél is szigorú szabályokat vezettek be, így például a Helsinki körüli legnépesebb Uusimaa tartományban korlátozták a be- és a kiutazást, ahol lehetett, átálltak távmunkára, keretek közé szorították a boltok látogathatóságát, bezárták a vendéglátóhelyeket, valamint kötelezték az embereket a távolságtartásra és a maszkviselésre – habár Finnországban amúgy sem szokás belemászni a másik aurájába.

Otthon (HBO)

Ennek megfelelően az Otthon alkotói is igyekeztek kamaradrámákat készíteni, illetve ezen a műfajon belül a lehetőségekhez képest ki-kitekinteni a groteszk, a szürrealizmus vagy akár a horror felé. Ami kiváltképp érdekes, hogy az otthon mellett egy másik markáns, közös motívum is összeköti a 7 epizódot: valamilyen szempontból, legtöbbször a lehető legdirektebb értelemben mind a kimerészkedésről szól, amelyet a cselekmény elején a félelem, a feszültség, a pánikhangulat és a családi kapcsolatokat felemésztő, bezártságból fakadó konfliktusok akadályoznak. Ennek megfelelően bizonyos szinten mind felemelő, életigenlő, reménykeltő alkotás, amelyekre nagyon is szükségünk van most, a második hullám tetőzése környékén, a hatékony és veszélymentes vakcinára várva.

Az Antti-Jussi Annila (Szauna, Iktie) által rendezett 1. rész, a Még egyszer, érzéssel talán a leggyengébb eresztés a finn rövidfilmek közül, habár rossznak ezt sem nevezhetjük. Ebben egy tipikus karanténszituáció jelenik meg, egy fiatal nő vesztegel otthon, és bár az első napok még úgy ahogy elviselhetők, az idő előrehaladtával egyre elviselhetetlenebbé válik a négy fal szorítása, illetve a külvilágról érkező információk egyre frusztráltabbá teszik a főhősnőt. Annila a szürrealizmus területére téved, és egyre inkább a horror műfaja felé tendál a cselekmény előrehaladtával, azonban ennek ellenére mégis olyan érzés nézni az 1. részt, mintha csak körbe-körbe toporognánk, és dramaturgiai értelemben nem haladnánk előre. A feszültségépítésben tehát jeleskedik a rövidfilm, a karakterépítésben viszont már nem annyira, így a végső kimerészkedés sem olyan katartikus, mint amilyennek  Antti-Jussi Annila láttatni szeretné.

Otthon (HBO)

Jobban sikerült az előző résznél Alli Haapasalo (Love and Fury, Ilona – The Girl Who Had No Problem) soron következő rövidje, amelynek címe frappánsan egy járdarajz felirata: Helyesen kell cselekedni! A karanténba került főhősnő ennek, és persze a járványparának lesz a megszállottja a cselekmény során egyre inkább. A különbség az az előző történethez képest, hogy Haapasalo a valóság talaján marad, és szerencsére ő már egészen jól, bár bombabiztos, unásig ismert klasszikus eszközökkel épít karaktert. A koronavírus-pánik hatására egyre inkább „házmester-mentalitásúvá” váló nő (például szabálygyűjteményt ragaszt ki a folyosóra, és szemmel tartja, hogy a lakóközösség tagjai viselnek-e maszkot, vagy kijárnak-e az épületből) kénytelen felvállalni a szomszéd gyerekeinek felügyeletét édesanyjuk betegsége miatt. Nincs túlbonyolítva a sztori, ám éppen ez a lényege: a koronavírus-járványt patologikusan komolyan vevő, mindenkitől elzárkózó nőnek fel kell fedeznie, hogy míg saját és mások egészségét megszállottan védi, megfeledkezik egy fontos dologról, az emberségről. Igaz, az epizód befejezése kicsit suta, mert akár úgy is értelmezhető, hogy a koronavírus-járvány csak egy média által keltett pánik, nem valós veszély, így nyugodtan lehet élvezni a tavaszt és az életet. Ez a halálozási statisztikák ellenére máig újra és újra fellépő vírustagadók ismeretében több mint nem szerencsés, a patologikus víruspánikhoz képest ez már a ló másik oldala. Arra mégis hatásosan felhívja a figyelmet, hogy a rendkívüli helyzet ellenére embernek kell maradni abban az értelemben is, hogy az óvatosság és tudatosság nem egyenlő a görcsösséggel és a teljes begubózással.

Otthon (HBO)

A Teemu Nikki (Az elaltató, All Inclusive) által rendezett 3. rész, a Nászút tulajdonképpen szintetizálja az 1–2. epizód erényeit (a szürrealizmust és a karakterépítést), így egy kifejezetten szórakoztató és ötletes rövidfilm kerekedett ki belőle. A sztori szerint egy férfi egyedül maradt otthonában a járványügyi korlátozások közepette, és felesége online utasítja, hogy amíg haza nem jöhet a gyerekekkel, szortírozza ki felesleges holmijait. Ám a férfinek felszökik a láza, így nemcsak karanténban, hanem csendben is marad, azaz nem válaszol párja hívásaira. Kafkai motívum, hogy a karanténban töltött napok számának szaporodásával a főhősnek egyre több és több hasonmása jelenik meg, miközben neje folyamatosan próbálja elérni, de ő nem kommunikál, csak némán folytatja mindennapi rutinját „hívatlan vendégeivel”. Ugyan a sztori elsősorban arra lett kihegyezve, hogy a férfi túlságosan is ragaszkodik a múlt bizonyos tárgyaihoz (például egy kis játékfogathoz), így megsokszorozódása primer szinten az emlékezet tárgyaival kapcsolatos dilemmájához köthető, az identitás széttöredezésének metaforájához legalább ilyen szorosan kapcsolódik a víruspánik és a betegség is. Az elnémulás, a kommunikációképtelenség és a több, szintén néma hasonmás feltűnése kafkai abszurd metaforák: a betegség és a bezártság idején, valamint a pánik hatására így csendesedik el az „én”, és sokszor érezhetjük úgy, hogy megszűnünk annak az embernek lenni, aki egészségesen és  „szabadon” voltunk. A betegség stációiban és a karanténban eltöltött napok során valóban olyan érzésünk lehet, hogy sok kis darabra esünk szét, amelyeket a reménybeli gyógyulás folyamán újra magunkba építünk. Persze ebben a történetben legalább annyira mentális, mint amennyire testi a betegség, így a főhősnek kell „kimerészkednie” saját elbarikádozott „kuckójából”, hogy (a film végén szó szerint is) „kitessékelje” a kéretlen vendégeket onnan, azaz megszüntesse identitásválságát. Teemu Nikki műve tehát ötletes és szerethető rövidfilm, a gond csak az vele, hogy túlságosan is szűkszavú, emiatt nehezebb megfejteni, mi, miért történik benne, így homályban marad a főhős és felesége kapcsolata is. Ezzel összefüggésben pedig az sincs kibontva megfelelő módon, hogy miért ennyire fontos ez a szortírozás, mi történt a közös múltjukban, miért ilyen fontos az asszonynak, hogy férje megszabaduljon a felesleges holmiktól.

Otthon (HBO)

A 4. rész, Mikko Kuparinen (2 yötä aamuun, Sirocco)  Szerelem korona idején című rövidfilmje az eddigiektől markánsan eltér, és tulajdonképpen egy variáció Ingmar Bergman klasszikusára, a Jelenetek egy házasságbólra. A Bergman-klasszikus alapfelállását az teszi még súlyosabbá, hogy a koronavírus-járvány miatt a főszereplő család össze van zárva, így gyakorlatilag a nap 24 órájában el kell viselnie egymást férjnek és feleségnek. Márpedig a cinikus férj nehéz eset, mindenbe beleköt, mindenen és mindenkivel élcelődik, beleértve egyszerű gondolkodású és különböző politikai nézeteket valló közös barátaikat is a karantén miatt kényszerű és bizarr „online vacsorák” és találkozók során. Igaz, azért a feleség sem problémamentes, mivel az elviselhetetlen bezártság belőle is előhozza például a féltékenység kapcsolatot felemésztő kételyét. Kuparinen alapötlete jó, de ő sajnos közel sem Bergman, így nem tudja eléggé izgalmassá tenni ennek a házasságnak a tragikomédiáját, rövidfilmje az első egy-két jelenet után önismétlővé válik, és az utolsó, elcsendesedett jelenetig nem túl érdekfeszítő. A zárójelenet viszont kétségtelenül hatásos, ha elcsépelt is: mint a korábbi 3 epizód, ez is arra sarkallja az embert, hogy mentális értelemben törjön ki a karanténból, és az extrém helyzet ellenére tudja felfedezni vagy megőrizni az élet igazi értékeit (ebben az esetben azt, hogy a párnak van egy közös, egészséges kislánya).

Otthon (HBO)

Az Aleksi Salmenperä által rendezett, Tavaszi szünet című 5. részről már volt szó: ez a legjobb az Otthon rövidfilmjei közül, és nemcsak a finn változat viszonylatában. Amellett, hogy a tájképek gyönyörűek, a karakterdrámák is jól lettek kibontva, ha az alapszituáció nem is legeredetibb. Láttuk már a sztorit arról, hogy az apától elidegenedett, ezesetben a járványügyi korlátozások miatt naphosszat csak a számítógépükön és okostelefonjukon csüngő gyerekek együtt kell hogy működjenek szülőjükkel egy krízishelyzetben, az anya távollétében. A koronavírus-járványból fakadó összezártság készteti arra a fiút és a lányt, hogy nyissanak édesapjuk felé, és ezt hol másutt tehetnék meg, mint a „vissza a természetbe” jegyében szervezett erdei túra során. Kicsit mesterkélt, hogy a család eltéved az erdőben, habár cselekedetei és mellébeszélései alapján az apa inkább csak okoskodik, de nem tapasztalt túrázó (lásd suta magyarázatát arról, hogyan kell a Nap állása alapján meghatározni a megfelelő irányt). Ezt kompenzálja a remek karakterépítés, és az a lélektani szituáció, hogy mindenki a lélegeztetőgépre kapcsolt anyáért aggódik. Ahogy a maszkviselés, illetve a maszk levétele, úgy maga az erdő is szimbolikus, a mindennapi rutinból kiszakadást jelképezi, általa pedig főhőseink új perspektívába helyezkedhetnek, és jobban megismerhetik nemcsak egymást, hanem önmagukat is. A kamaszlány esetében különösen hangsúlyos a maszk hordása: nemcsak a vírus miatt viseli azt, hanem álarcként is, hogy elrejtse fájdalmát és aggódását édesanyjáért a többiek elől, valamint az elfojtott érzelmeken túl az apától való dacos távolságtartást is jelképezi. Tehát a maszklevétel és az azt követő ordítás egyértelműen katartikus fordulatot jelentenek a család drámájában. Ehhez pedig sokat hozzátesz a színészi játék, különösen az apát játszó színészveterán, Tommi Korpela játéka kiemelkedő. A gyermekeiről gondoskodni vágyó, ezért a trauma ellenére magát példásan tartó karakter csendes drámája úgy megható, hogy Salmenperä egyáltalán nem törekedett az érzelgősségre, sőt visszafogott és elfojtott emóciókkal dolgozott. A befejezés pedig bár kissé naiv és ellentmondásos, mégis felemelő, és megmutatja, hogy a rendkívüli helyzet is járhat pozitívumokkal: a bezártság nem szükségszerűen idegeníti el az embereket, hanem össze is hozhatja a járvány előtt vagy kezdetén még elidegenedett családtagokat.

Otthon (HBO)

Kicsit előrébb ugorva, mert az előző filmnek tulajdonképpen a párdarabja: Mika Kurvinen (SuomiLOVE, Invisible Heroes) Házi próbafelvétele, az Otthont záró 7. rész is idilli, már-már tolsztojánus környezetben, a természet lágy ölén, egy színész tóparti házában és annak környékén játszódik. A színész lánya hazatér Spanyolrszágból, úgyhogy lesz valami öröm az ürömben, hogy az 52 éves férfinek (briliáns a szerepben Samuli Edelmann, aki többek között a Mission: Impossible – Fantom protokollban játszott) karanténban kell rostokolnia. A bonyodalmat az adja, hogy lemondják egy forgatását, amire már nagyon készült, így kétségbe esik, hogy nem lesz munkája a közeljövőben. Ennek ellenére lánya segítségével elkezd készülni a szerepre, hogy addig is csináljon valamit, ám a frusztrációk és az összezártság miatt ők is összekapnak. A Házi próbafelvétel cselekményének íve hasonló, mint az Otthon többi alkotásáé, azaz a színésznek is fel kell ismernie saját korlátait, illetve azt, hogy nemcsak fizikai értelemben, hanem mentálisan is karanténban van. A „lelki karantén” szimptómája, hogy a főhős nem tud mosolyogni, amit a próbafelvételek során többször megfeddett gyermeke ró fel a férfinek. Ezzel összefüggésben frappáns húzás, hogy apa és lánya bár együtt lakik, de a színész frusztrációja, már-már neurotikus készülődése és munkamániája miatt az okostelefon kameráján keresztül érintkeznek egymással. Ellentmondásos motívum ez, mert egyrészt a munkát és a bezártságot egyaránt szimbolizáló eszköz egyúttal azt is biztosítja, hogy a koronavírus-járvány miatti és az azt megelőző családi feszültség (az édesanya / feleség elvesztése) következtében eltávolodott karakterek újra közelebb kerüljenek egymáshoz. A kimozdulás tehát ebben a filmben is inkább átvitt értelemben kell, hogy megtörténjen: a karanténrutinból és a savanyúpofa-állapotból kell kimozdulni, ez a kulcs az emberi kapcsolatok rendezéséhez, sőt az emberséghez. Kétségtelenül ez a legjobb epizód az 5. rész mellett, habár meglehetősen mesterkélt a két főszereplő konfliktusa, és a lezárással is akadhatnak gondjaink, ami egyrészt némileg összezavar, másrészt bár illik a főkoncepcióhoz, mégis túl felszínes, mintegy elbagatellizálja a drámát.

Otthon (HBO)

Visszakanyarodva a 6. részhez, a Kipp-kopp, tik-tokhoz: Marja Pyykkö (Yösyöttö, Koukussa) rövidfilmje a szürreális, illetve abszurd 1. és 3. epizódok párdarabja. Nincs egyetlen kitüntetett főszereplője, egy lakóközösség három tagjának karanténnal töltött monoton mindennapjait mutatja be jellemzően dialógusok nélkül, pusztán a képek és egyéb hanghatások segítségével. A Kipp-kopp nagy erénye a képi megvalósítás, mert mint arra a cím is utal, Pyykkö sajátos ritmussal vértezte fel a rövidfilm képsorait a montázs révén, ami egyre gyorsabbá válik, ahogy a bezártság egyre őrjítőbb lesz párhuzamosan a vírushelyzetről érkező hírekkel, valamint a helyszínre érkező rohammentő láttán. Egyértelmű, de ötletesen groteszk motívum, hogy az egyik fiatal szereplő a pánik elhatalmasodásának eredményeként WC-papírba tekeri be magát, így olyan, mintha egy bebalzsamozott múmia lenne. A többiek is elbújnak, ki egy ruha, ki egy asztal alá, de a WC-papíros múmia már csak azért is nagyon találó szimbólum, mert a finnek is pánikszerűen elkezdtek ilyen és ehhez hasonló alapvető árucikkeket nagy mennyiségben felvásárolni a korlátozások bevezetése után. Ugyanakkor ezzel a motívummal és a többi, elbújó szereplő képeivel Marja Pyykkö műve csatlakozik a finn Otthon-részekhez, hiszen hősei még inkább bezárkóznak, a múmia már moccanni sem tud, és a cél az, hogy kitörjenek ebből az állapotból. Ám amennyire remek a vágás és ez a szimbolika, Pyykkö sajnos annyira nem tudja tartalommal megtölteni a játékidőt, amíg ezeket a motívumokat be nem vezeti. A végkifejlet pedig kifejezetten rossz értelemben túlgondolt és művészieskedő, bár összhangban van az 5. és a 7. rész „vissza a természetbe” mentalitásával, a kimozdulás-tematikával.

Otthon (HBO)

A finn Otthon összességében jól sikerült, és ha nem is egyenletes színvonalúak az epizódjai, mindegyik kreatív módon megvalósított alkotás, amelyekből erőt meríthetünk, sőt sokat tanulhatunk, nemcsak a járvány ideje alatt. Várjuk a további, más nemzetektől érkező epizódokat, nem lenne rossz már egy magyar változatot is látni!

Azon viszont érdemes elgondolkodni, amire a Szerelem korona idején című epizód főhősnője utal, hogy eddig az összes Otthon-sorozatban végeredményben jómódú, felső középosztálybeli embereket láthattunk, akik megtehetik, hogy otthonról, biztonságban dolgoznak, és csak az élelmiszerek, illetve egyéb alapvető árucikkek beszerzése végett mozdulnak ki a négy fal közül. Akár a lengyel változat egyik epizódjában, érdekes lenne a jövő Otthon-sorozataiban megvizsgálni, hogy a társadalom más rétegei hogyan élik meg a koronavírus-járványt – azok az emberek, akik kénytelenek kitenni magukat a fertőzésveszélynek nap mint nap a tömegközlekedési eszközökön és a munkahelyükön. Ők mikor kapnak arcot és hangot?

 

Otthon (Eristyksissä) – színes, feliratos finn antológiasorozat, 7 epizód, 10–17 perc, 2020. Rendezők / filmkészítők: Antti-Jussi Annila, Alli Haapasalo, Teemu Nikki, Mikko Kuparinen, Aleksi Salmenperä, Marja Pyykkö, Mika Kurvinen. Szereplők: Emmi Parviainen, Katja Köttner, Onni Parviainen, Minttu Mustakallio, Elena Leeve, Varpu Nikkilä, Onni Nikkilä, Ulla Nikkilä, Alli Haapasalo, Marc Gassot, Tomi Suovankoski, Hannamaija Nikander, Kreeta Salminen, Ville Tiihonen, Oona Airola, Leo Honkonen, Pinja Kivilahti, Tommi Korpela, Amos Bortherus, Eedit Patrakka, Marjaana, Maijala, Antti Pöntinen, Iimari Järvenpää, Venny Sohlberg, Alma Sohlberg, Samuli Edelmann, Mimosa Willamo. Bemutató: 2020. augusztus 4., HBO GO. Forgalmazó: HBO. Korhatár: 15+.

A cikkben szereplő képek az HBO-tól származnak. 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál programjából
Iryna Tsilyk A föld oly kék, mint egy narancs című filmje a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon
Niki Caro: Mulan
Horvát Lili: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Más művészeti ágakról

irodalom

Hol van az út Esterházy Péterhez? Hol van az út Esterházy Péterhez?
Péczely Dórával és L. Varga Péterrel beszélgettünk
irodalom

Az identitástörténet válsága Az identitástörténet válsága
Grecsó Krisztián: Magamról többet, Magvető Kiadó, 2020
art&design

Művészek a járvány idején #4 Művészek a járvány idején #4
Interjú Kaliczka Patríciával az újra kialakult járványhelyzetről és alkotói munkáról
építészet

Kincset érő kerámia Kincset érő kerámia
A Zsolnayak építészeti öröksége Budapesten


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés