Tartalmilag és formailag egységes, energikus előadás társult az élő streamhez a csatlakozni tudó néző szeme elé. A színlap elmondása alapján Harmsz több prózai művéből állították össze a konferanszié Börcsök Olivér megnyerő színészi alakításában, érthetően elmondott szöveget. Zsakettes, csokornyakkendős alakja végig üdítően hatott, mint kommentátor kívülről követte az eseményeket, ugyanakkor mint Harmsz megszemélyesítője jócskán involválódott is az eseményekbe. A hangzásban és látványban kibontakozó diszharmónia Harmsz szövegvilágának átlényegítése. A történet nélküli, látszólag céltalanul elvont gondolatok mégis csak indultak valahonnan, és tartottak valami felé. Ahogy elbeszéléséből kiderült, egy körülhatárolhatatlan verseny résztvevői sorakoztak fel a porondon élőben vagy vetítve, bábként vagy fogalomként. Az élet és a halál, a lét értelmének kérdéseit járta körbe az előadás. Ezt a világlátást a pesszimizmus hatja át, a verseny résztvevői a kilátástalan lét első helyéért küzdenek. A győztes pozíciót a szerző/elbeszélő én/konferanszié magának vindikálja. Az elvont elbeszélés emlékeztet Karinthy Frigyes A tanulság című írására, amely a visszafelé lepörgetett életről szól, kísértetiesen hasonló történettel kezdődött.

A töredezett elbeszélést elidegenítő effektusokkal, megakasztásokkal tárták elénk. Dobáltak karácsonyfát és krumplit. A zabolázatlan, nyugtalanító zene és a csúfságot, aránytalanságot közvetítő tárgyak (nagy fejű, torzított férfi báb, óriásira nőtt méhek), magzatképek vetített kúszással a falon mind ennek a furcsa, torzított világlátásnak jelölői voltak.

Szintén a színlap ad arról információt, hogy egy a szakmájukat még tanuló, illetve azt éppen elkezdő generáció fiataljainak együttműködéséről is szólt ez az este. A Képzőművészeti Egyetem látványtervező- és intermedia szakos hallgatói biztosították a papírkivágásos animációt, az SzFE volt és jelenlegi hallgatói adták a csúf esztétikáját hozó bábokat és a színészetet. Az előadás műhelymunka jellege érződött, és az, hogy az abszurd irodalom és világlátás lényegi elemeit, megközelítését szerették volna bemutatni. A különböző iskolák látásmódjai sokféleséget jelentettek. Harmsz világának ez éppen jellegzetessége, a kellemes és hasznos jól találkoztak.

Az első látásra a határok átlépését demonstrálni látszó előadás valójában koherens, stílus- és formakövető, arányokat és kereteket tartó egy órává kerekedett, amely az irodalmi adaptáció szempontjából az abszurd irodalom világlátásának esszenciáját adta vissza, ezért ismeretterjesztésként is felfogható.