bezár
 

film

2008. 09. 09.
Attack of The 50 Ft. Woman
Paranoia a vásznon III.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Attack of The 50 Ft. Woman Bizonyára sok férfitársam nem örülne annak, ha fény derülne rá: boldog párkapcsolatában egyszer-egyszer mégis rövidzárlat keletkezett a hűség áramkörében. Akkor meg végképp gondban lennének ezek az egyének, ha párjuk egy nap úgy adná tudtukra felismerését, hogy fél kézzel letépi a zárlatot okozó nő háza tetejét. Ugye-ugye, nem lenne kellemes.

Az idegen civilizációk támadása, a hidegháború, valamint az ezekkel járó paranoia jegyében megfogant Attack of The 50 Ft. Woman elsősorban persze nem a párkapcsolatokra van kihegyezve, de mivel az ötlet szinte ordít az ilyen kis plusz poénok után, nem lehetett pusztán egy alapvetően száraz és közhelyes narratívával letudni magát a szüzsét.

Na, de ennyi felvezető után nézzük, mitől is van félnivalónk nekünk, gaz férfiembereknek a jövőben! Adva vagyon egy, a világ különböző pontjait megjárt azonosítatlan repülő tárgy, ami hogy, hogy nem egy olyan idegen egzisztenciát hordoz magában, mely  - sok társával ellentétben - nem békés szándékkal kíván az emberiség felé közeledni. Igazából semmilyen szándékkal nem akar irányunkba viseltetni, csak úgy van, s látszólag E.T.-vel lehet valami kapcsolata, mert bizony nagyon keres valamit, vagy valakit. És pont itt.

Persze amíg ennek a szép szál lénynek a kiléte nem nyer bizonyítást, egy kiadós amerikai életesszenciának lehetünk tanúi: kisváros, boldognak tetsző emberek, a látszat mögött  boldogtalan és üres kapcsolatok. A lét a Föld ezen tájékán annyira felszínes és semmitmondó, igazán ideje, hogy valami újszerű csapjon be álmos amerikai embertársaink életébe, ami után ismét értelme lehet elfogyasztani egy jó zaftos steaket. És ekkor jön a képbe az idegen: felbukkanása egy egész sor reakciót vált ki az emberekből, de legfőképp egy házaspárból, akik nem éppen az amerikai álomcsalád képét testesítik meg: a nő alkoholizálása a hozományvadász férj időről időre kiújuló kicsapongásaitól beláthatatlan következményekkel bírna, hát még, ha egy külső erő rá nem dob egy lapáttal!

Allison Hayes Szóban forgó hölgyeményünk, akinek számláján 50 millió dollár lapul, egyik rosszul alakult estéje után (urát némi flörtölésen kapja) éppen hazafelé tartana, mikor szembetalálkozik az univerzum egy magából urániumot spontán kibocsátani képes lényével – a következő ilyen monstrumot a filmet gyártó Allied Artists egy évvel később szabadította a közönségre a The Giant Behemoth-ban. 

A melák célja persze nem az, hogy minden megcsalt és őrültnek bélyegzett feleséget a maga méreteire transzformáljon, hogy azok aztán revansot vehessenek uraikon, hanem egy értékes drágakő megszerzése, amelyből nem mellesleg már egy igen szép kis gyűjteménye van. A helyzet azonban az, hogy egy darab, nevezetesen az India csillag nevű gyémánt még hiányzik. Ezt pedig véletlenül éppen az érték- és házassági válságba került nőszemély birtokában leli meg Góliátunk.

Az első sikertelen kozmikus találkozót követően a csapodár férjnek se kell több, s álszent viselkedésével és látszólagos segítőkészségével megpróbálja még jobban megzavarni a tébolyulás felé vezető útra lépett feleséget, és együtt indulnak el felkutatni a rejtélyes idegent. A feleség őrültnek tűnő szavai hirtelen hús-vér formában öltenek alakot, amikor megpillantják az ufó-t, amit a mozgó laboratóriummal is felérő gépezet utasa azonban nem néz jó szemmel, s egy kis urániummal megáldja a feleséget, aki ezután nem sokkal szépen lassan elkezd növekedni.

A helyiek még csak-csak elfogadják a piás feleség egyik percről a másikra megtriplázódó méreteit, de amikor a nő már a szobában se fér el, bizony a sheriff is csak a fejét tudja vakargatni, hát még akkor, mikor az asszonyság Steven Spielberg dinoszauruszaihoz hasonlóan utat tör magának, hogy megkeresse élete párját.

Az uránium által megidézett növekedés a kellő önbizalom mellett amazonhoz illő ruházatot és fizimiskát is kölcsönöz az asszonynak, s miután az a szó szoros értelmében a nyakánál fogva ráncigálja ki zsarnok férjét a kocsmából, a rendőrök  tök módjára nézik, ahogy a férj rongybabaként rángatózik a nő karmaiban.

50 Foot WomanA moralizálás, hogy meg szabad-e ölni a terebélyes teremtményt, természetesen borul, akárcsak a végkifejlethez szükséges villanypózna, ami néhány éve a legbiztosabb gyilkoló eszköz a megnövekedett lények számára – lásd a Pánik New Yorkban-t.

Passzívan sikoltozó nővér, a földnél is egyszerűbb sheriff, egy magát túl komolyan vevő komornyik és egy furcsa jelmezbe bújtatott erőember. Ezek a fő mozgatórugói ennek a néhol a noir jegyeit mutató filmnek, mely egyszerűségében rejti szépségét is, hisz a kor B-filmjei közül kevés tudja olyan komolyan venni magát, mint amennyire a 50 Ft Woman.

A trükkök, az űrhajó mind-mind Ed Wood-i iskola, a befejezés pedig olyan, mint a többi hasonszőrű B-mozié, azaz a probléma felszívódásával gyorsan vége főcím következik, ami után a lámpával szinkronban mindenki gyorsan visszakapcsolhatja az agyát is, s szépen indulhat hazafelé.

Azt azonban ne feledjük, jobban mondva ne tagadjuk el a bosszúálló asszonyságtól, hogy eme derék kísérlet a filmtörténet egyik legérdekesebb és legérzékenyebb állapotában fogant meg, amikor sokak számára nem volt más választás, mint alárendelődni egy messzemenőkig hazug, képmutató és a nyugalmat fenyegető rendszernek. Ebből kifolyólag az ötvenes évek sok szempontból fordulópont volt a hollywoodi stúdiódiktátorok számára is: a II. világháború utáni sokk feldolgozása, melyből hamarosan kifejlődött a hidegháború, és a belőle fakadó nukleáris paranoia illetve a kommunistaüldözés, s nem utolsó sorban az amúgy is hanyatlóban lévő stúdiórendszer szétnyirbálása - mind-mind indokot adtak arra, hogy a kevés pénzből gazdálkodó producerek végre keressenek maguknak valamit, valakit, amiben vagy akiben megfogalmazhatják félelmeik tárgyát. Erre pedig hol egy 60 láb magas férfi (The Amazing Colossal Man, 1957), hol egy ötven láb magas szépség adta meg a lehetőséget, akik mögé pontosan annyi félelmet és összeesküvést lehetett képzelni, amennyit az ember igénye megkívánt.

Ezért is lehetséges, hogy a sok lelkes, de a filmipart megnyomorító és befeketítő komcsiüldöző filmes mellett – akik a nyilvánosságon túl a műveikbe is belekódolták érzelmeiket – azért akadtak olyanok is, akik nem szűkítették le félelmeiket konkrét helyzetekre és a politikára, hanem nagy általánosságban próbálták tudtunkra adni, hogy a veszély bárhonnan érkezhet, de ha egyszer megérkezett, csak együttes erővel lehet ellene tenni.


Attack of the 50 Foot Woman, 1958. USA
Rendezte: Nathan Juran
Szereplők: Allison Hayes, William Hudson, Yvette Vickers, Roy Gordon


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Iván István --


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés