Makulátlan sminkben és frizurában ismerjük meg hősnőnket az első jelenetben, amint követői rajongó szeretettel veszik körbe egy nyilvános aerobik órán. Sylwia nem csupán a gyakorlatok végzésében fáradhatatlan, de folyamatosan tartja a kapcsolatot a tömeggel is, motivál, lelkesít, példaképként mutat utat. Az edzés végeztével pedig azonnal kezdődik a második, egyértelműen sokkal fontosabb felvonás: a rajongók ostromának állása, a lavinaszerű szeretetmegnyilvánulások jókedvű(nek tűnő) fogadása.

A klipszerűen vágott, pergő első jelenet lassanként egészen szédítővé válik, érzékletesen mutatva meg a nézőnek már a nyitányban, hogy mennyire fárasztó és nehezen kezelhető élmény az, amikor mindenki akar belőled egy darabot. 

A színpad és a siker hivalkodó külsőségei után szándékoltan éles kontrasztot ad Sylwia visszavonulása a magánéletébe, a hazatérés az üres lakás magányába. A SWEAT legnagyobb kérdése, hogy képes-e bármit mondani a közösségi médiáról és annak szupersztárjairól, a népes követőtáborukkal véleményformáló celebritásoknak számító influenszerekről mindazokon a kliséken túl, amelyek 2021-ben már nem jelentenek újdonságot. Erre a kétkedésre a film izgalmas szembenállás feszültségével felel: míg a témája nem specifikusan kelet-európai probléma, stiláris érzékenysége és az ábrázolás tónusa határozottan táplálkozik e tradícióból. 

Az internet tökéletesen globalizált, szimultán idejű világa kialakította mindazokat a sztenderdizált kereteket, sémákat, egyszersmind elvárásokat, melyekkel jelen pillanatban a bolygó bármely pontján működtetni lehet egy ilyen, vagy ehhez nagyon hasonló influenszerperszónát.

A SWEAT azzal hatol a vegytiszta internetes sztárcsinálás mélyére, hogy egy a térségi jellegzetességeket bátran felvállaló, személyes történetet villant fel a közösségi média-jelenlét tökéletesre polírozott álomvilága mögött.

Sylwia játszmákkal és fojtott feszültségekkel terhes családi életének ismerős pillanatai a panelvalóság mindennapjain keresztül mutatnak rá a virtualitás és való élet között húzódó mély szakadékra. Az eleinte cukorkaszínekben pompázó látványvilág először csak elszürkül a családi körben felvett jelenetben, hogy mire eljön az éjszaka, egészen sötétbe forduljon, utat engedve a magánynak és a kiszolgáltatottságnak.

A lány valódi, emberi kapcsolódásokra tett kétségbeesett kísérletei mélyítik el a sztorinak azt az aspektusát, amely elsőre talán nem is található meg a gondosan bebiflázott és alapvetően ellenséges influenszer-klisékben: tudniillik hogy Sylwiának valójában nincs senkije, akivel megoszthatná az érzéseit, gondolatait. A külvilág számára ő nem több egy puszta felületnél, amelyre mindenki saját magát, önnön örömét-bánatát vetíti rá. Érdekes módon leginkább a bánatát, ahogyan ezt éppen a rég látott osztálytárs jelenete bizonyítja.

Riasztóan jól ismert, jellegzetesen kelet-európai hangulatú családi dráma alakul ki az édesanya születésnapja körül a panellakás szűk tereiben is, ahol már nem lehet tovább menekülni a nyilvánvaló elől: a családja valójában egyáltalán nem kíváncsi Sylwie-re, feltehetően nem is értik, hogy mivel foglalkozik, mivel telnek a mindennapjai és milyen kihívásokkal küzd.

A SWEAT szerencsére nem rágja túlságosan a szánkba a nyilvánvalót, csak hagyja, hogy mi, nézők is kellően kellemetlenül érezzük magunkat ennyi leleplezett színlelést, hamis negédességet és üresen kongó motiválást látva.

Képek forrása: Mozinet