bezár
 

gyerek

2021. 10. 04.
Képek és könyvek
A 4x4 Illusztrátor kiállítás megnyitója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szeptember 23-án nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban a PesText fesztivál 4x4 Illusztrátor című kiállítása, amely a V4 országok négy-négy illusztrátorának munkáit tárja az érdeklődők elé október 17-éig. A megnyitón a kiállítás kurátorai, Révész Emese és Kellermann Viktória köszöntötték a látogatókat.

Ismerkedni egymással, tanulni egymástól – erre hív kicsit és nagyot az idén harmadik alkalommal megrendezett regionális illusztrációs kiállítás, ahol négy-négy lengyel, cseh, szlovák, illetve magyar illusztrátor munkái láthatók print és könyv formájában egyaránt. Ahogy ezt a kurátorok kiemelték, számukra is különleges ez a hibrid, a két korábbi év gyakorlatait egyesítő kiállítási forma, ami egyaránt hangsúlyt helyez az illusztrációkra mint autonóm képekre és mint könyvtárgyak részét képező könyvművészeti alkotásokra – utóbbiak a kiállítás után a MOME könyvtárában kapnak majd helyet.

A megnyitón sok szó esett a szabadság kiállításszervező erejéről is – Révész Emese elmondta, hogy az illusztrátori munkák összeválogatásakor kultúrák, stílusok, generációk között egyaránt a legnagyobb sokszínűségre törekedtek, hogy minél több, különböző világra nyithassanak ablakot a közönség számára a képek és a könyvek által. A kiállított munkák között így egyaránt megtaláljuk a hagyományos stílust érvényesítő és az elsősorban gyerekkönyvek számára készült illusztrációkat, illetve a merészebb, helyenként egészen a kubizmus felé hajló, és a felnőtt közönséget célzó képeket is. Ennek megfelelően a kiállítás igazi családi program lehet, hiszen minden korosztály megtalálhatja az őt megszólító alkotásokat.

Pestext1

A művészek kiválasztásáról szólva Révész Emese elismerte a folyamat részleges önkényességét, mivel kurátortársával olyan illusztrátorok munkáit igyekeztek kiválogatni, akik jelentős életművel rendelkeznek, nemzetközileg elismertek és minél eltérőbb stílusokat képviselnek. Így kiválasztásra kerültek Katarzyna Bogucka, Iwona Chmielewska, Emilia Dziubak és Marta Ignerska lengyel, Renáta Fučíková, Tereza Říčanová, Peter Sís és Chrudoš Valoušek cseh, Vladimír Král, Martina Matlovičová, Daniela Olejníková és Peter Uchnár szlovák, valamint Grela Alexandra, Herbszt László, Nagy Norbert és Rofusz Kinga magyar illusztrátorok képei.

Pestext2

A lengyel műfordítóként dolgozó Kellermann Viktória leginkább a kiállított külföldi illusztrációk kultúrareprezentáló szerepét hangsúlyozta, biztatva a közönséget a képek által nyitott izgalmas, sokak számára ismeretlen lengyel, cseh és szlovák irodalomba, kultúrába való betekintésre. Ahogy mondta, ha hátizsákban is kell idehoznia ezeket a könyveket (hiszen jó néhány példány valóban az ő hátán érkezett a kiállításra Lengyelországból), akkor is megéri, hogy megmutathassa ezt a nem is olyan messzi kultúrát az itthoni közönség számára.

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Bass Judit --


További írások a rovatból

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
A 14. Frankofón Filmnapokról
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés