bezár
 

irodalom

2021. 10. 10.
Csak az tudok lenni, ahogy megszólalok
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 6. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hihetetlen gyorsasággal telnek a napok itt Dunabogdányban. Olyan, mintha tegnap jöttünk volna, pedig már nincs sok hátra a végéig. A pénteki nap szokás szerint sűrű volt: a szemináriumon ismét izgalmas vitákba hallgathattam bele, délután pedig Jeney Zoltán tartott előadást a fordítástámogatásról. Ami az esti beszélgetést illeti, az eddigi alkalmaktól eltérően ezúttal három vendéget is köszönthettünk Berta Ádám, Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi személyében.

A délelőtti szeminárium első felében Imreh András visszatért még az előző nap tárgyalt Szép Ernő-vershez, hiszen páran felfedezték, hogy létezik a műnek egy angol változata, ami komoly fordításfilozófiai kérdéseket vethet fel. Elsőként a török Billur, a belga Thomas és András is felolvasta a magyar szöveget, majd a lengyel Dorota előadásában meghallgathattuk angolul is I Come and Go and Stop címmel. Ezek után András arra volt kíváncsi, hogy ki milyennek ítélte a fordítást, és hogy ehhez képest saját szövegeikben milyen megoldásokat alkalmaztak. Sokan kifogásolták az utolsó szakasz anaforájának elhagyását, hiszen míg a magyarban mind a négy sor az „Úgy elmegy…” – szerkezettel kezdődik, az angolban a zaj elhalványul, a füst feloldódik a levegőben, a víz elfolyik, a felhő eloszlik. Voltak, akik szerint a vers legjellemzőbb sajátossága az egyszerűség és az ismétlések által teremtett hangsúly, ezért ők ragaszkodtak ahhoz, hogy egyetlen igét vigyenek végig. Buda Gyuri viszont, akire kevéssé lehet ráfogni, hogy tapasztalatlan műfordító, úgy gondolta, az igék a tárgyhoz illeszkednek, ezért bizonyos szavakat csak bizonyos helyeken lehet használni. Abban egyetértett, hogy ha valaki képes összehasonlítani a két szöveget, kritizálhatja a munkáját, azonban ő a német olvasónak fordít, így nem kelthet olyan hatást, mintha nem tudná, hogyan működik a nyelv.

Imreh András

Felmerültek még kérdések azzal kapcsolatban is, hogy az angol szöveg miért hagyja el a Duna említését, és hogy mennyire érdemes megtartani az ilyen jellegű információkat. András szerint két szikla közt kell elmenni, hiszen rendkívül fontos a tartalom, amit a mű közöl, de ha csak ehhez ragaszkodunk, egy idő után nem marad a kezünkben semmi. A versnek olyannak kéne lennie, mint egy hotelszobának, ahova ha belépünk, otthonosan érezzük magunkat. Ugyanakkor, ahogy Gyuri is rámutatott, a fordító nem zárhatja ki a környezetet, a budapesti reáliákat, és azt, amit ezek a szerző életében jelentenek. Szabályok és helyes megoldások természetesen ez esetben sem léteznek.

András szerint minden fordítónak fel kell tennie magának azokat a kérdéseket, hogy kinek fordít, illetve, hogy mit akar elérni, majd döntéseket kell hoznia. Elképzelhető, hogy a 16 jelenlévő táborozó között 16 különböző megoldás fog születni, és ez így van rendjén.

Az óra második felében a táborozók Orbán Ottó Rákóczi-nóta című versével folytatták a munkát. Már az első olvasás után nyilvánvaló volt, hogy ez a szöveg komoly kihívások elé állítja majd őket, nemcsak a nehéz nyelvezet és az intertextuális kapcsolat miatt, hanem mert egy komplett történelemkönyvet lehetne hozzá mellékelni a gúnyos utalások pontos megértéséhez. A fordítók először önállóan, majd nyelvekre bontott csoportokban ebédig küzdhettek a verssel, azonban még bőven maradtak kérdések a következő napra is.

Délután visszatért hozzánk Jeney Zoltán, aki a Petőfi Kulturális Ügynökség munkájába avatta be a táborozókat, és nyújtott hasznos információkat azok számára, akik úgy érzik, kinőtték az asztalfiókot, és támogatásra lenne szükségük műfordítói karrierjük beindításához. Zoli elsőként arról az útról szólt néhány szót, ami a magyar művektől az idegen nyelvű változatok külföldi terjesztéséig vezet, majd részletesen beszélt az elérhető pályázatokról is. Kezdő lépésként a könyvek külföldi megismertetését nevezte meg, és elmondta, hogy ebben fontos szerepet játszanak a workshopok, különféle rendezvények és természetesen a műfordító táborhoz hasonló események is. Fontos továbbá, hogy olyan fórumokat teremtsenek, ahol a külföldi kiadók közelebb kerülhetnek a magyar irodalomhoz. Ennek egyik módja lehet, hogy könyvvásárokra járnak, de létezik az úgynevezett „fellowship program” is, melynek keretében a kiadók képviselőit hívják ide. A sikeres kiadás után azonban még mindig nem ér véget a folyamat, hiszen az elkészült könyvnek promócióra van szüksége. Ebből a célból született meg a Mutasd magad! pályázat, ami lehetőséget ad a szerzőknek, hogy kiutazzanak az adott országba, és személyesen részt vehessenek művük népszerűsítésében.  

Jeney Zoltán

Zoli ezek után áttért a konkrét pályázási lehetőségekre különös figyelmet szentelve a műfordítóknak szóló támogatásokra. Létezik például pályázat már tapasztalt fordítók számára, amire azok jelentkezhetnek, akiknek legalább egy, önálló kötetet alkotó műfordítása megjelent már az adott idegen nyelven. Nekik csupán egy fordítási javaslatot kell leadniuk, melynek támogatásáról a kuratórium dönt. Hasonló pályázat létezik kezdők számára is azzal a különbséggel, hogy nekik le kell adniuk egy mintaszöveget is 5 oldal terjedelemben. Ez a lehetőség már néhány táborozó számára nem volt ismeretlen: az orosz Ksenia és a belga Thomas is nyújtottak már be sikeres pályázatot. Hallhattunk még külföldi kiadók számára kiírt támogatásokról, ami irányulhat a fordítás, illetve a könyvkiadás költségeire is. Az ügynökség előbbi esetben mindig szem előtt tartja a fordító érdekeit is, és csak akkor fizet a kiadónak, ha megbizonyosodott róla, hogy a fordító megkapta a bérét. Befejezésül Zoli mutatott néhány kiadványt, amik a friss megjelenésekből tartalmaznak angol nyelvű részleteket kiegészülve a szerzők rövid életrajzával, hogy a kiadók és a műfordítók tájékozódhassanak a kortárs magyar irodalomról.

Táj

Az előadás után a táborozók kaptak egy kis szabadidőt, majd vacsorára megérkezett Garaczi László és az előző nap már emlegetett Nagy Ildikó Noémi, akikkel Berta Ádám író, műfordító beszélgetett 8 órai kezdéssel. Noémi, vagy ahogy mindenki szólítja, Nini és Laci nemcsak azért érkeztek együtt, mert egy párt alkotnak (ráadásul pont a műfordító táborban találkoztak először), hanem azért is, mert épp egy közös könyvön dolgoznak Hullámzó horizont címmel. Erről a szövegről kérdezte őket először Ádám. Nini elmesélte, hogy elkezdett írni egy regényt saját „reemigrációjának” történetéről, amiben azt szerette volna megörökíteni, milyen érzés volt Amerikában felnőni, majd visszatérni szülei hazájába úgy, hogy nem tudta, mit jelent magyarnak lenni. Mikor azonban befejezte a munkát, úgy érezte, valami hiányzik, ezért Lacival közösen eldöntötték, hogy együtt, egymásra rezonálva gyúrják tovább a szöveget. Laci szerint az első verzió nagyszerű nyersanyagnak tűnt, olyan volt számára, mint egy agyagtömb, amit aztán ő is formálni kezdett. Elmondta viszont, hogy eleinte voltak kétségei, hiszen tudta, hogy ő csak a saját képzeletét és mentalitását képes beletenni a műbe, ezért nem biztos, hogy az ugyanúgy Nini történetét fogja majd felmutatni, ha elkészül. Ezeket a kérdéseket azonban alaposan megvitatták, és saját munkáik mellett továbbra is dolgoznak a szövegen.

A továbbiakban mindketten felolvastak egy részletet, Nini az amerikai–magyar identitással foglalkozó Eggyétörve című novelláskötetéből, Laci pedig Zajlás című művéből. Nagyon más stílusú szövegeket hallottunk, azonban közös volt bennük, hogy súlyos mondataik még sokáig velünk maradtak. „A nevem Noémi. Arról, hogy a nevem valójában Ildikó, mélyen hallgatok” – olvasta Nini, és egy pillanatra magunk előtt láthattuk a talajvesztett kislányt, aki olyan népszerű szeretne lenni, mint az Eastlands cipős Noelle. Laci szövege egy barátság megszakításáról szólt, ami lehet, hogy megbocsáthatatlan döntés, de előfordul, hogy hátrébb kell lépnünk, mielőtt a másik „belső zajlásának kalandos és felelőtlen szeszélye” minket is magával ránt.

Garacziék

A felolvasás után Ádám először Lacihoz fordult, és ötkötetes sorozatáról, az Egy lemur vallomásairól kérdezte. A második, és egyben legnépszerűbb, Pompásan buszozunk című könyvből indult ki, és arra volt kíváncsi, mennyiben tér el a többi rész ettől. Laci szerint a sorozat darabjai önálló kötetek saját formavilággal és törvényszerűségekkel, melyeket összekapcsol a memoár-jelleg, az időbeli linearitás és az ironikus szemléletmód. Amikor az egyes kötetek hangulatáról, modalitásáról gondolkodott, nem tartotta szem előtt a már elkészült részeket, így például a negyedik, Wünsch híd címet viselő könyv meglehetősen kilóg a sorból. Laci szerint neki az ironikus prózaversszerű megszólalás áll leginkább kézre, de nem szívesen untatja magát azzal, hogy ugyanolyan műveket ír, szeret játszani, új helyzetekbe kerülni, „kirándulni” a szövegekben.

Ádám a beszélgetés végén Ninit kérdezte a kétezres években sokakat izgalomba hozó, az Eggyétörve novelláiban erőteljesen jelen lévő amerikai minimalizmussal kapcsolatban. Nini szerint akit ez a trend megfogott, az benne is maradt. Elmondta, hogy míg ő az angol nyelvet teljesen birtokolja, magyarul sosem tanult írni-olvasni, így le kell redukálnia azt, amit közölni szeretne.

Szerinte ahány nyelv, annyi ember létezik, ez alapján ő is más ember angolul, mint amikor magyarul szólal meg.

Ezt azonban nem hátránynak tekinti, hanem magához öleli, és ebből próbál dolgozni azáltal, hogy a mikrovalóságot örökíti meg, mintha egy prizmát mozgatna, és azt írná le, amit a fény megvilágít. Az Eggyétörve címe is arról árulkodik, hogy a két kultúra sosem fog egy egészet alkotni, azonban Nini történetében valahol félúton találkoznak.

Befejezésül Laci még szólt néhány szót jövőbeli terveiről, majd közösen felolvastak egy verset a villa és a kés szerelméről, akik a hétköznapokat hátrahagyva, kéz a kézben élnek a Margitszigeten. „Beérve oly kevéssel, beéri villa késsel.” A program formális része itt véget ért, de Laci és Nini még sokáig velünk maradtak, és hamarosan előkerültek nálunk is az emlegetett evőeszközök, hogy egy kis esti falatozás mellett folytathassuk a beszélgetést.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

irodalom

Ez a modernné olvasós korszakom Ez a modernné olvasós korszakom
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
irodalom

Propolisz Propolisz
Helyzetjel
irodalom

Az irodalomnak tényleg úgy van vége, hogy szórakoztat? Az irodalomnak tényleg úgy van vége, hogy szórakoztat?
Elindult a Késelés Villával 5. évada!
irodalom

A véletlenek valószerűsége A véletlenek valószerűsége
Pavla Horákovával Mécs Anna beszélgetett a PesText fesztiválon

Más művészeti ágakról

Közönségtalálkozó Enyedi Ildikóval A feleségem története premier előtti vetítésén
gyerek

Hercules wins Hercules wins
A Helló, Héraklész premierje a Budapest Bábszínházban
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Balogh Máté zeneszerző
gyerek

Pályázz a Pagonnyal!
Lehetőségek ovisoknak, iskolásoknak és gimnazistáknak


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés