bezár
 

irodalom

2008. 06. 29.
A kortárs irodalom helye. „Ott vagyunk már?”
JAK Műfordító Tábor, 2008. június 27. - 8. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kortárs irodalom helye. „Ott vagyunk már?” A tematikus napoknak megfelelően a műfordító táborban pénteken dráma-nap volt. Az izgalmak teljesen a tetőfokra hágtak, hiszen este Egressy Zoltán is vendég volt, akinek Portugál című darabjának részlete házi feladat volt a Rácz Péter vezette szemináriumon.

A tábor voltaképpen afféle vadaspark is egyben. Nem csak a környékünkön lebzselő két aranyos, de kissé szagló kutyusok miatt, de a közelben legelésző kecskék, sőt a péntek délelőtt fölbukkant óriási szamarak folytán is. A csacsikban az a legjobb, hogy valami egészen különös nyugalmat sugároznak enyhén lehangolt ábrázatukkal és ritmusos legelészésükkel, miközben harmonikusan egyszerre lóbálják jobbra-balra ingaszerű farkukat. Megsimogatni nem mertük őket; még emlékszünk a Shrekből Szamár óriási fogaira és rúgótechnikájára, nem beszélve arról, hogy fűrágcsálás közben ezeknek a jószágoknak félelmetes hörgő-morgó-röfögő hang tör föl a pofájukból.

Ezekkel az idilli, eklogába illő képekkel startolt a péntek. Délelőtt Imreh András vette át a fordító műhely vezetését, kellemesen fel is pörgetve a társaságot játékosan tanító módszerével. Később Tom elmagyarázta, hogy a feladatként kapott mesefordítás korántsem volt olyan egyszerű, mint amilyennek képzelnénk, az összeszedett, kézben tartott oktatás azonban kellően inspiráló hatással volt.

Kortárs tendenciák kortársaknak

Délután érkezett Benyovszky Tóth Anita, aki a kortárs magyar dráma tendenciáit vázolta. Arányos felépítésű, remekbeszabott előadása elméleti alapokon vizsgálta a közelmúlt dráma- és színháztörténeti fejleményeit, és bár nem egyszerű pontos képet alkotni egy alakuló eseménysorról, még arra is jutott idő, hogy a teoretikus dilemmákon túl az előadó szerzőket és műveket ismertessen, remélhetőleg érdeklődést csiholva a színházra fogékonyak számára. Természetesen szóba került a POSZT, de Benyovszky Tóth Anita nagy nyomatékkal említette az alternatív színházakat, a rendszerváltozás utáni felszabadultabb, kísérletezőbb csoportok jelentőségét, melyeknek azonban, sajnos, még mindig nincs széleskörű támogatottsága (vagy popularitása). Az előadás zárása szerencsés módon vetítés volt; nehéz is úgy beszélni színházról, hogy nem jelenik meg legalább némi áttételen keresztül a tárgyalt műnem médiuma. Igaz, nem színházi előadást, hanem a már említett Portugálból készült film egy jelenetét néztük meg, szemmel láthatóan azonban ez is alkalmas volt a darabbal kapcsolatos mondandó alátámasztására. Érdekes ugyanakkor, hogy például Udmurtiában nincsenek kocsmák, így a szóban forgó mű tere ott meglehetősen bajosan lenne csak megalkotható…

Sztárírók a képen hátul-középen

Este sztárírók társaságában mulattunk; jött Egressy Zoltán, Garaczi László, Zalán Tibor, faggatójuk Kukorelly Endre volt, akinek az elmúlt évben – a POSZT-válogatás miatt – akadt dolga jócskán drámákkal. A túladagolás nem látszott, Endre lendületesen vetette bele magát a kortárs irodalom dilemmájába, leginkább pedig abba, hogy maga a fogalom – kortárs irodalom – is roppant hülyén hangzik, mert amíg régen (vagyis korábban, vagyis mindig) az irodalom valóban „kortárs” volt (senkinek eszébe sem jutott volna „klasszikusokon” művelődni), addig ma a kortárs gyakorlatilag egyenlő a perifériával, a meg nem értettséggel, sőt a kirekesztettséggel. Ez a színházra is jellemző, bár a beszélgetőpartnerek közül valamennyien enyhe pozitív változásokról győzködték a hallgatóságot. Nagy műhelytitkok ugyan nem hangoztak el, de bűnbakkeresés közben valamilyen úton-módon az oktatás defektusainál kötöttünk ki. Miért nem tanítanak kortárs irodalmat az iskolában, felkészületlenek a tanárok sat.; Endre hevesen cáfolta azt a nézetet, miszerint a jelenkori líra érthetetlen, ha viszont az oktatás a hibás, akkor evidensnek tűnik, hogy akadnak nehézségek. „Akasszanak fel, ha értem”, ugye, bár az oktatás és a nem-értés nem mindig ok-okozati szükségszerűség. Van abban azonban valami, hogy az olvasás 19. századi filozófián alapszik, még mindig mindenki a mindentudó narrátornak éljenez, na, ezzel a problémával küzdenek a prózaírók, de a posztromantikától már fényévekre előrébb tartó lírikusok is.

A felolvasás hozott némi derűt; Garaczi Plazmájának egy gyakran idézett passzusát (melyben legalább nyolcvanhatszor hangzik el a „leszop” szó ilyen-olyan ragozással) a többség végigröhögte, ebben azonban fontos szerepet játszott Kukorelly magabiztos alakítása; a szöveget olyan átéléssel hozta, hogy Sztanyiszlavszikj valószínűleg sírt volna örömében. Persze, ehhez sem lehet már irónia nélkül viszonyulni – vajon a borozáshoz lehet?
Háttal az irodalomnak...


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Dékány Dávid: Dolgok C-hez
A Papír Brigád Vilnában

Más művészeti ágakról

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz
Ari Aster: Fehér éjszakák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés