Gáspár-Singer elsőként elárulta a hallgatóságnak, hogy bár Selyem Zsuzsa mára elismert író, irodalomtörténész és egyetemi tanár, elsőként a matematika szakot végezte el. Ezzel kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy milyen út vezetett a természettudományos érdeklődéstől az irodalomhoz. Selyem elmondása szerint, amikor iskolába járt, még erősen ideologikus volt az oktatás.

Azok a szerzők, akiket szenvedélyesen olvasott, egyáltalán nem kaptak helyet a tantervben, és – ahogy ő fogalmazott – az irodalom fehér, halott férfiak játszóterének tűnt akkoriban.

Valószínűleg emiatt fordult inkább a matematikához, azonban később elbizonytalanodott: akar ő matektanár lenni ebben a sivár világban? A következő kérdés már az írói indulásra vonatkozott. Selyem szerint még mindig nem olyan kultúrában élünk, ahol természetes dolog nőként irodalommal foglalkozni. Elmesélte, hogy amikor először említette egy általa kedvelt és tisztelt költőnek, hogy írt egy verset, azt a reakciót kapta, hogy „Már te is?”. Ahhoz, hogy elindulhasson ezen a pályán, el kellett jutnia odáig, hogy az ilyen vélemények ne érdekeljék jobban saját meggyőződéseinél. Talán a matekos gondolkodásának is köszönhető, hogy mára nehéz őt zavarba hozni, és bátran vitatkozik, ha szükségét érzi.

A továbbiakban Gáspár-Singer Az első világvége, amit együtt töltöttünk című kötetéről kérdezte a szerzőt, aki elmondta, hogy számára az egyik legnagyobb lehetőség a művészetben az, hogy általa kapcsolódásokat teremthet. Ezzel a könyvvel is az volt a legfőbb célja, hogy többféle nézőpontot ismerjen és mutasson meg, még akkor is, ha nem feltétlenül ért velük egyet. Szerinte olyan társadalomban élünk, ami azért válik unalmassá, mert egyre kisebb ketrecekbe vagyunk zárva, mindenki a saját buborékjában él. Selyem olyan művészetet szeretne létrehozni, ami ezt az állapotot képes oldani, anélkül, hogy moralizálna.

Ezek után a moderátor az est tematikája felé terelte a beszélgetést. A program címében elsősorban Selyem nem humán narrátorai miatt szerepelt a kérdés: „Csak az ember érez?”. A szerző szövegeiben kutya, szamár, sőt elefánt is megjelenik elbeszélőként, és nyilvánvalóvá válik, hogy a szenvedés nem csak az ember „privilégiuma”. Selyem ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az animális nézőpont alkalmazásában nem az az érdekes, hogy milyen szavakat használ, hanem az, hogy honnan néz, hogy honnan kapják az állatok az elsődleges információkat. Nem az a tét, hogy humanizálja őket, hanem hogy megpróbálja megérteni a működésüket, és ezáltal figyelmet fordítson rájuk, valamint megmutassa, hogy nem tökéletlen humanitású lényekről van szó. A szerző ezek után felolvasott egy, a témához tartozó részletet is Mielőtt szétszednétek című szövegéből, melyben egy kutya szemszögéből láthatjuk a háborút, az emberi kapcsolatokat, és végigkövethetjük, ahogy az állat érteni kezdi a beszédet, és bár megszólalni nem tud, érezni képes.

A felolvasás után Gáspár-Singer Puskás Pannihoz fordult, és arról kérdezte, hogy a szerkesztés és a színikritikák mellé hogy jött a novellaírás, és milyen út vezetett az első kötethez. Puskás elmondta, hogy természetesen az ő életéből sem maradt ki a kamaszkori „asztalfiók-időszak”, de aztán a színházelmélet iránti érdeklődése miatt egy időre eltávolodott az írástól. Szerinte azonban, ha valaki túl sokat foglalkozik mások műalkotásaival, előbb-utóbb megjön a kedve ahhoz, hogy maga is alkosson. Valami olyasmit szeretett volna írni, amit hiányolt a kortárs irodalomból, így született meg A rezervátum visszafoglalása. Az írói pálya megkezdésével kapcsolatban Gáspár-Singer nem mehetett el a kötet első novellájának (Leszámolás Bukowskival) kapcsolódó részlete mellett, melyben az elbeszélő arról számol be, hogy valószínűleg azért nem közölték a versét sehol, mert az általa említett lapok szerkesztőségében ülő férfiak „nem voltak felkészülve arra a szókimondó és bátor női hangra”, amit ő képvisel. Puskás rögtön leszögezte, hogy a szöveg nem róla szól, sőt, egyáltalán nem biztos, hogy a narrátor valóban tehetséges költő, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy szerinte „genderileg” még távolról sincs minden rendben a magyar kultúrában.

Talán kezd elindulni egy pozitív fordulat, de ebben a novellában tagadhatatlanul megjelenik a düh, és persze nem véletlenül kerül „az apák irodalmát” képviselő Charles Bukowski az elbeszélő nappalijába.

Gáspár-Singer szerint Puskás kötetének nőalakjai egyszerre áldozatok és elkövetők, szabadságot szeretnének, és ki akarnak lépni a rájuk erőltetett szerepekből, ugyanakkor kapcsolódásra is vágynak: boldogtalanok és kétségbeesettek, de közben végtelenül szórakoztatóak is. A szerző elmondta, hogy ezt a hatást annak tulajdonítja, hogy az önsajnálat és az erős érzelmek leírása már nem kompatibilis a kortárs kultúrával. Ő azonban szereti a nagy szavakat, és nem tetszik neki, ha valaki minden áron ki akarja ezeket kerülni. Fontos volt neki a kamaszos lázadás is: amikor az ember nem képes értelmesebb alternatívát felmutatni, de azt tudja, hogy ami van, az nem kell. Ez a szabadságvágy jelenik meg a kötet utolsó, Selyem Zsuzsát szerepeltető szövegében is, amiből a továbbiakban a jelenlévők is hallhattak egy részletet. A Nem a világvége című novella elején kiderül, hogy az Úr bejelentette a világvégét, Selyem pedig ennek apropóján felhívja Puskás elbeszélőjét, és ráveszi, hogy szabadítsák ki együtt az apokalipszist rezignált nyugalommal váró állatokat a Fővárosi Állatkertből.

Miután a hallgatóság is megismerkedhetett a formabontó és humoros fiktív találkozó körülményeivel, Puskás elmesélte, hogy a járvány első hulláma alatt olvasta Selyem kötetét, amelyben rögtön megfogta az a szabadság és élvezet, amivel a szerző ír. Gáspár-Singer természetesen Selyem véleményére is kíváncsi volt a róla szóló történettel kapcsolatban, aki elmondta, hogy nagyon jó élmény volt először olvasni a novellát, ami valóban jól sikerült paródia, ugyanakkor tele van szeretettel.

A beszélgetés végéhez közeledve a Selyem Zsuzsa által választott példakép, Nemes Nagy Ágnes is megidéződött. Selyem szerint Nemes Nagy korának egyik legbátrabb gondolkodója volt, határozott és kíváncsi ember, aki esszéiben hihetetlen szenvedéllyel tudott írni, a szépirodalmi szövegekben pedig különleges perspektívákat és nyelvet alkalmazott.

Bár sokan ridegséggel, érzéketlenséggel vádolták Nemes Nagy Ágnest az objektív líra miatt, nem feltétlenül volt igazuk, hiszen elképzelhető, hogy a távolságtartónak ható beszédmód csupán abból fakadt, hogy őt nem az ego, hanem a világ és annak materialista megközelítése érdekelte.

Selyem kiemelte azt is, hogy Nemes Nagy meg nem értettsége valószínűleg abból is származhatott, hogy nem tudott azonosulni a tőle elvárt szépséggel és finomsággal, ezért inkább eltartotta magától a nőiségét, kora pedig még inkább beszűkítette a megszólalását a rásütött jelzőkkel. Gáspár-Singer ezen a ponton Puskás Panni véleményét is kikérte, aki Térey János tíz évvel ezelőtti vitaindító írását idézte fel, melyben a szerző a Nemes Nagy halála után Lengyel Balázs által kiadott verseket alapul véve kérte számon a költőn azokat a témákat és érzelmeket, amiket életében nem tárt a nyilvánosság elé. Puskás szerint Nemes Nagy Ágnes pont azért döntött a hagyományos női szerepektől való eltávolodás mellett, mert nem akart megfelelni az elvárásoknak, ez azonban nem jelenti azt, hogy érzéketlen lett volna.

Végül Puskás azt a valószínűleg eldönthetetlen kérdést is felvetette, hogy vajon melyik attitűd szolgálja jobban a női szerzőket: az, ha büszkén felvesznek bizonyos feminin szerepeket, vagy az, ha eltávolodnak azoktól, és női szerző helyett egyszerűen szerzőként határozzák meg magukat. Selyem szerint, ha szociális és szolidaritási kérdésekről van szó, ki kell állni egymásért, azonban tagadhatatlan, hogy a szövegekben megjelenő feminista jegyek sok esetben csak szaporítják a nemeket elválasztó tényezőket. Szerinte sokkal izgalmasabb kérdés az, hogy mi az élet: férfiakkal, fákkal, állatokkal együtt.

Elmondta azt is, hogy számára az a legfőbb cél, hogy mindig az éppen előtte álló dologban járjon el maximális tisztelettel és körültekintéssel, és ha kell, képes legyen harcolni mindenki jogaiért, de sosem a privilégiumokért.

Fotók: Oláh Gergely Máté