bezár
 

zene

2022. 05. 14.
Misztikum és hétköznapok
Interjú Pusker Júliával fordulópontokról, külföldi érvényesülésről, a klasszikus zenei előadóművészet minőségének alakulásáról
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Pusker Júlia zenész családba született, hegedülni ötévesen kezdett el. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen ‒ ahova tizenhárom évesen felvételt nyert a Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe ‒, majd a londoni Royal Academy of Musicon folytatta, 2016 és 2021 között pedig a brüsszeli Queen Elisabeth Music Chapel rezidens művésze volt. Rendszeresen koncertezik olyan világhírű zenekarokkal, mint a Belga Nemzeti Zenekar, a Brüsszeli Filharmonikusok, vagy a Budapesti Fesztiválzenekar, hogy egy párat említsünk. Európa-szerte részt vesz fesztiválokon és mesterkurzusokon. Kodály Zoltán-díjat, Junior Prima díjat és a Cziffra Fesztivál Tehetség díját is elnyerte, mégsem a díjak és kitüntetések, hanem belső elégedettség érzése jelenti számára az igazi sikert.

PRAE.HU: Visszatekintve miket tartasz fordulópontnak a karrieredben?

Hétévesen részt vettem a Koncz János Hegedűversenyen, ez volt az első nagyobb megmérettetésem, és visszatekintve az első fontos visszajelzés is, hogy van affinitásom a zenéhez. Ugyanezen a versenyen indultam el három évvel később ‒ mindkétszer az első helyet szereztem meg ‒, ebből kifolyólag a Budapesti Fesztiválzenekarral eljátszhattam egy versenynyi tételt, ami az első zenekari fellépésem, debütálásom is volt. Később felvételt nyertem a Zeneakadémiára a Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe, majd 2011-ben Londonban, 2016-ban pedig Brüsszelben kezdtem el a tanulmányaimat, illetve kiemelném még a 2019-es Erzsébet Királyné Zenei Versenyt is, ezek mind fontos mérföldkövek voltak a karrieremben.

PRAE.HU: Ha már az oktatást említetted: fontosnak tartod az intézményest képzést klasszikus zenészként?

A jó alapok nagyon fontosak, és azt hiszem, ennek a legjobban elsajátítható formája még mindig intézményes kereteken belül történik. Azt is fontosnak tartom, hogy a diákok figyelembe vegyék, kihez mennek tanulni. Nem elég az, hogy az adott intézménynek akár itthon, akár külföldön jó híre van. Annak kéne a legmeghatározóbbnak lenni, hogy kivel, kikkel dolgozik együtt az ember.

PRAE.HU: Te is e szerint választottál magadnak intézményt?

A kezdetekkor úgy alakult, hogy ‒ kecskeméti vagyok ‒ a szüleim a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában tanítottak, így ők ismerték a zenetanárokat, és ott kezdtem el tanulni Ittzés Tamásnál. Később, az életem folyamán, mindig tanár szerint választottam intézményt, az volt az elsődleges, hogy a mesterem inspiráló legyen, példakép. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ezek a döntések jónak bizonyultak.

PRAE.HU: Kit tartasz meghatározó mesterednek?

Az az igazság, hogy egyik tanárom nélkül sem lennék ott, ahol most vagyok. Mindegyikőjüknek roppant hálás vagyok. Meg kell említeni Ittzés Tamást, Szászné Réger Juditot, később a Zeneakadémián Kokas Katalin, majd Kertész István tanított, Pauk Györgyhöz mentem ki Londonba tanulni, akivel igazán meghatározó éveket tölthettem el, a sort pedig Augustin Dumay zárja. Érdekes visszatekinteni ennyi év után, és látni, hogy mindegyikőjüktől rengeteg egyedi dolgot tanultam, egyik folyamat a másik nélkül nem jöhetett volna létre. Ennek így kellett lennie, ebben a sorrendben, ebben a verzióban. Tehát mindegyikőjüket kiemelném, nélkülük nem lennék az, aki.

PRAE.HU: Korábban említetted az Erzsébet Királyné Zenei Versenyen való részvételt. Egy nemzetközi verseny mennyiben lehet ugródeszka a külföldi érvényesülés felé?

Nem kimondottan vagyok versenypárti, viszont nagyon sokat tanulhat az ember egy versenyre való felkészülésből, illetve a versenyen való részvételből. Sok olyan példát tudok, amikor valaki esetleg nem is jutott tovább a második fordulóba és mégis, annak okán, hogy sokan hallották, további lehetőségekkel gazdagodott. Ilyen szempontból mindenképpen láthatóságot biztosít ‒ egy nemzetközi verseny talán még inkább ‒, amit az ember magától nehezen tud generálni. Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy a legtöbbet a felkészülésből lehet profitálni.

PRAE.HU: Tehát egy verseny kapcsolatépítés szempontjából lehet ugródeszka.

Mindenképpen. Sokaknak ez hozott olyan kapcsolatokat, lehetőségeket, amik aztán beindították a nemzetközi karrierjüket. Az évek során viszont változik ez a tendencia. Régen az Erzsébet Királyné Zenei Versenynek fontos státusza volt, aki megnyerte, szinte egészen biztos lehetett abban, hogy nemzetközi karriert fog befutni. Illetve voltak híres helyszínek, például a Wigmore Hall Londonban, ahol az összes újság kritikusa ott ült a koncerten és a másnap döntötte el, hogy lesz-e karrierje az előző este debütált zenésznek, vagy sem. Ma már kevésbé van ekkora súlya egy-egy fellépésnek, helyszínnek, vagy akár versenynek, de még most is egy jelentős ugródeszka.

PRAE.HU: Hogyha már a változásról beszélünk: a social media mennyiben járulhat hozzá egy-egy karrier alakulásához?

Sokat alakítja. Különösen a pandémiás időszakban mindenki rá volt szorulva arra, hogy olyan megjelenési helyszíneket találjon, ahol továbbra is kapcsolatot tud teremteni a közönséggel.

Régebben misztikum lengte körül az előadókat, és megfoghatatlan volt egy-egy művész, aztán látni őket fellépni, megjelenni... teljesen a hatásuk alá került a közönség.

PRAE.HU: A misztikum is hozzátett az előadáshoz.

Igen, és sokszor rá is tettek egy lapáttal, hogy még titokzatosabbnak tűnjenek. (Nevet.) Most viszont olyan világot élünk, hogy mindenki be akar jutni a privát szférába, minden részletét látni akarják egy művész életének. Ez a távolság, ez a rejtélyesség alakulóban van: a közönség inkább arra vágyik, hogy részese legyen a misztikumnak.

PRAE.HU: Lehet, hogy korábban is vágyott erre a közönség, csak most megvan az eszköze is.

Igen, igen. Az emberek pedig hajlandóak is beengedni a közönséget a privát szférába. Valószínű, hogy a következő években még inkább előtérbe fog kerülni a social media.

PRAE.HU: Te is használod egyébként a közönséggel való kommunikációhoz?

Én is használom, bár nagyon rosszul. (Nevet.) Most tanulom a csínját-bínját, tőlem messze áll ez a világ, illetve, hogy magamnak ilyen módon publicitást keressek. Nem könnyű olyan anyagot megosztani, ami másoknak is érdekes, sokszor a mindennapi dolgok nagyon rutinszerűek és monotonok tudnak lenni. Az is felmerül, hogy amit láttatni engedünk magunkból a social médián, nem feltétlenül valós kép, miközben valahogy mégis valósnak kell lennie. Csalódás tud lenni, ha valaki aztán élőben találkozik az adott előadóval, akiről teljesen eltérő kép alakult ki benne róla.

PRAE.HU: Rendszeresen koncertezel világhírű zenekarokkal Európa-szerte. Hogyan találtad meg ezeket a lehetőségeket? Dolgozol együtt itthoni vagy külföldi menedzsmenttel?

Sosem volt menedzserem. Magyarországon egész kicsi koromban bekerültem a zenei körforgásba, egyik koncert hozta a másikat. A külföldi jelenléten az segített, hogy kimentem tanulni Angliába. A tanulmányokkal az ember bekerül egy közegbe, megismerkedik másokkal, illetve vannak lehetőségek, meghallgatások, és hogyha ez sikeresen alakul, akkor követheti koncert. Ugyanez volt Belgiumban is ‒ ahova szintén tanulni mentem ‒, hogyha valaki bekerül egy zenei környezetbe, egy idő után megismerik és beajánlják, egy jól sikerült koncert után visszahívják. Az Erzsébet Királyné Zenei Verseny is sokat segített abban, hogy megismerjék a nevemet és különböző zenekarok elhívjanak játszani. Az én esetemben ez egy lassú, de ‒ eddig úgy tűnik ‒ életképes folyamat.

A menedzsment kérdés egyébként nehéz ügy. Sok olyan embert ismerek, akik dolgoztak együtt menedzserrel, de nem jó emberhez kerültek, nem jó időben. Szerencse kérdése, hogy mennyire passzol az adott művész azzal, akivel közösen dolgozik. Úgy alakult, hogy eddig még nem találtam meg a megfelelő embereket, vagy ők nem találtak meg engem.

PRAE.HU: Ha jól tudom, jelenleg Londonban élsz. Fontos, hogy hol laksz a világban komolyzenészként?

Londonban éltem tíz évet, öt évet tanultam a Royal Academy of Musicon és utána úgy döntöttem, hogy maradok. Nagyon szerettem és inspirált maga a hely is. Tavaly novemberben költöztem Berlinbe. Számos előnye van, ha az ember a hazájában él, de engem hajt a kíváncsiság. Rám ösztönzően hat az idegen közeg és kultúra, új helyek, emberek és zenészek megismerése. Valahol ez is állt a Berlinbe költözésem hátterében: kerestem a kihívást és az újdonság érzését.

PRAE.HU: Miért éppen Berlin?

Felmerült a kérdés, hogy ha nem London, akkor hova menjek? Berlin az egyik legnagyobb kulturális központ Európában ‒ London mellett ‒, ahol rengeteg zenész fordul meg, és koncert, kiállítás, opera szempontjából is sokszínű és nyüzsgő város. Olyan centrum, ahol nagyon sokat lehet tanulni, és más, mint London: más az emberek mentalitása. Munka szempontjából jelenleg olyan az életfelépítésem, hogy az, hogy hol lakom, nem annyira meghatározó, hiszen a koncertekre nagyrészt utazom. Lehet, hogy egyszer haza szeretnék majd költözni, de most egy olyan fázisában vagyok az életemnek, amikor az új megtapasztalása nagyon fontos.

PRAE.HU: Mit tartasz sikernek?

Belső megítélése az embernek. Akkor érzem ennek a fogalomnak az értelmét, amikor egy-egy lehetőségből kihoztam magamhoz mérten a legtöbbet. Aztán, hogy ez a külvilágban hogyan jön vissza, ki hogyan ítéli meg, számomra nem annyira meghatározó. A siker belső elégedettség azzal, amit meg tudtam teremteni és szólaltani.

PRAE.HU: Egy komolyzenész lehet elégedett? Egyszer Baráti Kristóf mondta azt, hogy őt a művészi elégedetlenség viszi előre...

Ezek pillanatnyi elégedettségek. Az elégedettségen belül is vannak realitások, és ez nem azt jelenti, hogy az ember nem törekedik jobbra. Inkább arról van szó, hogy azt érzi, az adott pillanatban megtette a maximumot és a tőle telhető legjobbat hozta. A versenyekre visszatérve: aki az első díjat hozza el, talán a legsikeresebb, de akik a további díjakat kapják meg, nem lesznek kevésbé sikeresek. Abból a kontextusból kell megközelíteni a témát, hogy kinek mi a fontos. Nem biztos, hogy mindenki azért indul el egy versenyen, hogy elhozza az első díjat, és ha nem így történik, akkor azt érzi, megbukott.

PRAE.HU: Te miért indultál el az Erzsébet Királyné Zenei Versenyen?

A felkészülés miatt. Nem vettem még részt ilyen nagy kaliberű versenyen, és nem volt tapasztalatom abban, hogy a versenyzésnek ez a formája mit is jelent. Úgy éreztem, hogy ha ebben a pillanatban nem ragadom meg ezt a lehetőséget, akkor  ki fog maradni az életemből, amit később valószínűleg megbántam volna. Plusz ajándék volt, hogy végig versenyben lehettem, végigjátszhattam az összes fordulót. Nagyon hálás vagyok, hogy ez így alakulhatott.

PRAE.HU: Van konkrét terved a jövőre nézve?

Ha bármit tanultam az elmúlt két évből, az az volt, hogy az ember tele lehet tervekkel és elgondolhatja, mi hogyan fog alakulni, aztán az élet teljesen máshogy hozza. A pandémia megváltoztatta a nézőpontomat: már nem képzelem el túl mereven, hogy hova szeretnék jutni, mit, mikor szeretnék elérni. Próbálok inkább rövidebb távlatra tekinteni és abban a távlatban reménykedni. Mik a terveim? Mindenképpen szeretnék továbbra is zenével foglalkozni. Talán ez a legnagyobb tervem, ebbe sok minden belefér, és nyitva is szeretnék hagyni ajtókat, hogy alkalmazkodni tudjak, ha az élet máshogy hozza.

Fotó: Kurt Chan, Aiga Ozolina

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Pusker Júlia tapasztalata, miszerint a tanulmányokkal az ember bekerül egy közegbe, megismerkedik másokkal, illetve vannak lehetőségek, meghallgatások, és hogyha ez sikeresen alakul, akkor követheti koncert is.
nyomtat

Szerzők

-- Mészáros Marina --


Más művészeti ágakról

Ugrin Julianna és Vizkelety Márton: A döntés
Helikon lapszámbemutató
Beszélgetés Sándor L. István könyvéről, Ács Jánosról, Máté Gáborral


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés