PRAE.HU: Milyen közösségi zenei jelenségekhez kötődsz, felhasználod-e valamely nép zenéje vagy a populáris műfajok motívumait, vagy ezek milyen más módon hatnak rád? 

Szerzői tevékenységem, életem számos vonatkozásával együtt, az utóbbi néhány évben nagy fordulatot vett. Bár már gyerekkoromban megismerkedtem a kortárs zenével – az akkor jól működő ének-zenei általános iskolák egyikében – ezután, az elmúlt közel négy évtizedben alkotóként és előadóként elsősorban a pop, a rock és az alkalmazott műfajjal foglalkoztam. Csak nemrég, érett fejjel fordultam újra a kortárs zene felé, és szereztem diplomát a Zenekadémián mint elektroakusztikus zeneszerző.

A Kodály-módszernek köszönhetően természetesen erős népzenei hatások is értek, fiatalon tekerőlantozni, népi bőgőzni is tanultam. A magyar népzenét, a népdalt csodálatos kincsünknek tartom. Újabban foglalkoztatnak a nem-nyugati (pl. indiai, afrikai) ritmusok. Különböző mikrotonális alapú spektrális zenékkel is kísérletezem. Mindenben megtaláltam a zenei szépséget, a zene örömét, fájdalmát, sokszínűségét. Saját tapasztalataim alapján tisztában vagyok a különböző műfajok értékeivel, és mindig zavartak a közöttük húzódó falak. Szívügyemnek tartom ezek lebontását, a zenei eszközök mellett információcserével, személyes kapcsolatok létrehozásával, egymás megismer(tet)ésével.

Nemrég megtapasztaltam a közösségi zenélés egyik új és még ritka formáját, amit a világjárvány kényszerített ránk; az interneten történő társas élő zenélést, improvizálást. A megfelelő szinkron és az ehhez szükséges gyors adatátvitel érdekében ez jelenleg látvány nélkül, csak hangátvitellel valósulhat meg. Érdekes tapasztalat úgy együtt játszani másokkal – különböző helyszínekről –, hogy nem is látjuk egymást, csak a hangra figyelhetünk. Ezt mégsem korlátozásként éljük meg, hanem ellenkezőleg, zenei téren felszabadítóan és inspirálóan hat ránk. Semmi sem zavar abban, hogy a teljes figyelmünket a hangra tudjuk fordítani és ez nagy örömet okoz. Így váltunk 21. századi akuzmatikus improvizatív zenekarrá a virtuális térben.

A modern populáris műfajok közül az audiovizuális alkotás foglalkoztat, azon belül is a legszorosabb kapcsolat látvány és hang között: a grafikai hangszintézis, a szonifikáció területe. Olyan grafikus notációt használok, mely képzőművészeti értelemben is értékelhető és a megszólaltatott hangzással összeolvadva együttes hatást gyakorol a nézőre-hallgatóra. Egy ilyen, a médiaművészet irányába mutató 8-csatornás darabom a Hat nap, mely díjat nyert a Müpa nagy Zeneműpályázatán és tavaly egy különleges esten bemutatásra került.

​Szintén modern akusztikai vívmány a binaurális térhangzás, mely a kortárs komolyzenei alkotásokban is kezd teret nyerni. Ezt alkalmaztam Fluture című művemben, melyet Hegyesi Gabriella fuvolaművésznek, a Rádiózenekar első fuvolistájának dedikáltam, és a Bartók Rádióban hangzott el.

PRAE.HU: Milyen előnyt és milyen hátrányt látsz abban, hogy a magyar közösséghez tartozol, és felhasználod-e ezt az identitást valamelyik művedben? 

Egyelőre nem használtam fel, de nincs kizárva, hogy fel fogom, például magyar népzenei elemek alkalmazásával. Előnyt például abban látok, hogy megvan a lehetőségem, hogy öregbítsem a magyar elektroakusztikus zene hagyományát – ami nagyon megtisztelő kihívás. A tanítást is fontosnak tartom, sok nemzetközi tapasztalattal a hátam mögött felvételiztem a Zeneakadémia kiváló pedagógusképzésére is, és e cikk megjelenése után nem sokkal reményeim szerint én leszek az első végzett elektroakusztikus zeneszerzőtanár az Akadémia történetében. Az említett többi, úgynevezett könnyű műfajban pedig a magyar identitás a hazai közönséghez szólva nyilván előnyt jelent, külföldön viszont leggyakrabban még mindig hátrány – de ez jelenleg nem releváns probléma számomra.

PRAE.HU: Kiknek komponálsz, van-e célközönséged, milyen társadalmi réteget, esetleg csoportot szólít meg a zenéd? 

Általánosan nem tudom, és nem is szeretném meghatározni, darabja válogatja, és természetesen műfajtól függ. Többféle tapasztalatom van. Egészen kicsiknek is írtam már bölcsődalokat, az egyik legkedvesebb munkám. 

A popzenémet, érthetően, elsősorban tinédzserek és huszonévesek hallgatták. Talán most, néhány éve értem abba az életszakaszba, hogy mélyebb, érettebb műveket alkothatok, a középkorúaktól kezdve felső határ nélkül. Azonban a kortárs elektroakusztikus zene, bár varázslatos, egy szűk réteg érdeklődésére tarthat csak számot. Ezzel tisztában vagyok.

PRAE.HU: Mennyire vagy befogadó az európain kívül eső zenei rendszerekkel, szerinted hozhat-e minőségi változást a harmadik világ (tiers monde) egyéni és közösségi zenéinek európai importja? 

Nyitott vagyok minden zenére, és ezek beépítésére a munkámba a saját értékítéletem alapján. Az elektroakusztikus műfaj képlékenysége előny abból a szempontból, hogy más, egymástól akár teljesen független zenei hatásokat is könnyebben, szabadabban képes integrálni.