bezár
 

zene

2023. 01. 27.
Sokszínű és komolyodó a CSNK
Megjelent a Csaknekedkislány új albuma
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
A Csaknekedkislány két év után, november 11-én újabb albummal jelentkezett. A formáció harmadik lemezének sikerességét mutatja többek között az is, hogy a megjelenés óta számos teltházas koncertet adtak, például a Gólyában és az Akváriumban.

A 2011-ben alakult zenekar ma már rendkívüli népszerűségnek örvend. Ez persze nemcsak a zenéjüknek köszönhető, kiválóan értenek hozzá, hogyan kezeljék a körülöttük uralkodó jó hangulatot és magát a közönséget is. Frontemberük, a mintaszerű bölcsész, Csepella Olivér megmásíthatatlan színpadi jelenségének köszönhetően szinte mindegyik koncertjük külön élményszámba megy. Előző lemezük, a Kobraszív, egy szakítós számokból álló album volt, amely igen magasra tette a lécet. Olyan klasszikusok tartoznak a Kobraszív alá, mint az Ujj Zsuzsi vagy a legkedvesebb számom, a Botrány. A CSNK című albumnak tehát nem volt könnyű dolga.

A közel sem kreatív címadás csupán álca, ugyanis a tartalom azért jóval biztatóbb. Eddig a legnagyobb népszerűségnek A gólyában ma este című sláger örvend, nem véletlenül. A Csnk-rajongók kedvenc helye ugyanis a Gólya, és a szocdem hangulatban tündöklő nóta még azokban a fiatalokban is Kádár-nosztalgiát kelt, akik jóval 2000 után születtek. Külön kiemelném a videóklippet, amely természetesen a Gólyában játszódik, és még a rajongókat is bevonták a forgatásba.

Emellett nem lehet elmenni a férfi-női kapcsolatokról szóló dalszövegek fejlődése mellett sem. Míg a Naná babám egy pimaszul macsó hangnemet ütött meg (Momés lány, Asszonygyilkosság), a Kobraszív pedig egy meglehetősen pesszimista szerelemképet ad (Féltél szeretni), addig a CSNK-ban már feleségről és házaséletről énekel Csepella (Házasság, Kávézóban). Ami ebben az albumban is telitalálat, az egyértelműen Szalai Anna, akit ezúttal is tökéletes érzékkel vontak bele a dalokba.

A legújabb lemez legkülönlegesebb darabja vitathatatlanul az Ábrahám és Izsák, amely túlmutat a megszokott CSNK-s dallamokon, és a dalszöveg a szakrális hagyományokon keresztül válik költészeti alkotássá („Mit cselekszel egymagad / Törvény lesz vagy igazság / Istened lesz vagy fiad?”). A Song Factory Kórussal való közreműködés nem csupán bátor próbálkozás, hanem egyenesen visszaigazolás a banda sokszínűségéről. Ha csak egy dalt hallgatna meg valaki erről az albumról, akkor az ez legyen!

A tízcsápú krákenbanda nem pihen egy percet sem, a vidéki turnéjuk most indul, így aki eddig még nem hallotta volna őket, az most Győrben, Szegeden és Pécsett is megteheti.

A lemez itt meghallgatható.

A kép forrása a Csaknekedkislány facebook oldala.

nyomtat

Szerzők

-- Karcagi Ágnes --


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Könyvbemutató másképp
Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
irodalom

Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés