PRAE: Milyen közösségi zenei jelenségekhez kötődsz, felhasználod-e valamely nép zenéje vagy a populáris műfajok motívumait, vagy ezek milyen más módon hatnak rád?

Nincsenek konkrét zenei közösségi szubkultúrák, amelyekhez inkább kapcsolódnék mint másokhoz. Alapjában véve nyitott vagyok a zene bármely formáját vizsgálni, műfajtól függetlenül találok olyat, ami tetszik, és olyat, ami nem. Népzenét nem használtam még egy munkámban sem. A populáris műfajok hatnak rám, de ez a hatás nem annyira direkt motívumok formájában jelentkezik, inkább akusztikai jelenségként. Erre példa a "dal niente al niente" zenekari darabom középső tétele, amelyben az ún. sidechain-technikára reflektálok. Ennek a technikának köszönhetően jön létre az a jelenség, amikor az egyik hangszernek, vagy hangszercsoportnak alárendelődik a többi, vagy más hangszercsoportok, hangerő tekintetében. Tehát ha az előbbi hangszer/csoport megszólal, az utóbbi arányosan elhalkul. Úgy a népzenére, mint a populáris műfajokra is igaz az, hogy sajátos ritmikai, dallamformálási, harmóniai logikájuk teszik őket felismerhetővé. Még nem sikerült olyan módszert találnom, amely megengedi, hogy ezek organikusan épüljenek be a rám jellemző zenei faktúrákba, de legkedvesebb szerzőim között sokak kiválóan navigálnak a műfajok között.

PRAE: Milyen előnyt és milyen hátrányt látsz abban, hogy a magyar közösséghez tartozol, és felhasználod-e ezt az identitást valamelyik művedben?

A pesti zeneszerzőközösségnek egyértelmű előnye – legalábbis az általam máshol tapasztaltakhoz képest – az elhivatottság mértéke. Ez ugyanakkor hátrányként is meg tud mutatkozni: szinte garantált, hogy ezek az elszánt tanárok, alkotók mostoha körülmények mellett is hivatásuknak, szenvedélyüknek, mániájuknak megfelelően folytatják tevékenységüket, ezzel pedig könnyű visszaélni. Magyar identitást nem érzékelek a zenémben, de eleve elég szkeptikus vagyok a zene identitáshordozó képességét illetően. Az a koktél, amely az utóbbi 10 évben hatott rám, csiszolta az ízlésemet, csak Budapesten jöhetett létre, de az összetevőire nem mondanám, hogy inkább magyarok, mint egyebek.

PRAE: Kiknek komponálsz, van-e célközönséged, milyen társadalmi réteget, esetleg csoportot szólít meg a zenéd?

Nincsen célközönségem, nem sokat gondolkodom azon, hogy kikhez jut el a zeném. Úgy érzem, hogy ha ezen gondolkodnék, és ennek következtében más zenét írnék, valami olyasmi veszne el, ami esszenciális része egy kompozíciónak. Ezt nem a l'art pour l'art perspektívájából mondom, inkább arra gondolok, hogy számomra ma az a műalkotás számít igazán legitimnek, amelynek létrejöttében az internetes reklámtartalmakat elősegítő algoritmusokat idéző módszerek a legkevésbé vannak jelen.

PRAE: Mennyire vagy befogadó az európain kívül eső zenei rendszerekkel, szerinted hozhat-e minőségi változást a harmadik világ (tiers monde) egyéni és közösségi zenéinek európai importja? (Itt kizárólag szöveges érvelést várok.)

Ez számomra nehéz kérdés. Úgy látom, hogy az európai kultúra hajlamos kifogásként használni az egzotikus kategóriát. Úgy tesz, mintha ez garantáltan autentikus, zsigeri, mély, bölcs kultúrákat és kulturális termékeket takarna. Számomra ez esztétikailag nem meggyőző, és "keletietlenebb", vagy "délietlenebb", vagy "tiers monde-talanabb", mintha nem létezne ez a szándékolt adaptáció, méghozzá azért, mert semmi nem ábrázolja hatékonyabban a gyarmatosító gondolkodást, mint az egzotikum mint árukategória.

A szerző fotójával