Fuchs Máté filmkészítő – akitől tavaly a kétezres évek végén történt romagyilkosságokkal foglalkozó Feldolgozatlanul című dokumentumfilmet, az elmúlt hetekben pedig a Kőrösi Mátéval közösen készített, a Direkt36 újságíróinak kórházi fertőzésekről szóló nyomozását dokumentáló Mossuk kezeinket címűt ismerhettük meg – hosszú éveken keresztül forgatta a Keltetőt. A történet Szabó Mariann életét követi nyomon, aki egy Nyugat-Európában egyre elterjedtebb, Magyarországon azonban egyelőre idegennek számító, táplálkozásra szánt rovarfehérjét előállító üzemet szeretne alapítani. A film során Mariann kitartó munkájába és fáradozásaiba kapunk egészen közeli betekintést: a Bogárétel Alapítványon keresztül megismerjük nemcsak a rovarfehérje-termelés mint fenntartható gazdálkodási alternatíva előnyeit és nehézségeit, hanem az autizmus spektrumzavarral élő nő belső világát, álmait, szüleivel és párjával való kapcsolatát, vágyait és félelmeit is.

Különös varázs hatja át a Keltetőt. Első élményünk, hogy azonnal kapcsolódni tudunk Mariannhoz, a film lendülete pedig erőfeszítés nélkül viszi a figyelmet. Nem szükségszerű, hogy a téma a teljes játékidőn keresztül érdekes maradjon, ám Fuchs stábjának sikerül ezt elérni: a kiváló szerkesztés és operatőri munka, az erős rendezői jelenlét, Mariann személye, összességében pedig a történetmesélés eredetisége nyitják meg az utat a film sikeréhez. A filmrendező ugyan nem közvetlen szereplője a Keltető eseményeinek, jelenléte és Mariannal való kapcsolódása mégis hangsúlyos. Nem azért jelenik meg nyíltan a rendező a filmben, hogy ezzel saját véleményét vagy megélését hangsúlyozza, hanem, hogy kettejük akár triviális interakcióinak megmutatásával hitelesebben és árnyaltabban ismerhessük meg Mariann életét és személyiségét. Szegényesebb, egysíkúbb lett volna a film, ha a forgatás kulisszák mögötti igazsága, mint általában a megfigyelő-jellegű dokumentumfilmben, nem kap teret a Keltetőben. Az önreflexív elemek a főszereplő jellemárnyalásán túl nemcsak nagyon viccesek és könnyed tónust adnak a filmnek, hanem segítik hangsúlyozni, hogy a forgatás és a kamera előtt megjelenő valóság nem mozognak külön egymástól, a filmkészítés aktusa ugyanúgy lehet izgalmas vagy akár sorsfordító része az eseményeknek, mint azok a helyzetek és pillanatok, amelyek talán a dokumentumfilm készítése nélkül is ugyanúgy megtörténtek volna. Ennek nyílt beemelése az alkotók oldaláról nemcsak kellő érzékenységről, de imponáló bátorságról és magabiztosságról is árulkodik azt illetően, hogy a dokumentumfilm narratív logikája nem omlik majd össze a többoldalú ábrázolástól. A Keltető összességében játékos film, pillanataiban akár komolytalannak is hathat, miközben ez a tónus azért működik ennyire jól, mert mögötte tudatos és átgondolt rendezői döntések állnak.

Hosszú időintervallumot ölel fel a cselekmény, amelyet gyakran feszes montázsokba szervezve, szórakoztató és tömör formában követünk nyomon. Olykor zenés montázsok, máskor a történetfejlődés szempontjából nem fontos, a szereplők személyiségének kifejtésére szolgáló, rövidebb epizódok tarkítják a képet. Az érezhetően jelentős filmanyagból összeszerkesztett film következetesen kerekített, feszes drámai ívet követ: Mariann a film során jellemfejlődésen megy keresztül, elköltözik családjától, kis szobát bérel párjával, kudarcokkal és sikerekkel találkozik. Mivel számos témába belekóstol a film – a személyes sorson túl igyekszik a fenntartható gazdálkodásról, valamint az autizmusról és a nemi identitásról is képet nyújtani – könnyen elbillenthetett volna az egyensúly, de Fuchs egyik témánál sem időzik annyit, hogy az a másik rovására menjen. A Keltető egy valóban érzékenyítő dokumentumfilm, ám nem azért, mert kedves és bátorítói képet nyújt egy autizmus spektrumán élő emberről, hanem mert sztereotípiákkal nem leírható, intelligens és érzékeny, autonóm személyiséget mutat be – aki mindezek mellett (és nem mindezek ellenére!) autista is. A film értelmében, és ez fontos erénye a Keltetőnek, Mariann autizmusa ugyanolyan mellérendelt tulajdonság, mint sok más meghatározó tényező és körülmény, amely felépíti az életét: fontos részét képezi, mégsem egyenértékűen definiálja a személyét. Ha a Keltető didaktikusan amellett szeretett volna érvelni, hogy autizmussal élő ember is lehet követhető példakép, akkor könnyen rossz helyeken hangsúlyozná Mariann karakterét, nem a lényeget, hanem a leírást, a diagnózist látná meg benne. A leírtak a szexuális orientációra, miszerint Mariann vele azonosnemű emberrel ér párkapcsolatban, ugyanígy igaz. Mindkettő fontos aspektus, mégis csupán a szeletét adja a filmben bemutatott komplex karakterrajznak. A Keltető nem direkten politikus film, kerüli a magyarországi LMBTQ+ közösséget és a nőket érő retorziókról alkotott véleményt. Emberszeretete és közvetlen stílusa miatt mégis kiérezni belőle az elmúlt években történt igazságtalanságokkal szembeni felszólalást. Az ilyen dokumentumfilmek lesznek igazán időtállók.

A filmet két alkalommal vetítik a Verzión, további információk és a vetítések részletei ide kattintva elérhetők.

Képek forrása: Verzió