bezár
 

zene

2008. 10. 01.
Katolikus punkok támadása
Von Thronstahl, Rose Rovine E Amanti, Days Of The Trumpet Call koncert a Gyárban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Katolikus punkok támadása Meglepő, de szerencsére még vannak olyan, a populista közönség számára ismeretlen zenei szférák, amelyeknek ugyan „hagyománya” még nem épült ki, de fontos színalatti mozgalmaival láthatatlanul formálják századunk zenei arculatát. Szeptember első szombatján a kultúreurópaiság, a történelmi konzervatívitás, a (katonai) hagyományok és a (katolikus) keresztény összetartozástudat legendás zászlóvivője, a martial industrial zenét játszó Von Thronstahl látogatott el Budapestre. A Zöld Pardonból az esemény csupán apró rebbenés egy nyugodt óceán felszínén, a színpad előtt viszont elképesztő erejű tájfun söpört végig.

Ráhangolódás

Kissé bulvárosan tájfunt mondtam, de higgyük el, a Von Thronstahl esetében indokolt a kép nyers, elemi érzete és destruktív módon konstruktív tartalma. Kevés zenénél éreztem azt, hogy lenne olyan deleje, amely az első hanggal elkezdené levetkőztetni, lebontani, lerombolni az embert, hogy aztán újra összekaparja, formára vágja és felöltöztesse – amúgy rilkésen. Az irodalmi példánál maradva: a koncert óta az én Archaikus Apolló-torzóm ez a német formáció.

A tájfun-hasonlatot folytatva, bizonyos tekintetben éppen fordított sorrendben zajlott a koncert: az özönvíz utáni melankólia zenei megtestesítője az olasz Rose Rovine E Amanti volt. Őszintén bevallom, én az olasz neofolk/martial zenék esetében leragadtam a Rome-nál, ám szerencsére ismét bebizonyosodott, hogy a kis színterek kis zenekarai is ugyanolyan meghatározó hatással tudnak lenni közönségükre...
 
 
Hogy mi kell a hatásos olasz szcénabeli zenéhez? Akusztikus gitár, melynek egyszer békés, máskor haragos gurgulázása adja a zene nyomott, hömpölygő hangulatát. Zongora, hogy a légkör ne legyen olyan száraz és egyféle klasszikus tónust vegyen magára. Elektromos hegedű, ami még jobban kiemeli a gitár által megteremtett fájdalmasan melankolikus felhangot és felmagasztalja, széppé teszi az ebből kihallatszó éneket – a vokál az első percekben zajosra torzított, ám a visszhangok alól idővel előtűnik egy kevés lágyság is. Idővel, amikor már hozzászokik az ember, ez is ugyanolyan kellemesen elhaló, leheletszerű lesz, mint a többi hangszer. Rendkívül fontos a dobok állandó lüktetése, illetve a bejátszott indusztriális hangok (zajok) alaphullámzása. A végeredmény gyönyörűen „depresszív” – és persze, ahogy az már lenni szokott, műfajilag kategorizálhatatlan hangulatbomba . A Rose Rovine E Amanti ennek archetípusa.

A zenekar témái közül legfontosabbak a keresztény (erkölcsi, morális) értékek, a konzervatív európaiság, a művészetek és szépség kapcsolata, illetve a becsület-hősiesség-bajtársiasság triász megéneklése. A zene hol gótikusan himnuszszerű, máskor inkább túláradóan romantikus, ám egy közös vonás azért van minden számban: árad belőlük a jellegzetes itáliai virtus. Az alapjáraton eklektikus összhatást csak tetézi a folk-orientáltság – a zene néha olyan elringató volt, mint a velencei gondolások éjjeli szerenádja.

A fellépés csúcsa egyértelműen az volt, amikor a Von Thronstahl Josef K.-je állt az olasz zenekar soraiba - mint másodvokalista: Soldato Cristiano címmel gyönyörű neofolk-imát hallhattunk. A The pain, and the pain, and the pain… kezdetű refrén még egy héttel a koncert után is megborzongatja a hátam - a szám időtlen légköre, a „soul”-hangulat sugározta keresztényi áldozatkészség, mártíromság, halálközelség-érzet méltó koronája volt az előadásnak.



Rose Rovine E Amanti - Volgari E Cafoni

Hogy ráhangolódjunk a Von Thronstahl különösen nehezen befogadható zenéjére, a következő fellépő a Days Of The Trumpet Call volt. Josef K. másodlagos neoclassical/experimental projektje rendkívül hasonlít a VT-re: a zene mögöttes ideológiája ugyanaz, hangulata/légköre hasonló, a technikai megvalósítás viszont egészen más. A zene jóval súlyosabb, komorabb a többinél, viszont összemérhetetlenül finomabb, lágyabb és emiatt kevésbé kontrasztos. Laikusoknak inkább egyszerű „filmzenének” tűnik, mint ipari neoklasszikus kísérletnek (a neoclassical itt nem összekeverendő a komolyzenei fogalommal, hiszen ez az irányzat alapvetően az industrialból jött létre!).
 
A zene gerincét a bejátszott ambientes-neoklasszikus hangmassza jelentette: a színpadon álló tagok adták az ütőkíséretet, a gitárt, illetve a vokált. Josef K. itt most a dob (én még sose láttam ilyen egyedi „állódobot” - ez már önmagában is érdekes volt) mögött tűnt fel: az énekes nő volt. Vera DeBaillou szintetizált visszhangos, gépiesen törékeny hangja annyira hatásos volt, hogy percek alatt elvarázsolta a közönséget – volt valami különösen érzéki abban, ahogy a vékonyka, finom vonású tizen/huszonévesforma lány a társaság középpontjában állt, próbálva feminim kisugárzását társai zordságára cserélni.

Nagyon tetszett, amikor a magyar Sturmast (különösen fontos formáció az európai neofolk szintéren!) tagjai közül Varga Gábor az időközben felcibált dobok egyike mögé állt: egy ponton négy ütős-társával együtt segítette a zene ritmusát. Ekkor a zene már szinte Von Thronstahl volt. Az Honour című híres szám – várakozásainknak megfelelően – persze vitte a prímet: az I. világháború hősi halottainak címzett dal a történelem tiszteletére próbálja tanítani közönségét. Talán pont emiatt van olyan furcsán eklektikus, ám pont a témához illő military-érzete. Meg kell még említeni a Satan’s trick című mesterművet: ilyen ördögi, pokolból szóló indusztriális masszát még sose hallottam. A mély puffogásokból, lüktetésből álló háttér olyan érzetet kelt bennem, mintha a hangok mindent betöltő szilárd súlyok lennének (!). A sötét/igéző gitárszóló csak hab volt a tortán – a hideg futkosott a hátamon. Jó értelemben volt „durva”.



The Days Of The Trumpet Call - Honour

Ezek után már kellően felcsigázva, jóval éjfél után köszönthettük a színpadon Németország legnevesebb martial industrial zenekarát, a Von Thronstahl-t.

A martialról

A martial industrial alapvetően industrial alműfaj. Az ipari zajzenék világában a 90’-es évek elején rendkívül sok, addig relatíve érintetlen szférából kerültek posztmodern elemek az experimental (kísérleti, fúziós zene), illetve industrial zenékbe. Olyan zenei irányzatok jöttek létre, mint a neofolk (industrial zene, ami népzenei motívumokkal, esetleg hangszerekkel dolgozik), a neoclassical (komolyzenei hatásokkal megtűzdelt kísérleti zene, amely sötét tónusát a darkwave-ből, finomságát a klasszikus zenéből veszi, minden mást az industrialból örököl), illetve a martial industrial. Ezzel párhuzamosan más irányzatokból más, ezekhez bizonyos tekintetben közeli műfajok jöttek létre, amelyek az egész szcénára nagy hatással voltak: a power noise, a harsh noise, a dark electro, az electro-industrial, a dark ambient, az ambient industrial stb...
 
A martial industrial (más néven military pop) örökölte az industrial nyers, érdes légkörét. Gyakran használ betéteket a neoclassical zenékből (ettől rendkívül fennkölt, időnként ünnepivé válik), apró motívumokat a neofolkból (a konzervativitás, és legtöbbször a politikai jobboldalhoz kapcsolódó hagyománytisztelet is ezzel hitelesíttetik), a legfontosabb azonban: a zene gerincét általában katonai szemlék, menetek, parádék akusztikus megjelenítése alkotja. Nagyon sok martial zene merít fúvós indulókból, illetve gyakran vágnak be háborús rádiópropagandákat, beszédeket. Az előadók ehhez általában valamilyen ütős military-imázst választanak - emiatt szokás az egyenruha-fetisiszták műfajának csúfolni.



Von Thronstahl - Through Sun And Steel

Az együttesek/projektek nagyobb része nem szimplán „zene”, gyakran kulturális mozgalom és politikai tett is egyben. A martial fanatikusai életmódjukban, viselkedésükben, és gondolkodásukban is tradicionalisták (!), nem véletlenül kötik őket a legtöbbször szélsőjobbos (fasiszta) mozgalmakhoz. Az ultrakonzervatívság alapvető jellemvonása a Von Thronstahlnak is: nem csak szimbólumaik megválogatásában köthetjük a tagokat a jobboldalhoz, az Evola tiszteletére kiadott emlékalbumon is szerepeltek, illetve a zenekar a sokat sejtető Fasci-Nation néven saját kiadót üzemeltet. A közönség kevésbé konszolidált „ideológiareklám”-öltözete is erre vezethető vissza.

A koncert

Nem állítom, hogy maradéktalanul kielégítő produkciót láthattunk a Von Thronstahl fellépésén. 100-as skálán azért veszített az együttes 10 pontot, mert a másfél órás koncert végére a tagok már feltűnően illuminált állapotba kerültek, a zene pedig (nyílván emiatt) nagyon széthullott. Az összeszedett, fegyelmezett, lehengerlően kemény, komor kezdés és az utolsó fél óra se füle se farka dekadenssége enyhén aláásta a közvetíteni kívánt tartalmat. Csodálatomra a rilkei póz így is megmaradt… a koncert zseniális volt.

Az első néhány szám szinte már teátrális katonai parádé, igaz 5.000 helyett csupán 5 emberrel. A hangulat viszont ugyanaz: erő, öntudat, magabiztosság, kiállni merés, hatalombírás. Vérbeli martial industrial volt: tisztavatások, felvonulások hanganyagai, a háttérben fekete-fehér témába vágó videók, illetve 30-as évekbeli német szónoklatok gazdagították a zenekar motívum-palettáját. Nem csak a fülünket kényeztették: Josef K. többször odanyújtotta a mikrofonját a lelkes közönségnek, illetve egy idő után elképesztő extatikus földön-vonaglást mutatott be a klubterem közepén. Lányi Dániel fotóst idézve ez volt a "katolikus punkok támadása".
Egyetlen szépséghiba a méltatlanul kis létszámú közönség volt: rendkívül családiasan, 50-60 fővel ment le a koncert, a banda pedig nullbevétellel térhetett haza (de mondanom sem kell: nem bánkódtak emiatt, sőt láthatóan örültek még ennek a kis rajongótábornak is). Hozzá kell tennem: a társaság 80%-a olasz, osztrák vagy német volt, magyar szavakat csak elvétve lehetett hallani.
közönség
Lényeg ami lényeg: megtanultam, hogy martial industrial koncertet csakis 100 fősnél kisebb közönségnél kisebb, nagybakancsos Bundeswehr-szereléses előadókkal és apró klubokkal lehet lebonyolítani –, és így van ez jól.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Sárosi Ádám --


További írások a rovatból

Balogh Máté két ősbemutatója
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Csepregi György válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Bujdosó Márton
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Barta Gergely válaszol

Más művészeti ágakról

8. Budapest International Documentary Festival
gyerek

Lépesméz, zseléprint és papírszív Lépesméz, zseléprint és papírszív
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla Medvemese című első kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés