A világ egyik legrégebbi, és legnagyobb tömeget vonzó fesztiválja körül évek óta viharfelhők gyülekeznek. A Berlinale a májusi cannesi és az augusztusi velencei filmfesztivál mellett jelentőség terén egyre inkább háttérbe szorul, és ennek köszönhetően az arányok is felborulni látszanak. A filmfesztiválok egyik legfontosabb mozgatórugóját a filmvásárok jelentik, hiszen itt köttetnek a nagy forgalmazási üzletek, itt dől el, hogy az egyes filmek milyen életutat járhatnak majd be a világ körül. Berlin ebben korábban példás volt, és az EFM (European Film Market) egy, a fesztivállal párhuzamosan létező valóságként, szimbiózisban létezett. Azonban az év első nagy európai filmvásáraként az EFM egyre nagyobbra nőtt, és ez még egy csendesnek mondott évben is jól látható: a vásáron a januári Sundance címei éppúgy pörögnek, mint a nagy reménységgel Cannes-ra elkészülő filmek, és persze ezek mellett – jóval kisebb hatásfokkal – jelen van a Berlinale felhozatala. Ez magával hozza, hogy a szaklapok fókuszában szinte kizárólag a megkötött üzletek kerülnek, semmint például a versenyszekció címei.

Fotókredit: Alexander Janetzko / Berlinale 2025

A Londoni Filmfesztiválról érkező új fesztiváligazgatónak, Tricia Tuttle-nek – bár nem kellett rögtön olyan, a COVID-hoz mérhető kihívással megküzdenie, mint elődeinek, de azért – bőven volt megoldásra váró feladata. Az idén 75. eseménynek ugyanis valahol az ünneplésről kellett volna szólnia, amin a jelentősen lecsökkentett költségvetés aligha segített. Ahogy az sem, hogy olyan technikai problémák is adódtak, mint új vetítőhelyszínek keresése, illetve az a tény, hogy maga a város a megszokott hátszelet mellőzve inkább a fesztivállal egy időben zajló választási hajrára és az ehhez kapcsolódó, egyes szolgáltatásokat – például a tömegközlekedést – lebénító sztrájkhullámra koncentrált, mintsem a filmek ünnepére.

A legtöbb jelentős változás évek alatt érik be, ezzel együtt a gárdacsere már most érzékelhető lett. Ennek talán legészrevehetőbb jele az elődök által bevezetett, tehát meglehetősen tiszavirág életű Encounters szekció megszüntetése, és helyette egy új program megjelenése: immár a Perspectives kategóriában futnak a debütáló rendezők, így itt indult például Soós Bálint Dániel Minden rendben című alkotása is.

Fotókredit: Richard Hübner / Berlinale 2025

A fesztiváligazgató igyekezett a londoni tradíciókat meghonosítva fókuszálni a sztárokra, és Berlinbe csábítani a legnagyobb neveket. Az

talán nem újdonság, hogy egy Richard Linklater- (Blue Moon) vagy Ira Sachs-film (Peter Hujar’s Day) Berlinben nyit, és érkeznek a filmekhez kapcsolódó hírességek (Ethan Hawke, Margaret Qualley, Andrew Scott, Ben Whishaw, Rebecca Hall stb.), ugyanakkor az, hogy az új Bong Joon Ho-film, a Mickey 17 premierjét sikerült itt tartani, mindenképp nagy szenzáció – mint ahogy valahol az is, hogy a Sehol se otthon (kritikánk a filmről) című Bob Dylan életrajzi filmet Németországban a világon az utolsók között mutatták be, pusztán azért, hogy Timothée Chalamet felvonulhasson a vörös szőnyegen.

A film többi húzóneve, Edward Norton, Elle Fanning és Monica Barbaro nem tartott vele, ahogy James Mangold rendező sem vállalt be európai utat az Oscar-kampány legkiemeltebb időszakában.

Ennél valamivel vitathatóbb döntés viszont a nyitás az ázsiai filmipar felé. A versenyszekcióból eléggé kilógó, Girls on Wire című, meglehetősen kommersz dráma programba kerülésén sokat nyomott, hogy az egyik főszerepet a tajvani mandopop-sztár, Vicky Chen alakítja. Az ő esetében nem nehéz soktízmilliós megtekintésű videóklipeket találni, ám kérdéses, ez hogyan fordítható át a filmek iránti érdeklődésbe, és például a fesztivál profitál-e bármilyen szinten ebből, nem pedig éppen ellenkezőleg, a versenyprogram jelentőségét értéktelenítik el az ehhez fogható döntések.

Fotókredit: Alexander Janetzko / Berlinale 2025

A legnagyobb kérdés persze, hogy mindezen változtatásokból a szakmán kívül mit érzékel a közönség. Elvégre a Berlinale az egyik legnagyobb közönségfesztivál, amelyre tízezres nagyságrendben fogynak jegyek, és még a kevésbé kiemelt címek is jó eséllyel telt házzal mennek.

A sávosan megnyitott jegyeladások ellenére résen kell lennie annak, aki jegyet szeretett volna egy-egy vetítésre, ugyanis legalább olyan gyorsasággal fogytak, mint ahogy a kizárólag szakmának szánt vetítések termei teltek meg.

Az átlagnézőhöz valószínűleg inkább a jó hangulatú közönségtalálkozók híre, és a Berlinben már-már elengedhetetlen politikai állásfoglalások, valamilyen érdekcsoportot sértő felszólalások és tüntetések híre jutott el.

Fejléc kép: Tilda Swinton a tiszteletbeli Arany Medve életműdíjjal