film
2008. 11. 26.
Vízen járó Moszad-ügynök
Eitan Fox: Vízen járni, 2004 – Izraeli Filmhét 2008
Mi a közös egy Moszad ügynökben, egy Németországban élő fiatalemberben és egy izraeli kibucban lakó német lányban? Mindhárman szembenéztek a múltjukkal, elszámoltak mindazzal, amiről tehetnek (és azzal is, amiről nem), hogy megbánják a bűneiket és új, nyugodt életet kezdjenek Eitan Fox filmjében.
A Vízen járni a megtisztulás története. A film Krisztus egyik csodáját, a Galilei-tavon járást választja meghatározó elemének, azonban az Evangéliummal szemben (érthető módon) itt nem a hit, hanem inkább az elfogadás, megnyugvás és az önmagunkkal való elégedettség lesz a vízen járás feltétele. A kevés, jól elhelyezett akcióval tarkított film akár színpadon is megállná a helyét, hiszen a legfontosabb események három főszereplő beszélgetései során történnek. De mégis jó, hogy filmre komponálták, hiszen a két országbeli felvételek – Izrael és Németország – és helyszínek sajátságos szépsége sokat ad hozzá az élményhez.
Eyal a Moszad titkos ügynöke, aki egy sikeres bevetés után arra érkezik haza Törökországból, hogy felesége öngyilkos lett, s egy levelet hagyott hátra neki. A levél tartalma sokáig homályban marad, hogy végül a megfelelő dramaturgiai pillanatban ismerjük meg az asszony üzenetét. Eyalra főnöke új feladatot bíz, amely kisebb kaliberű – még ha neki személy szerint fontos is ahhoz, hogy feldolgozhassa felesége elvesztését: egy feltehetően még életben lévő német háborús bűnöst kell felkutatnia s megölnie. Eyal a cél érdekében idegenvezetőnek adja ki magát, és a keresett férfi unokái mellé szegődik. Himmelman lányunokája, Pia ugyanis Izraelbe költözött, egy kibucban él, s fivére, Axel most azért látogatja meg, hogy rábeszélje, menjen haza apjuk születésnapjára.
A szinte kamaradarab-szerű beszélgetésekből, amelyek részben Eyal és az általa Izrael szebbnél szebb részeire elkísért Axel, illetve a két testvér között zajlanak – ez utóbbiakat Eyal lehallgatja – kiderül, hogy mindkét unoka tisztában van nagyapjuk tetteivel, Axelnek azonban meggyőződése, hogy a férfi már halott. Eyal, akit kezdetektől fogva kétségek gyötörnek, hiszen Himmelman, ha élne is, kilencven év körül járna, értelmetlennek érzi munkáját. Azonban, amikor kiderül, hogy a nagypapa néhány éve még élt, s Pia éppen azért hagyta el hazáját és szakította meg kapcsolatát a szüleivel, mert rájött, hogy családja a titkosszolgálatokat kijátszva még mindig rejtegeti a háborús bűnös nagypapát, Eyalnak nincs más választása: főnöke Németországba küldi.
Nem meglepő módon Himmelman még életben van, s Axel apjának születésnapi vacsoráján meg is jelenik. Axelt az idős férfi érkezése és fogadásának módja éppen olyan iszonyattal tölti el, mint nővérét töltötte el a tény, hogy szülei a népirtás egyik vezéralakját rejtegetik. Eyal azonban, hiába ért célt, nem képes megölni az idős férfit, mivel felesége búcsúlevele felnyitotta a szemét arra, hogy ügynöki munkája, a rengeteg, az állam érdekében elkövetett gyilkosság kiöli belőle az érzelmeket. Ám Axel kész átvenni a feladatát.
A Vízen járni többek közt annak bemutatása – még ha kissé sarkított helyzeten keresztül is –, hogy Németország hogyan néz és nézett szembe az idősebb generáció bűneivel. Pia és Axel karaktere végletekig tiszta, hiszen mindenben elutasítják nagyszüleik és szüleik bűneit, még a családnál is előrébb helyezik az igazságszolgáltatást. Az ő alakjuk olyan, mint egy ígéret: a németek örökre tanultak a második világháborúból, és nem esnek még egyszer ebbe a szörnyű hibába. Nem valószínű, hogy Eitan Fox ennyire idealistán áll a németekhez, de a toleráns új generáció képe mindenképpen bíztató. Mellettük Eyal jelképezi a Moszad kettősségét: egyfelől precíz, profi munkát végző emberekről van szó, akik Izrael államának érdekében lépnek fel, másfelől viszont a rendező felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire visszás az a munka, amit ők végeznek. Ahhoz, hogy embereket kutasson fel és öljön meg az ember, olyan lélekállapot kell, amelyet talán senki sem tud tartósan elviselni. Feltehetően a Moszad ügynökeinek megítélése igen pozitív Izraelben, mégis nyomasztó lehet együtt élni egy olyan férfival, aki az életét a titkosszolgálat gyakran véres munkájának segítésére tette fel.
Így talán nem is olyan meglepő, hogy Eyal úgy érzi, nem lehet már boldog, ha a Moszad munkatársa marad. A film zárójelenete a két évvel későbbi – meg kell jegyeznünk, hogy két év igen rövid idő arra, hogy Eyal és Pia egymásra találjon, összeköltözzön, s megszülessen és legalább egy évessé cseperedjen gyerekük – idillikus kép szerint mindhárom főszereplő szembenézett múltjával, és olyan környezetet teremtett magának, ahol békésen élhet. Axel ugyan Németországban maradt – és megszakította a kapcsolatot a szüleivel –, de gyakran meglátogatja Piáékat, ők pedig békésen élnek Tel Avivhoz közeli házukban.
Ekkor jár Eyal és Axel vízen, túl az elszámoláson, bűnbánaton, az új életben megtisztulva. Legalábbis Eyal álmában.
Vízen járni (Walk on water / Lalechet al Hamaim)
Színes izraeli film angol nyelven, magyar felirattal, 103 perc, 2004.
Rendező: Eitan Fox
Szereplők: Lior Askenazi, Knut Berger, Caroline Peters, Gideon Semer, Yousef „Joe” Sweid
Eyal a Moszad titkos ügynöke, aki egy sikeres bevetés után arra érkezik haza Törökországból, hogy felesége öngyilkos lett, s egy levelet hagyott hátra neki. A levél tartalma sokáig homályban marad, hogy végül a megfelelő dramaturgiai pillanatban ismerjük meg az asszony üzenetét. Eyalra főnöke új feladatot bíz, amely kisebb kaliberű – még ha neki személy szerint fontos is ahhoz, hogy feldolgozhassa felesége elvesztését: egy feltehetően még életben lévő német háborús bűnöst kell felkutatnia s megölnie. Eyal a cél érdekében idegenvezetőnek adja ki magát, és a keresett férfi unokái mellé szegődik. Himmelman lányunokája, Pia ugyanis Izraelbe költözött, egy kibucban él, s fivére, Axel most azért látogatja meg, hogy rábeszélje, menjen haza apjuk születésnapjára.
A szinte kamaradarab-szerű beszélgetésekből, amelyek részben Eyal és az általa Izrael szebbnél szebb részeire elkísért Axel, illetve a két testvér között zajlanak – ez utóbbiakat Eyal lehallgatja – kiderül, hogy mindkét unoka tisztában van nagyapjuk tetteivel, Axelnek azonban meggyőződése, hogy a férfi már halott. Eyal, akit kezdetektől fogva kétségek gyötörnek, hiszen Himmelman, ha élne is, kilencven év körül járna, értelmetlennek érzi munkáját. Azonban, amikor kiderül, hogy a nagypapa néhány éve még élt, s Pia éppen azért hagyta el hazáját és szakította meg kapcsolatát a szüleivel, mert rájött, hogy családja a titkosszolgálatokat kijátszva még mindig rejtegeti a háborús bűnös nagypapát, Eyalnak nincs más választása: főnöke Németországba küldi.
Nem meglepő módon Himmelman még életben van, s Axel apjának születésnapi vacsoráján meg is jelenik. Axelt az idős férfi érkezése és fogadásának módja éppen olyan iszonyattal tölti el, mint nővérét töltötte el a tény, hogy szülei a népirtás egyik vezéralakját rejtegetik. Eyal azonban, hiába ért célt, nem képes megölni az idős férfit, mivel felesége búcsúlevele felnyitotta a szemét arra, hogy ügynöki munkája, a rengeteg, az állam érdekében elkövetett gyilkosság kiöli belőle az érzelmeket. Ám Axel kész átvenni a feladatát.
A Vízen járni többek közt annak bemutatása – még ha kissé sarkított helyzeten keresztül is –, hogy Németország hogyan néz és nézett szembe az idősebb generáció bűneivel. Pia és Axel karaktere végletekig tiszta, hiszen mindenben elutasítják nagyszüleik és szüleik bűneit, még a családnál is előrébb helyezik az igazságszolgáltatást. Az ő alakjuk olyan, mint egy ígéret: a németek örökre tanultak a második világháborúból, és nem esnek még egyszer ebbe a szörnyű hibába. Nem valószínű, hogy Eitan Fox ennyire idealistán áll a németekhez, de a toleráns új generáció képe mindenképpen bíztató. Mellettük Eyal jelképezi a Moszad kettősségét: egyfelől precíz, profi munkát végző emberekről van szó, akik Izrael államának érdekében lépnek fel, másfelől viszont a rendező felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire visszás az a munka, amit ők végeznek. Ahhoz, hogy embereket kutasson fel és öljön meg az ember, olyan lélekállapot kell, amelyet talán senki sem tud tartósan elviselni. Feltehetően a Moszad ügynökeinek megítélése igen pozitív Izraelben, mégis nyomasztó lehet együtt élni egy olyan férfival, aki az életét a titkosszolgálat gyakran véres munkájának segítésére tette fel.
Így talán nem is olyan meglepő, hogy Eyal úgy érzi, nem lehet már boldog, ha a Moszad munkatársa marad. A film zárójelenete a két évvel későbbi – meg kell jegyeznünk, hogy két év igen rövid idő arra, hogy Eyal és Pia egymásra találjon, összeköltözzön, s megszülessen és legalább egy évessé cseperedjen gyerekük – idillikus kép szerint mindhárom főszereplő szembenézett múltjával, és olyan környezetet teremtett magának, ahol békésen élhet. Axel ugyan Németországban maradt – és megszakította a kapcsolatot a szüleivel –, de gyakran meglátogatja Piáékat, ők pedig békésen élnek Tel Avivhoz közeli házukban.
Ekkor jár Eyal és Axel vízen, túl az elszámoláson, bűnbánaton, az új életben megtisztulva. Legalábbis Eyal álmában.
Vízen járni (Walk on water / Lalechet al Hamaim)
Színes izraeli film angol nyelven, magyar felirattal, 103 perc, 2004.
Rendező: Eitan Fox
Szereplők: Lior Askenazi, Knut Berger, Caroline Peters, Gideon Semer, Yousef „Joe” Sweid
Kapcsolódó cikkek
Szerzők
-- Róbert Katalin --
