A kontrollerek olyan eszközök, amelyek valamilyen átalakítás után MIDI-jeleket küldenek a rendszernek. Ilyen kontroller lehet egyszerűen egy nyomógomb vagy kar, amit elfordítunk, de lehet lézersugár illetve mozgásérzékelő berendezés is. Vagy egyszerűen egy kamera. Izgalmas ez a terület, mivel a kontrollerek segítségével különböző paramétereket befolyásolhatunk a MIDI-kódban, azaz loopokat indíthatunk, valamilyen hang magasságát illetve hangszínét változtathatjuk realtime, mondjuk a testünk mozgásával.

A Temps d’Images Fesztivál február 7-i eseményén a Trafó színpadán két „bádogba öltöztetett” táncos jelent meg. Fura öltözéküket gépies mozgásuk egészítette ki: egyszer a férfi (Bánki Zsolt), aztán a nő (Ladányi Andrea) végzett különös, merev mozdulatokat. Ahogy mozdultak, fémes hangok csendültek fel, s ha néha mindketten mozogtak, úgy tűnt, mindketten „irányítják” a hangokat. Volt, hogy különböző színű korongokat mutattak a közönség (kamera) felé, ilyenkor úgy tűnt, ezek mozgatásával kontrollálják a hangokat.



Bár tudom és láttam is, hogy jó táncosok, a gépiesség mint ötlet zavart, talán azért, mert a fémes-nyikorgó hangok ezt közvetlenül sugallták. Olyan érzésem volt, mintha a „robotok” tanulnának zenélni, és ez a toposz sem tetszett. A zene gyakran közel járt a noise-hoz, rendkívül erős fortékkal, mégis egyenletes, lüktető mederben maradva, mint egy fogfúrás. Az egész előadásban a zene vitte a prímet és nem a tánc, a mozgás csak illusztráció maradt.

A szünet után sötét színpad fogadta a szép számú közönséget. Egy fekete ruhába öltözött férfi (Jean Geoffroy) jelent meg a sötét színpadon, és mozogni kezdett. Ahogy mozdult a keze, megvilágította valamilyen lámpa, ráadásul a sötét háttérre vetítve, jókora nagyításban, ám elmaszatoltan is látszott. Először ezt a trükköt is kicsit mechanikusnak éreztem, hiszen mást sem csinált, mint vizuálisan kinagyított egy mozgást. Az mégis izgalmasnak tűnt, hogy az előadó mozdulatai a színpadon időnként hosszú csöndben maradtak.


Majd úgy tett, mintha egy ütővel verne valamit, s ilyenkor ritmushangszerek hangját hallottuk. Aztán a kivetített mozgások keltek önálló életre. A zene mindazonáltal nem vált hangsúlyossá az előadásban: egyszerű játék volt a szabványos MIDI-hangszínekkel. A lényeg a látvány, illetve az előadó mozgásai maradtak, háttér-vetítéssel. Ha Szigetvári Andreáék darabjában a zene dominált, hát most a tánc és a látvány.

Így némiképp kielégületlenül távoztam a nézőtérről, a lelkesen ünneplő közönség soraiból. Kétség kívül két alaposan megtervezett és pontosan kivitelezett előadást láttam, azonban egyikben sem éreztem a három modalitás (hang-mozgás-látvány) olyan egységét, mint például a legutóbbi Making New Waves Fesztiválon, Miguel Azguime előadásában.


Szigetvári Andrea (H): Swinging Door / Lengőajtó – 30'
Darab táncosra és élő elektronikára

A darabhoz az inspirációt Shunryu Suzuki egyik szövege adta, ahol a légzés folyamatát lengőajtóhoz hasonlítja: „amit énnek nevezünk, az csak egy lengőajtó, ami aszerint mozog, ahogy beszívjuk és kiengedjük a levegőt. Csak mozog. Ez minden. Amikor az elméd elég tiszta és nyugodt, hogy kövesse ezt a mozgást, akkor nem létezik semmi, nincs én, nincs a világ, nincs elme, nincs test, csak a lengőajtó.”

A darab forrása a torok hangzásai (beszéd, légzés) és elképzelt lengőajtók hangimitációi voltak Az előre felvett, átdolgozott és élőben átalakított hangok mozgását a táncos keze vezérli, melynek pozícióját videókamera követi.

Közreműködött: Ladányi Andrea és Bánki Zsolt

Thierry De Mey (B): Light Music (2004) – 20'
Darab karmesterre-szólistára, kivetítő eszközökre és interaktív rendszerekre

A Light Music című, „karmesterre/szólistára” és különös fény-árnyék hatásokra komponált darabot első ízben 2004 márciusában a lyon-i zenei biennálén mutatták be. A mozgás által keltett hangok és a tánc-mozdulatok újraértelmezésével a darab különleges élményt nyúlt: a megvilágított kezek folyamatos mozgásából adódó formák és az utánuk maraadó lenyomat irányítja a zenei anyagot. A zene és a mozgás néha szimbiózisban él, máskor összeütközik, egymást hol segítve, hol akadályozva.

Thierry Mey filmes, zeneszerző, ütőhangszeres. Társalapítója volt a Maximalist! és az Ictus zenekaroknak, melyek több darabját is előadták. De Mey darabjait ezenkívül előadta többek között az Arditti vonósnégyes, a Hilliard Ensemble és a London Sinfonietta. 

Közreműködött: Jean Geoffroy