bezár
 

film

2009. 05. 29.
Világfalu, családi dráma és belvárosi horror
Látogatás a Spanyol Filmhéten a Művész moziban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Világfalu, családi dráma és belvárosi horror A Kárpát-medencébe szakadt spanyolok és spanyol szakos egyetemisták szubkultúrája megkapta évi rendes filmadagját, főleg fiatalabb alkotók friss terméséből. Sajnos a választékot némileg szűknek és műfajilag egyoldalúnak találtam.
Idén csupán öt filmet láthattunk a Spanyol Filmhéten, ráadásul ebből egyet már év elején be is mutattak nálunk. Az első napon a Legjobb oldalam című romantikus drámát vetítették, ami Roser Aguilar első rendezése, ez azonban cseppet sem látszik meg rajta: a kis költségvetésből nagyon összeszedett film állt össze. Főszereplője, Raquel épp összeköltözött barátjával, Tomás-szal, és amikor a fiú megbetegszik, élő májdonornak jelentkezik, hogy meggyógyulhasson.
Marian Álvarez (Lo mejor de mí, 2007)
Raquel viselkedését talán irracionálisnak, őrültnek találnánk (hisz kapcsolatuk nemcsak egyoldalú, de talán kissé elsietett is), ám a film látásmódja nem engedi kívülről szemlélni a helyzetet. Raquel képzeletbeli világát olyan tökéletesen építi fel, hogy az a néző számára egy  pillanatra valósággá válik, és ebben nagy szerepe van a film képi világának is. A csoda pedig tényleg csak egy pillanatig tart, és ahogyan egy jelenetben Raquel képe kirajzolódik a tükör eloszló páráján keresztül, úgy Raquel is visszatér a nem is olyan kiábrándító valóságba. A némileg erőltetett történeten sokat segít egy frappáns és feszültséget oldó bevezetés, úgyhogy végül – ha nem is maradandó, de – kellemes élménnyel távozok. Ami a következő filmről nem mondható el, habár ebben az esetben ez inkább pozitívumnak számít.
Manuela Velasco ([Rec], 2007)
Belvárosi bérházban nőttem fel, és mindig is féltem a lepusztult lépcsőházak ismeretlenebb zugaitól, legfőképpen pedig a felettünk lakó zilált ősz hajú nénitől, aki folyton magában üvöltözött a gangon. A [Rec] nem tétovázik, hanem szereplőit rögtön egy ilyen rettenetes helyre zárja be.  A házban zombik, a ház körül vesztegzár, a történetet nem részletezem, hiszen Farkas Zsolt már lelkendezett róla a film januári magyarországi bemutatója kapcsán, elég annyi, hogy lépcsőházi zombivadászat majdnem úgy fest, mint a Kaptár hi-tech komplexumában, annyi különbséggel, hogy ezúttal kevesebb, de taktikásabb élőhalottal kell(ene) elbánni.  Követve az olyan thrillerek példáját, mint a Halálos tézis, a Fausto 5.0, az Abre los ojos vagy éppen (fantasy műfajában) A Faun labirintusa, a [Rec] a zombis horrornak a hollywoodi ízléshez minél inkább hű megvalósítása igyekszik lenni. Ez olyannyira sikerült neki, hogy azóta elkészült (és nálunk DVD-n megjelent) a film amerikai remake-je Quarantine címmel, és bizony kockáról kockára ugyanazt kapjuk, azzal a nem elhanyagolandó különbséggel, hogy a női főszerepben Jennifer Carpenter, Dexter tesója (az életben pedig felesége) sikoltozik véres atlétatrikóban.
Osztott terek és dialógus (Magány, Jaime Rosales, 2007)
Sokkal inkább zavarba ejtő volt a Magány, mely egymáshoz közös szereplőkön keresztül, de mégis lazán kapcsolódó szálakon követi egy anya, az örökségén veszekedő lányai, és egy városba költöző, gyerekét egyedül nevelő nő történeteit. Jaime Rosales munkája olyan elidegenítő effektusokkal él, mint a film időbeli felosztása fejezetekre, a filmzene hiánya és az osztott kép technikája. Ez utóbbi különösen nagy hangsúlyt kap: a jelenetek igen nagy részében a két egyenlő részre osztott kép ugyanazon tér két statikus szegmensét mutatja. Ellentétben De Palma-krimikkel vagy a 24 c. sorozattal, ahol egyidejű, de különböző helyen történő eseményeket követ a két kamera. Rosales gyakran alkalmaz teleobjektívet, és ilyenkor a képben a látást zavaró tárgyak (pl.: bokor) is lehetnek, sőt, a színészek gyakran pofátlan módon kisétálnak a látómezőből: ezzel a film a betolakodó voyeur pozíciójába helyezi a nézőt. Bár a Magány 2008-ban a spanyol Oscarnak megfelelő Goya-díjat is megkapta legjobb film és legjobb rendező kategóriában, az itthoni vetítésen sok néző adta fel a több, mint kétórás küzdelmet a szerteágazó történetszálakkal, és az (amúgy életszerű módon) sokrétű karakterekkel. Talán a film valóságvonatkozása, a 2004-es madridi vonatrobbantás (a Magányban egy busz robban) aktualitása is hiányzott.
Nem mindig vidám utazás (14 kilómetros, Gerardo Olivares, 2007)
Ennél könnyebb csemege volt a 14 kilométer, Gerardo Olivarestől, akinek néhány tévés ismeretterjesztő filmen kívül A nagy döntő című multikulti-vígjátékot köszönhetjük. A címbeli távolság, a Gibraltári szoros szélessége csak utolsó kicsiny szakasza annak a veszélyes és hosszú útnak, amit a jobb élet reményében Afrikából kivándorlóknak kell megtenni. A tizenéves Violeta egy érdekházasság elől menekül Maliból, Buba, az autószerelő és tehetséges focista pedig Nigerből indul szerencsét próbálni, naivan azt remélve, hogy Európában egyszerre híres sportoló lehet belőle. A dokufilm és road movie határán mozog a film, hiszen fő- és mellékszereplőiben folyton a tipikusat keresve (de hangjukat mégis spanyolra szinkronizálva!), hatásvadász  realista felvételeket alkalmaz, mégis igyekszik lezárt történetet és karaktereket alkotni. Tartok tőle, hogy az igazi dráma csak a film befejezése után kezdődne, hiszen milyen sors is várhat a jövevényekre, akik egyetlen euro és talán nyelvtudás nélkül érnek partot. A dokumentum- és játékfilm határhelyzete azért ebben az esetben nem eredményez olyan giccskatasztrófát, mint a Himalája – az élet sója esetében történt, hiszen a film naivitása és elnagyolt szereplői ellenére mégis képes arcot, egyéniséget adni a sokszor Európából csak távoli nyomortanyának látszódó Afrikának, mégis túlzottan érthető és kerek ahhoz, hogy "igaz"  legyen.
Maribel Verdú (Hét francia biliárdasztal, Gracia Querejeta, 2007)
A fesztivál végére az Almodóvar-vonalat követő igazi spanyolos film került, a cselekményhez lazán kötődő családi konfliktussal és boldog kibéküléssel, és ami a legfontosabb: magabiztos, férfiakat maguk mögé utasító nőalakokkal. A Hét francia biliárdasztal története szerint Ángela apjához utazik haza, de mire odaér, az meghal, adósságokat és egy bezárt billiárdklubot hagyva maga után. Ez utóbbit Ángela egy vad ötlettől vezérelve újra megnyitja, és a klub szétszéledt tagjait megint sportcsapattá toborozza. Közben családi rejtélyekre és elfojtott szenvedélyekre derül fény: a többes szám pedig arra utal, hogy Gracia Querejeta filmjét a szerteágazó történetszálak egyformán igényes kidolgozása teszi érdemessé (még) a többszöri megtekintésre (is). A főszerepet Maribel Verdú (Anyádat is) játssza, ő kapta a legjobb női főszereplőnek járó Goya-díjat tavaly, ezen kívül még ismert sztár Blanca Portillo (Volver), ő alakítja ez elhunyt apa szeretőjét.

Sajnos a vígjáték most hiányzott a palettáról, pedig jó fogadtatása lehetne errefelé a spanyol humornak. Legújabb spanyol exporttermékként talán a horror-vonal az, amiről még mindenképpen fogunk hallani, hiszen már elkészült a [Rec] folytatása (azonos női főszereplővel, amit nehezen dolgoz fel az, aki az első rész végére emlékszik). Az egyik rendező, Jaume Balagueró pedig angol nyelven forgatna újabb hasonló műfajú filmet.

Spanyol Filmhét, 2009.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Jánossy Gergely --


További írások a rovatból

18. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
Interjú Grosan Cristina filmrendezővel arról, milyen közép-európai kollégákkal együtt dolgozni, és hogyan juttatta egy ártalmatlan Google-keresés a Berlinale Talents programba.
Laurent Tirard: A beszéd
Közönségtalálkozó Enyedi Ildikóval A feleségem története premier előtti vetítésén

Más művészeti ágakról

Interjú Varga Judittal a siker lehetséges jelentéseiről, a zenei egyetemek szerepéről és a női zeneszerzők helyzetéről
színház

Ön most Budapestet hallgatja Ön most Budapestet hallgatja
A Jurányi Ház Színház a város kísérleti előadás-sorozatáról
irodalom

Az élőlény mozog és lélegzik Az élőlény mozog és lélegzik
Tóth Kinga és Ladik Katalin beszélgetése és hangköltészeti előadása a Ms. Columbo Live! sorozat keretében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés